Az egyetemi felvételi rendszer változásai a 20. században. Az MFLSZ 2010. évi vándorgyűlése - A Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség kiadványai 4. (Budapest, 2010)

Körösi Zsuzsanna: Az „ellenforradalmárok” gyermekeinek felvételi tapasztalatai a Kádár-korszak első felében - visszaemlékezések tükrében

büntették, szégyenítették meg őket, a pedagógusok többsége viszont magánemberként szolidáris volt velük.

Nem ismerjük pontosan a pedagógusok motivációját, de a visszaemlékezések azt valószínűsítik, hogy azok a gyerekek részesültek nagyobb együttérzésben és támogatásban, akiknek az apja az adott környezetben ismert volt, és a közösség pozitívnak értékelte forradalmi tevékenységét. A szolidaritás ebben az esetben az ártatlan gyereknek szóló segítségnyújtáson túl a szülő tettének elismerését is jelenthette. Találtunk példát a hivatalos rendeletek kijátszására, sőt a hatalommal szembeni határozott kiállásra is. Akadt pedagógus, aki a kapcsolatai révén érte el, hogy tanítványa a tiltások ellenére is továbbtanulhasson, vagy aki nem írta be az iskolai ajánlásba az apa ötvenhatos múltját.

Kinga 1947-ben született értelmiségi szülők gyermekeként. Édesapja a forradalom leverése után részt vett a szellemi ellenállásban, ezért bebörtönözték. Kinga szerencsés volt, mindenhol szolidaritással találkozott. A középiskolában az osztályfőnöke az első pillanattól kezdve maximálisan támogatta őt, a forradalmár gyerekét, sőt az iskola párttitkárával együtt nem kis kockázatot vállalt, amikor a felvételihez szükséges személyi lapra nem írta be, hogy az apát 56-os szerepe miatt börtönbüntetésre ítélték. így Kinga tiszta lappal indulhatott a felvételin. 1972-ben szerzett diplomát az orvosi egyetemen.

Az általános iskolai igazgatónőm jó barátja volt a Körösi Gimnázium igazgatója. Szóval egyszer csak azt mondták, hogy nekem a Körösibe kell mennem. És akkor én mentem a Körösibe. Amikor megjelentem a gimnáziumban az első nap, akkor odajött hozzám egy pasas, és azt mondta, hogy akkor én most rossz helyen ülök, ne abba az osztályba menjek, hanem üljek át az ő osztályába. O lett az osztályfőnököm. Majd ugyanezen a pasi közölte velem, hogy apám helyett apám lesz, úgyhogy ha bármi gondom van, akkor szóljak neki. [...] Vagy például a gimiben a történelem tanárom, aki az iskola párttitkára volt, amikor 56-ról volt szó, akkor azt mondta, hogy én menjek ki az osztályból, menjek el sétálni, mert mindkettőnknek jobb, ha ezt nem együtt csináljuk végig. Személy szerint ő például egy csomót vállalt azért, hogy az én személyi lapomon, amikor egyetemre kerültem, ne legyen rajta az apám börtönbüntetése. Mert nyilván egy pártitkárnak, hogyha ez kiderül, akkor minimum kellemetlenségei lesznek. És nagyon sok ilyen civil bátorság volt más emberek részéről is.

Ahogy puhult a diktatúra, úgy nyíltak meg az egyetemek kapui is az „ellenforradalmárok” gyermekei előtt, akik viszont még ekkor is kiszolgáltatott helyzetbe kerülhettek. A felvételi során továbbra is figyelembe vették a felvételiző politikai magatartását, a népi demokráciához való hű205