A Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség - A Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség kiadványai 5. (Budapest, 2011)

Az MFLSZ története (Szögi László - Molnár László - Zsidi Vilmos)

lünk ellenőrzött módon olyan rendezésre került már sor, melynek eredmé­nyeként a kutatók valóban jól feldolgozott állapotban használhatják a le­véltárba került iratanyagot. Emellett arra is törekedtünk, hogy valamennyi szaklevéltári jogállást elért egyetemi és főiskolai gyűjteményt bemutathas­sunk. E rendezési munkák 1997-ben értek el arra a pontra, hogy a levéltá­rak valós adatokat tartalmazó fond- és állagjegyzékeit közölhettük. Ennek megfelelően a kötet első részében 13 magyar felsőoktatási intézmény le­véltárát mutattuk be. Közülük egy, a Kandó Kálmán Műszaki Főiskola még nem nyerte el a szaklevéltári jogállást, de az anyag általunk végzett rende­zettsége a többi levéltáréval azonos. A 12 szaklevéltár közül négy vidéki; Gödöllő, Keszthely, Miskolc, Sopron. Ezen intézmények közül a Miskolci Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem levéltáraiban a többi egyetemétől csupán annyiban tér el a rendezés struktúrája, hogy a fondfőcsoportok al­kalmazására is sor került, míg ezt az alapegységet a többi egyetemi levéltár nem használja. Mindez azonban a rendezettség és kutathatóság színvonalát egyáltalán nem befolyásolja. A civil és világi felsőoktatási intézmények mellett a kötet feltárja a katonai és egyházi tanintézetek levéltári anyagait is. Szakmai egyesületté alakulás Az 1993-2001 között eltelt időszak tapasztalatai érlelték meg a fel­ismerést, hogy az addig informális, laza szövetséget rendszeresen és sza­bályok alapján működő, önálló jogi személynek számító egyesületté ala­kítsuk át. Ez értelemszerűen együtt járt a működési költségek fedezetét biztosító önálló gazdálkodás megindításával is. A közhasznú egyesületté történő átalakulás 2001-ben zajlott le, miután a Magyar Egyetemi és Fő­iskolai Levéltári Szövetség közgyűlése kimondta a Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség, mint önálló levéltári szakmai szervezet felállítását. Ezzel az egyetemi levéltárosok felzárkóztak a korábban alakult szakmai szervezetekhez (Magyar Levéltárosok Egyesülete, Önkormányzati Levél­tári Tanács, Magyar Egyházi Levéltárosok Egyesülete). A működés rész­leteit illetően a mintát sok tekintetben az MLE adta. Tagsági jogviszonyt nemcsak magánszemélyek, de intézmények is létesíthetnek, amivel kettős célt kívántunk elérni. Részben a tagdíjbevételek növelését, de főképpen azt, hogy a taggá váló egyetemi gyűjtemények (levéltárak, könyvtárak) fenntartói ezáltal jobban azonosuljanak az egyesület célkitűzéseivel, illet­ve felismerjék, hogy annak működése alapvetően az ő javukat szolgálja. Az egyesülethez nem csak világi, hanem egyházi gyűjtemények (jogi stá­tuszukat tekintve nyilvános magánlevéltárak) is csatlakoztak. így a Páz­13

Next

/
Thumbnails
Contents