Frojimovics Kinga - Schweitzer Gábor (szerk.): Adalékok Büchler Sándor és Kohn Sámuel történetírói munkásságához. A magyarországi zsidóság történetíróinak emlékezete, avagy Egy kézirat legendája - Magyar Zsidó Levéltári Füzetek 2. (Budapest, 1997)

Kohn Sámuel A budai zsidó község a török világban

ennek 10 éven át évenként 10,000 márkát ígért, ,,ha őt Budára vezeti s a Mendel házát s a zsidóutczát neki átengedi.”

Egész 1541-ig Budán semmi nyoma a zsidóknak. Csak e városnak ez évben a törökök által történt elfoglalása alkalmával ismét tűnnek fel. Úgy látszik, hogy akkor már ismét nehány zsidó lakott ottan, többen a törökökkel együtt jöttek be, akikkel tán a kivándoroltak közül is nehányan tértek vissza. Elég hozzá, a töröknél nagy kegyben álló zsidók — azt írja Muthnoky Mihály Esztergomból Révay Ferencznek — a keresztényeknek ez alkalommal sok bajt okoztak. A helyi viszonyokat jól ismervén, a vagyonosabb polgárokat, ha más módon nem tehették, az által sodorták szerencsétlenségbe, hogy néhány törököt, mint hamis tanút állítottak fel ellenük. Muthnoky ezt természetesen nem mint szemtanú jelenti, hanem hogy így hallotta (significatum est nobis). Egyéb kútforrásaink, melyek épen az 1541-iki eseményekre nézve igen bőven folynak, erről mit sem tudnak; mindamellett miután nyomás ellennyomást, igazságtalanság igazságtalanságot szokott szülni, megtörténhetett, hogy a soká és sokat zaklatott s végtére kiűzött zsidók közt voltak, akik midőn a törökök védelme alatt Budára visszatérhettek, a rajtok elkövetett méltánytalanságokat ily nemtelen módon megtorolták. De hogy a zsidók ez alkalommal a keresztények kigúnyolására Buda utczáin egy keresztre feszített kanmacskát hordoztak körül, ez bizonnyal merő koholmány, melynek hazája Németország, hol még Luther is ismételte. Magán Magyarországon erről senki sem tudott valamit. Buda ez elfoglalását tárgyaló számos hazai tudósításaink, melyek részben egykorúak, részben még szemtanuk s budai polgárok tollából is folytak, a budai zsidók e merényletéről árva szóval sem emlékeznek meg. Pedig ha megtörtént volna, aligha elhallgatták volna, gyöngédségből vagy kíméletből bizonnyal nem.

Mihelyt Buda török uralom alá került, az ottani többszázados zsidó község mely vagy 14 év óta lenni megszűnt, csakhamar új életre ébredt. 1569-ben már rendezett községgel találkozunk, melynek titkára s több rabbija volt. (az utóbbik közt ,,Hajim, Izsák fia, kit Házmán-nak is szoktak nevezni”, ki Morvaországból, hova kivándorolt s hol főrabbi volt, Budára visszatért.) 12 évvel később, 1581-ben már két külön zsidó község létezett: az askenázi, vagy németszertartású s a szefárdi, vagy spanyolszertartás. Az utóbbit bevándorolt török zsidók képezték, kik a száműzött s náluk letelepedett spanyol zsidók szertartását elfogadták, részben ezeknek utódai is voltak. így a pyreneusi félszigetből kiűzött zsidók egy része a régi magyar fővárosba új hazát keresett s talált is. E községek ez idő körül már oly tekintélyben állottak, hogy vallás dolgaiban rabbijaikhoz, kik közül többeket ismerünk messze földről fordultak véleményadás végett.

Pesten szintén laktak zsidók, akik azonban nem képeztek külön községet, hanem a budaihoz tartoztak. De O-Budán, melynek zsidó községe soká a budai mellett

79