Frojimovics Kinga - Schweitzer Gábor (szerk.): Adalékok Büchler Sándor és Kohn Sámuel történetírói munkásságához. A magyarországi zsidóság történetíróinak emlékezete, avagy Egy kézirat legendája - Magyar Zsidó Levéltári Füzetek 2. (Budapest, 1997)
Kohn Sámuel A budai zsidó község a török világban
jártak el, a község közgyűlése, mint például 1652-ben, jogaikat tetemesen megszorította. A község ölében több, különféle czélokból alakult egylet létezett. A legtekintélyesebb a ,,Chevra-káddisa”, vagy ״szent egylet” volt, mely külön rabbit alkalmázott. Sajátkép temetkezési egylet volt, de fiók-egyletei által a betegek ápolásáról s a szegények ruháztatásáról is gondoskodott. Évenként kétszer a zsinagógákban ünnepélyt rendezett, melynek alkalmával jótékonyságra buzdító beszédek tartattak, s az egylet czéljai előmozdítására bő adományok szoktak befolyni. Elöljárói a török czímet ״kábár basi”, azaz ״temetkezési basa״ viselték. Ezen kívül több vallásos és zsidó-tudományos czélokból alakult egylet — 1686-ban, Buda visszafoglalása előtt, három — létezett, melyek szintén külön külön hittudósokat állítottak élükre és magánzsinagógákat tartottak. Miután, mint már megjegyeztük, az anyaközségtől egészen külön vált spanyolszertartás, török község is állott fen, mely amannak elöljáróit és rabbijait nem ismerte el; e községek és egyletek, illetőleg ezek rabbijaik közt gyakori súrlódások, s viszálkodások törtek ki. Ezeknek elsimítását majd külföldi, rendesen török tekintélyekre, majd pedig a sűrűén átutazó idegen rabbik egyikére bízták, kik intézkedéseinek nem ritkán egyházi átok által szereztek tekintélyt, mint például egy Uri-Srággá nevezetű jeruzsálemi rabbi, ki az efféle súrlódások kikerülése czéljából, 1655-ben a községgel azt határoztatta el, hogy jövőben ne alkalmazhasson oly egy rabbit, kinek a községben rokonai vannak. A Jeruzsálembe zarándokló, vagy kiránduló lengyel, osztrák, vagy német zsidók, úgy mint a jeruzsálemi község könyöradományok gyűjtése végett kiküldött emberei t.i. rendesen Budát szokták érinteni, hol hajóra szálltak, illetőleg hajón megérkeztek, miért is héber kútforrások Budát egyenesen ״kikötő-város”-nak mondják. A budai zsidók a törökök alatt aránylag boldog időket éltek. Községük teljes autonómiának örvendett. Vallásukat szabadon gyakorolhatták; üzletükben nem voltak megszorítva; sérelem, vagy meggyaláztatás nem érte őket. A török igazságszolgáltatás gyarlósága miatt, mely azonban zsidót nem-zsidót egyaránt ért, töröknek hitelbe adni, vagy kamatokr a pénzt kölcsönözni nem igen mertek ugyan, mert, azt álltja egy budai rabbi, ״veszedelmes s erőszaknak kitett dolog, töröknek pénzt kölcsönözni. Az adósokat fizetésre szorítani lehetetlen, mert különben oly gonosz ráíogásokkal léphetnek fel, hogy a tőke kamatostúl oda vész”. De a vidéki keresztényeknek: egyeseknek s városoknak, szívesen hiteleztek és gyakran, persze nagy kamatok mellett, tetemes összegeket kölcsönöztek. A kereskedelem kiválóan kezeikben volt. Sokan fűszerszámot árultak; mások fát, dohányt, bőrt. De minden egyéb árúczikket is vagy csakis náluk, vagy náluk legjutányosabban lehetett vásárolni. E tekintetben tanulságosak Kőrös városának 1650-1679-iki jegyzőkönyvei, melyekből kitűnik, hogy a város, valahányszor Bu81
