A Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség - A Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség kiadványai 5. (Budapest, 2011)

Az MFLSZ története (Szögi László - Molnár László - Zsidi Vilmos)

érintett témakörök: adatbázis-építés, fondszerkezeti kérdések és a speciális gyűjtemények voltak az egyetemi levéltárakban. A 2009-es keszthelyi ta­lálkozó a felsőoktatási levéltárak helyzete, jövője, valamint a levéltáros szakmai szervezetek működésének tapasztalatai megbeszélésére szervező­dött, vagyis kifejezetten belső működési kérdések kerültek szóba. Ezzel szemben 2010-ben szélesebb érdeklődésre számot tartó tudományos témát választottunk Az egyetemi felvételi rendszerek változásai a 20. században címmel. A Gödöllőn elhangzott előadásokat 2011 elején kötetben is meg tudtuk jelentetni. Az MFLSz feladatának tekinti a kárpát-medencei magyar vonatko­zású felsőoktatási emlékhelyek, intézmények felkeresését tanulmányút és kapcsolatfelvétel keretében, továbbá a tájékozódást a szomszédos or­szágok, tágabban a közép-európai térség közgyűjteményeinek működése vonatkozásában. így került sor 2002-ben a horvátországi és szlovéniai, 2004-ben az északkelet-magyarországi és szlovákiai, 2006-ban a délkelet­magyarországi és dél-partiumi, 2008-ban pedig az észak-partiumi - kárpát­aljai utakra. 2010-ben egy másik civil szervezettel, az Ábel Alapítvánnyal közösen szerveztünk székelyföldi tanulmányutat, az ottani katolikus egy­házi gyűjtőlevéltárak végiglátogatására. Tagjaink közül többen részt vettek a Magyar Levéltárosok Egyesülete által szervezett hasonló tanulmányuta­kon Szlovákiában (2002), Csehországban és Lengyelországban (2003), a Vajdaságban (2004), valamint Ukrajnában (2005, 2007). A nemzetközi kapcsolatok fejlesztésének fontos állomása volt a 2004. évi bécsi, valamint a 2007. évi madridi levéltáros világkongresszuson való részvétel. A kettő között került sor a 2006. évi Varsóban tartott európai levéltáros konferenci­ára, amelyen szintén több tagunk vett részt. Mindhárom a Nemzetközi Le­véltári Tanács (International Council on Archives) rendezvénye volt. Saját találkozóinkra számos alkalommal hívtunk külföldi levéltáros kollégákat. Az évente tartott szakmai napokon a felsőoktatási levéltárügy aktuá­lis kérdéseit beszéljük meg. Örvendetes tény, és egyben az egyes levéltá­rak magas szakmai színvonaláról tanúskodik, hogy az utóbbi időben mind több egyetemi archívum szervez önállóan szakmai rendezvényt, amelyeket egyesületünk különböző eszközökkel támogat. Jelenleg négy nagy - minden intézményt és tagot érintő - projektben végzünk kutatást, feldolgozást és publikálást. A Kárpát-medence magyar vonatkozású felsőoktatásának forrásait 1948-ig bemutató kötet 2006-ban jelent meg. 2007-ben az 1956. évi forradalom és szabadságharc ötven éves évfordulójáról emlékeztünk meg a korabeli eseményeket feldolgozás, for­15

Next

/
Thumbnails
Contents