Haim Genizi - Yehuda Friedländer - Frojimovics Kinga (szerk.): Duschinszky Mihály rákospalotai főrabbi válogatott beszédei - Magyar Zsidó Levéltári Füzetek 6. (Budapest, 2005)
Válogatás Duschinszky Mihály rákospalotai főrabbi beszédeiből A millenáris ünnepség alkalmából elmondott beszéd (1896. május 10.)
VÁLOGATOTT BESZÉDEI ragyogó példájuk által fölkeltik lányaikban a vallásos lelkesedést, akik működésük által leányaikból jámbor zsidó nőket nevelnek? A modem zsidó anyák abban a tévhitben élnek, hogy leányaikat kizárólag a társadalomban helyüket megálló hölgyekké kell nevelniük, s egyúttal jó zsidó háziasszonyokká nem. Műveltnek kell a lánynak lennie, sokoldalúan műveltnek, hogy a mai kor követelményeinek meg tudjon felelni. Ennek a csalóka ábrándképnek áldoznak föl minden egyebet. Azt hiszik, hogy lányaik igazán alapos műveltséget nyernek ezáltal? Nem, meggyőződésből és tapasztalatból állíthatjuk, hogy nem! Mert, tisztelt híveim, nem a mindenféle módon felhalmozott ismeretek összege az, ami a műveltséget létrehozza, hanem a hatás, melyet az ismeretek szerzése a szellemre, a lélekre, az egész ember megnemesítésére gyakorol. Azért nyerünk, egyes ritka kivételektől eltekintve, a műveltség után való felületes kapkodás folytán az igényekben mértéktelen veszedelmes félmüveltséget, mert rossz a kiindulópontunk. Azért nyerünk úgynevezett művelt lányokat, kik a zsidó házról, kik a zsidóságról semmit sem tudnak. Mert hogyan szerezzenek példának okáért azok a lányok zsidó vallásos lelkesedést, mély zsidó érzést, kiket, mint az különösen az úgynevezett jobb házakban gyakran előfordul, a legfogékonyabb korban idegen vallású nevelőintézetekre bíznak szüleik. Ott nemcsak zsidó életmódot és vallásosságot nem látnak, hisz azt ily szülők házában sem igen látnak, hanem a zsidósággal szemben teljesen ellentétes szellem lengi körül őket, és alaposan előkészítik őket arra, hogy a zsidóságot pusztító asszimiláció terjesztői legyenek. Mert bizonyos, hogy mindannyian öntudatlanul is környezetünk szokásai, erkölcsi befolyása és társadalmi véleménye 55