Az egyetemi felvételi rendszer változásai a 20. században. Az MFLSZ 2010. évi vándorgyűlése - A Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség kiadványai 4. (Budapest, 2010)

Kerepeszki Róbert: Az ifjúsági szervezetek szerepe az egyetemi felvételekben, 1919-1920

úgyszólván az egyetemi ifjúság köréből került ki mindenféle akció”, és bár „néha-néha a maguk fiatalos temperamentumával egyes kilendüléseket meg is engedtek maguknak, mindig ott voltak, ahol jó irányban kellett cselekedni”. „Aligha tévedek, amikor azt állítom” - jelentette ki -, hogy „az egyetemi keresztény ifjúság nélkül az első keresztényirányzatú kormány aligha tudott volna megalakulni”.40 Ezért nem véletlen, hogy 1941 decemberében az 1919/20 folyamán működő egyetemi karhatalom tagjai magas állami kitüntetésben részesültek, megkapták a Nemzetvédelmi Keresztet, amit Magasházy László tábornok, Horthy Miklós kormányzó korábbi szárnysegéde, az Országos Nemzetvédelmi Bizottság elnöke adott át. Az ünnepségen Bornemisza Géza elnökölt, aki - mint korábbi műegyetemi zászlóalj-tag - a következőképpen méltatta a felsőoktatási karhatalmi alakulatokat: „A két egyetemi zászlóalj nemes vetélkedéssel őrködött Budapest rendje és nyugalma felett, nem válogatva a feladatok között, mindent vállalva, amivel szolgálhatta az újjáéledő nemzetet, úgyhogy, amikor november 16-án a Nemzeti Hadsereg élén bevonult Budapestre a Fővezér, az ország fővárosát ismét megbékélve, rendben és nyugalomban találta. A két egyetemi zászlóalj a keresztény nemzeti szellemben való megújhodás előharcosa volt.”41 A magyar kormány végül csak 1921 nyarán, a trianoni béke törvénybe iktatása miatt döntött az egyetemi zászlóaljak, a „legmegbízhatóbbaknak bizonyuló” karhatalom feloszlatása mellett, de úgy, hogy ezek mégis „valamilyen elfogadható formában továbbra is fenntartassanak”. Ezért a tagokat be akarták sorolni a különböző egyetemi sportegyesületekbe, intemátusi elhelyezést kaptak, és a vallás- és közoktatásügyi minisztérium tervbe vette külön ösztöndíj folyósítását is 40 Lásd 1. jegyzet. 41 MOL, K 612, MOT, Híranyag, 1941. december 10. - Az egyetemi zászlóaljak meg­emlékezésein Horthy is megjelent. A magyar filmhíradó is beszámolt arról, hogy 1937 márciusában a Műegyetemi és Egyetemi Csendőrtiszti Zászlóalj emléknapján a jelenlé­vők nagy lelkesedéssel fogadták a kormányzót. A szónokló Bornemisza Géza pedig a következő szavakat intézte az államfőhöz: „Ez a háborút járt ellenforradalmi ifjúság jött el most főméltóságod elé, hogy hódolattal mutassa be törhetetlen hitét a nemzet jövője iránt és megingathatatlan hűségét föméltóságod iránt. Eljöttünk ma ide, hogy főméltósá­god kegyes engedélye alapján emléket állítsunk az alma mater falába, emlékét a sorsdön­tő napokban becsülettel végzett helytállásnak. És ti, kedves fiatal barátaim, akik naponta el fogtok járni az emléktábla előtt, folytassátok azt a munkát, amelyet mi, öregebb baj- társaitok elkezdtünk!” A Műegyetemi és Egyetemi Csendőrtiszti Zászlóalj emléknapja. Magyar Világhíradó, 683/1. bejátszás. 1937. március, http://filmhiradok.nava.hu/watch.php?id=2242 (letöltve: 2010. október 25.) 36

Next

/
Thumbnails
Contents