Frojimovics Kinga - Schweitzer Gábor (szerk.): Adalékok Büchler Sándor és Kohn Sámuel történetírói munkásságához. A magyarországi zsidóság történetíróinak emlékezete, avagy Egy kézirat legendája - Magyar Zsidó Levéltári Füzetek 2. (Budapest, 1997)
Büchler Sándor A zsidók története Magyarországon. A mohácsi vésztől a szabadságharcig
összezúzta a zsinagóga ablakait. A zsidók eltorlaszolták házaik ajtaját, remegve várták a halált. A támadókat egy csapat német és olasz vértes, sebeket osztogatva verte ki a zsidó-utcából. A sebesülések láttára megnövekedett a nép haragja, elkeseredett, hogy a katonaság ahelyett, hogy a törökr e menne, rájuk ront. A kézművesek és kovácsok felindulásukban meg is öltek két vasast. A város előkelői megpróbálták, hogy a népet szép szóval lecsillapítsák, midőn ez eredménytelennek mutatkozott, pénzt osztogattak ki közte, ami hatott. Midőn a zsidók utóbb vissza akarták fizetni az összeget a polgármesternek, visszautasította ajánlatukat. A népnek, csak hogy eloszoljon, teljesítették azt a kívánságát, hogy a katonaságot kibocsássák a ghettóból. A katonák távozása után a csőcselék lecsendesített haragja ismét fellobbant. Fejszékkel, kövekkel akartak rést ütni a zsidó-utca kapuin és tűzzel gyengítette házait. A nap leszállta még együtt találta a lármás páduai ostromlókat. Az árnyék nőttével a zsidók aggodalma is nagyobbodott. A város őrségében, mely házaik védelmére kirendeltetett, nem bíztak eléggé, ennélfogva létrákon a szomszéd keresztény barátaik lakásába másztak, ahol izgatottságban virrasztották át az éjszakát. Az éjjeli támadás abban maradt, mivel a hatóság kidoboltatta, hogy halál vár arra, ki a zsidókat bántalmazza. Másnap megérkezett Velencéből a várvavárt szigorú rendelet, mely megtiltotta a zsidók zavarását. A kihirdetés után a nép mit sem mert többé a zsidók ellen elkövetni, de megtette, hogy a zsidókat, mivel elevenen egy sem esett kezükbe, in effigie máglyán égette el. Az izgalmas nap emlékét a páduai zsidók sokáig megőrizék. Annak örömére, hogy eleik a vészédelemből megmenekültek, évenkint az esemény évfordulóján, elül 10-én örömünnépét ültek, melyet budai pulimnak neveztek, mivel Buda ostroma idézte elő őseik megpróbáltatását. Budának eleste, melyet Páduában 1684-ben szívszorongva vártak, csak két év múlva következett be. Az egész keresztény világ szeme 1686. nyári hónapjaiban Budára szegződött, melynek csekély őrsége hősiesen verte vissza a császáriak támadását. Elsőnek a Zsidó vagy Víziváros jutott a császáriak kezébe; könnyű szerrel foglalták el, mert a két év előtt teljesen összeroncsolt falait Abdi basa, Buda parancsnoka, védelem nélkül hagyta. A felsővárosba szorult zsidók szomjtól, éhségtől és rettegéstől gyötörve nézték a heves küzdelmet. A kútra, mely a városon kívül volt, nem járhattak vízért, mert leterítették volna őket a császári lövegek. A bombák összezúzták házaikat és soknak életét vették. Romba dőlt a rabbi fiának, Áskenázi Czevinek lakása is, melynek törmeléke feleségét és harmadfél éves leányát temette el. Családjaikkal lehúzódtak a pincékbe, ahova nem hallatszott el az ágyúk bömbölése, mely a zsidó asszonyokat nagy zsivajra szokta késztetni. Sokan odahagyták a veszedelmes helyet, s Székesfehérvárra szöktek. Áskenázi Czevi is 67
