Haim Genizi - Yehuda Friedländer - Frojimovics Kinga (szerk.): Duschinszky Mihály rákospalotai főrabbi válogatott beszédei - Magyar Zsidó Levéltári Füzetek 6. (Budapest, 2005)
Válogatás Duschinszky Mihály rákospalotai főrabbi beszédeiből A millenáris ünnepség alkalmából elmondott beszéd (1896. május 10.)
DUSCHINSZKY MIHÁLY RÁKOSPALOTAI FŐRABBI szerint formálódunk. Mennyivel inkább igaz ez a fiatal lányok fogékony kedélyére? Hisz aki hosszú ideig virágok és füvek közt járkál, annak ruhái beisszák a virágok és füvek illatát, anélkül, hogy letépné azokat. Zsidótlan nevelés folytán leányaink is zsidótlanokká válnak, pedig nekünk ezen szomorú, vésszel teli átmeneti korszakban hivatásuk szentségétől teljesen áthatott zsidó nőkre van szükségünk. Ezt azonban csak úgy érhetjük el, ha a zsidó anyák, mint Noémi, a zsidó szellem és élet ragyogó mintaképei, buzgó példái gyanánt járnak leányaik előtt. Csak akkor fognak ők úgy szólni, mint ךמע ימע44 45 תור:, a te néped az én népem, a zsidósághoz tartozom szívvel lélekkel, azon valláshoz, mely annyi dicsőséggel járt már évezredeken át, melynek fényborított múltja méltó jövőt követel. Ezt akarjuk mi is biztosítani. 45ךיקילאו יקלא, mert a legtisztább egy istenhitet, melyet a zsidóság adott a világnak, meg akarjuk őrizni. A legfennköltebb vallást, melyet a zsidóság bírt, meg akarjuk tartani. Ez, tisztelt híveim, a felszólítás, melyet a תועובש ünnep hozzánk intéz. Amint a חספ a zsidó apákat felszólítja, hogy példával tanítsák fiaikat hitre és istenfélelemre, úgy a תור - תועובש könyvének felolvasásával arra inti a zsidóságot, hogy Noémikat szerezzen a zsidó anyákban, és leányaink a zsidóság lelkes, állhatatos, dicső hősnői legyenek, mint תור. Akkor a jövő nemzedékek is úgy dicsőítenek benneteket, mint mi dicsőítjük azokat a tiszteletre méltó elhunytakat, akikről most, a רוכזי órájában kegyelettel megemlékezünk. Dicsőítjük őket, akik mint igazi hü zsidó nők éltek és haltak, akik az ő házaikat a vallás erős várává tették, akik gyermekeiket a zsidóság bátor harcosaivá nevelték. 44 Rut 1,16. 45 56