Az egyetemi felvételi rendszer változásai a 20. században. Az MFLSZ 2010. évi vándorgyűlése - A Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség kiadványai 4. (Budapest, 2010)

Molnár László: Felvételi korlátozások és érvényesülésük a budapesti Orvoskaron 1920-1949 között

2. Részlet a Kir. m. Budapesti Tudományegyetem Orvostudományi Karának 1919. augusztus 26-i X. rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből

„Tekintetes Tanártestület!

Karunk augusztus hó 21-én tartott ülésén az alulírottakból álló bizottságot küldte ki, hogy a Bókay Árpád, Bársony János és Hoór Károly kari tagok által benyújtott indítványokat tanulmányozza és azokra nézve véleményt mondjon:

A bizottság augusztus hó 22-én ülést tartott, amelyről az összes tagok élénk hozzászólása után a következőkben foglalja össze jelentését:

1. Minden, a helyzetet elfogulatlanul vizsgáló embert meglep az a tény, hogy az utolsó évtizedekben ugyanakkor, amidőn az orvostudományok mérhetetlenül fellendültek, a midőn az orvosok munkája az országos halálozási arányt a fele alá nyomta le, közegészségi viszonyainkat minden téren erősen megjavította és a betegek egyéni szenvedését is lényegesen enyhítette - ugyanakkor maga az orvosi rend mélyen lezüllött, mert hirdetők, dichotomizálók, aborteurök, hamis bizonyítványokat gyártók, charlatánok özönlötték el. Az orvosi praxis is tömegmunka lett, melyben a humanizmust az üzleti szellem, az ideálizmust a stréberség maholnap már kiszorítja.

Aki azt hitte, hogy a mai orvosok valamennyien képviselői a régi ideális emberszeretetnek, nagyon csalódott. A lezúgott országos katasztrófának vihara, mint valamely éjjeli villám, úgy világította meg az emberek leikeinek igazi tartalmát, és árulta el sok orvosnak is teljes erkölcsi nihilizmusát, aki addig a szenvedők felkarolását hirdette ideáljának. De nemcsak orvos akadt olyan, igen sok, aki visszaélt emberiességet fogadó esküjével, hanem valósággal elvadult sok orvostanhallgató is, akit az ifjúság ideálizmusa nem gátolt meg abban, hogy a forradalmi törvényszéknél, a munkás- és katonatanácsoknál, vagy mint agitátor avagy pribék vállaljon szerepet, lázítsa, kínozza és akasztassa embertársait.

Irtózattal és szégyenpírral láttuk ezt és felmerült bennünk az a kérdés, ha tudjuk, hogy mily fontos missiója van az orvosi rendnek az államban, mily subtilis szerepe a társadalomban, mily nagy befolyása a tömegekre, hogy milliók egészsége és élete van ellenőrzés nélkül reá bízva. Szabad és lehet-e tovább tűrnünk, hogy ezentúl bárki, személyes tulajdonságainak és rátermettségének megvizsgálása nélkül befúrakodhassék az orvosi rendbe és megkaparinthassa az azzal járó jogokat és működési teret, árthasson korlátlanul a közügynek tudatlanságával, terheltségével avagy gonoszságával.

Egyetemünk történetében a legnagyobb ritkaság volt, hogy valakit, ha még olyan alkalmatlan volt is reá, egyéni hibái miatt végleg elutasítottak

123