Frojimovics Kinga - Schweitzer Gábor (szerk.): Adalékok Büchler Sándor és Kohn Sámuel történetírói munkásságához. A magyarországi zsidóság történetíróinak emlékezete, avagy Egy kézirat legendája - Magyar Zsidó Levéltári Füzetek 2. (Budapest, 1997)

Kohn Sámuel A budai zsidó község a török világban

nek (nászi) czímzett Ákiba zsidó élt, ki, az előkelő törökök módjára nevét arany betűkkel szokta aláírni: nem csoda, hogy a budai, részben Törökországból bevándorolt zsidók a török s a keresztény világ közti háborúkban határozottan a törökök pártján állottak s B udát, valahányszor ostrom alá vették, a keresztény támadók ellen megvédeni segítették.

,,A császár seregei”•—azt beszéli egy héber krónika 1598-iki sikertelen ivásáról — ״a külvárosokat köröskörül rohammal vették be, s a törökök a várba futottak. Mikor az ott lakó zsidók ezt látták életük védelmére keltek, szólván: Küzdjünk bátran gyermekeinkért, feleségeinkért s vagyonúnkért s az Isten tegyen úgy, amint jónak látszik előtte. A császár hadai ellen nagy erővel s hatalmas kézzel harczoltak, őket meg is verték s elszalasztották, úgyhogy szégyennel kellett visszavonulniok.” E körülményt a bécsiek új érvül hozták fel rég táplált óhajuk: az ottani zsidók kiűzetése mellett, mire azonban a császár ez alkalommal nem állott rá.

1601-ben híre szállt, hogy a császáriak Budát újonnan meg akarják támadni, mire több budai zsidó Székesfehérváron keresett menedéket, de vesztébe rohant. Székesfehérvár bevétele alkalmával t.i. a császáriak néhányat közülök agyonvertek, 22-őt pedig elfogtak s nagy váltságdíjt szabtak számukra.

A következő évben, 1602-ben Buda ismét ostrom alá vétetett. A város ez utolsó két vívása a zsidókat nagy nyomorba süllyesztette. Házaik, a zsidó város alacsony s a várfal melletti fekvésénél fogva a lövegeknek leginkább ki voltak téve s nagy kárt szenvedtek. ,,A városon kívül” — azt mondja egy e korbeli budai héber tudósítás — ״kemény volt a harcz, benne pedig nagy az éhség... sokan a városból a vidékre menekültek. Különösen pedig azokat a szegényeket, kiknek nem volt miből megélniök, a hitközség kénytelen volt kiűzni.” Egy másik héber tudósítás az őstromlók dühe s az éhség mellett még a pestist is felemlíti, mely a legtöbb zsidókat futásra kényszerítette; ״csak kevesen — úgymond — akik nem menekülhettek el, ott maradtak.” A menekültek csak 1607-ben a zsitvatoroki béke után tértek vissza Budára, hol ingatlanaikat, a zsinagógákban levő tulajdon ülőhelyeiket s a községben viselt tisztségeiket másoknak kezeiben találták, mi sok perpatvarra szolgáltatott alkalmat.

Homályos s az akkori körülményekkel bajosan összeegyeztethető ama adat, hogy a budai zsidóknak 1605-ben a fejérvári kapu előtt büntetés fejében azt az erődöt kellett épiteniök, mely 1723-ban lőporrobbanás által pusztult el. Az írók, kik ez adatot valamely e lőporrobbanás alkalmával talált török feliratú kő után közlik, eme állítólagos büntetés okát más-más körülményekben keresik. Hogy az említett erődöt a zsidók építették, az lehetséges; de ekkor valóbbszínű, hogy jószántukból tették.

83