Az egyetemi felvételi rendszer változásai a 20. században. Az MFLSZ 2010. évi vándorgyűlése - A Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség kiadványai 4. (Budapest, 2010)

Molnár László: Felvételi korlátozások és érvényesülésük a budapesti Orvoskaron 1920-1949 között

több évtizedes tapasztalat, melynek alapján mondhatjuk, hogy egy kiváló orvosnő sem fejlődött eddigi nőhallgatóink között legnagyobb liberalitásunk daczára s évről-évre sűlyedt qualitásuk. A leszerelés és a forradalom zűrzavarában különböző előnyök s a jogi fakultás tevékenységének felfüggesztése miatt fakultásunkra tóduló sok ezer beiratkozott növendékkel szemben más védekezésünk nincsen, mint a kíméletlenül szigorúan kezelt első szigorlat. Azt hisszük azonban, hogy ezek a conjukturális beiratkozások már a jövő félévben nagyon vissza fognak fejlődni s a mai természetellenes ál­lapotok meg fognak szűnni. Erős meggyőződéssel ajánljuk javaslatunkat a t. kar bölcs figyelmébe s kérjük annak lehető sürgős tárgyalását, hogy a jövő félévre már idejeko­rán életbe léphessenek a szükséges intézkedések. Tudjuk, hogy lesznek olyanok, akik indítványunkat reaktiósnak, aliberálisnak fognak bélyegezni. Szinte előre halljuk az ellen­argumentumokat az egyenlőségről s arról, hogy senki elől az érvényesülés útját nem szabad elzárni, hogy a koldus is lehet geniális...stb... Mindez bennünket nem fog lefegyverezni, mikor arról van szó, hogy a tanítás és tanulás eredményességét s az orvosi kar ethikai színvonalát biz­tosítani kell. A megindult eszmecserében részvettek Jendrassik (Ernő), Liebermann (Leó), Bókay Árpád, Kétly László, Hoór Károly, Nékám Lajos, Kuzmik Pál és Krompecher Ödön és ezen az alapon a Kar úgy határozott, lfogy egy ötös bizottságot küld ki, melynek tagjai: Bársony János, Hoór Károly, Liebermann Leó, Nékám Lajos és Tellyesniczky Kálmán. E bizottság uta- síttatott, hogy folyó hó 25-ig tegyen jelentést, és addigra dolgozzon ki a kérdéses ügyre vonatkozó szabály rendeletet.” (Semmelweis Egyetem Levéltára, 1/a állag - Orvoskari tanácsülési jegyzőkönyvek, 44. kötet. 1919. Vili. 21-i IX. rendes ülés, 917-921. old.) A kiküldött bizottság ennek eleget is tett, és következő ülésen előter­jesztették jelentésüket. 122

Next

/
Thumbnails
Contents