Horváth Rita: A magyarországi zsidók Deportáltakat Gondozó Országos Bizottsága (DEGOB) története - Magyar Zsidó Levéltári Füzetek 1. (1997)
IV. fejezet A DEGOB dokumentációs tevékenysége
ján. A Szochnut ezeket a korábban felvett jegyzőkönyveket visszamenőleg lepecsételte, és folyamatos sorszámozással látta el.112 Az tehát, hogy a Szochnut átvette a DEGOB a kor dokumentálásával foglalkozó részlegét, nem befolyásolta a jegyzőkönyvek szerkezetét. A Budapesten működő jegyzőkönyvvezetők többsége a munka kezdetétől feltette a kivándorlásra, pontosabban a jövőbeli tervekre vonatkozó kérdést is. Sőt, a jegyzőkönyvek vizsgálata során kiderült, hogy a kivándorolni szándékozók többsége azok közül került ki, akik még 1945. augusztus 29. előtt (azaz a Szochnutba való beolvadás előtt) mondták jegyzőkönyvbe a velük történt eseményeket. Az egységes szempontrendszert, amely feltehetően a jegyzőkönyvvezetők felkészítését szolgálta, s amely egy 14 oldalas stencilezett kérdőív formájában maradt fenn egyes jegyzőkönyvek hátoldalán, Murányi Gábor rekonstruálta."3 E szempontrendszer alapján készült tehát a jegyzőkönyvek döntő többsége. Miután a kérdőív többszáz kérdést tartalmaz, a jegyzőkönyvek pedig átlagosan 3-6 oldalasak, nyilvánvaló, hogy a jegyzőkönyvvezetőtől114 nagymértékben függött, hogy mely kérdéscsoportokat hangsúlyozza. A kizárólag német nyelvű jegyzőkönyveket felvevő Rauch Ottó például a többségi gyakorlattal szemben mindig rákérdezett a tanú eredeti lakhelyén élt zsidóság demográfiai és gazdasági adataira, valamint a tanú és családja életkörülményeire. A befejezésnél pedig a legtöbb esetben a túlélő családtagjai iránt érdeklődött: kik haltak meg közülük, ill. kikről van bármilyen információja. Rauch gyakorlatával ellentétben például Haas Ilona jegyzőkönyvei mindig a koncentrációs táborba való érkezéssel, az ott szerzett első tapasztalatokkal kezdődnek, az előzményekre vonatkozóan tehát egyáltalán nem tett fel kérdéseket. 112 Az összes jegyzőkönyv rendezését Blau Lilly és Reiner Lilli végezte el 1946. májusában. (Jelentés a Dokumentációs Osztály eddigi működéséről, további feladatairól és folyamatban lévő munkálatairól. 1946. június 24.; MZsL 16/1.) 113 A kérdőívet Murányi 1990-ben jelentette meg egy a DEGOB jegyzőkönyveiről szóló tanulmányában. (Murányi 37^11.) 114 A DEGOB egész jegyzőkönyvezési tevékenysége során a következő személyek készítettek jegyzőkönyveket: Alexander Teréz, Beimel Lily, Bíró Lászlóné, Bíró Márta, Blau Lilly, Fischer Lászlóné, Friedmann Lászlóné (Friedmann Erzsébet), Gálosi Elemérné (Gálosi Erna), Gutmann Márta, Haas Ilona, Heimler István, Hennefeld Berta, Jakobovits Sándor, Junger Edit, Kandel Klára, Lázár György, Lukács Éva, Neugebauer József, Oblath Margit, Pollák Franciska, Rauch Ottó, Reiner Józsefné (Reiner Lilli), Sós Gézáné dr., Sós Vera, Sternfeld Imre, Trosztler Alfréd, Vincze Klára, Weiss Margit, Weisz Miksa. A forrásokból nem derül ki egyér- telműen, hogy Bíró Lászlóné és Bíró Márta, valamint Sós Gézáné dr. és Sós Vera ugyanazok a személyek, vagy nem. 46