Az egyetemi felvételi rendszer változásai a 20. században. Az MFLSZ 2010. évi vándorgyűlése - A Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség kiadványai 4. (Budapest, 2010)
Szakály Ildikó: A Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Levéltára
Szakály Ildikó: A Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központjának Levéltára A létrehozás szándékától a levéltár avatásáig A közel 50 éves intézmény 2008. január 1-jen történetének új állomásához érkezett: három karral, Savaria Egyetemi Központ néven, a Nyugat- Magyarországi Egyetem szervezeti kereteibe integrálódott. Az egyetemmé válással nem csak a felsőoktatás feladataiból vállalt szerepei nőttek, de az új szervezeti keretek között lehetőséget kellett biztosítani az itt keletkezett források megőrzésére, kutatására, felhasználhatóvá tételére. E tevékenységi kör részeként megfogalmazódott: fel kell dolgozni a felsőoktatás jellegzetes iratsorozatait, az anyakönyveket, a különböző hallgatói névsorokat, nyilvántartásokat, indexmásolatokat. Nyilvánvaló, hogy az oktatói és hallgatói adattárak nagy jelentőséggel bírhatnak az oktatás- és művelődéstörténeti, továbbá helytörténeti kutatások számára. Azzal is számolni kellett, hogy a Főiskola 50 éves működése során jelentős mennyiségű maradandó, történeti értéket őrző közirat, kéziratok, aprónyomtatványok, fotók, tárgyi emlékek és hanganyagok keletkezhettek. Feltételezés szerint ezek szétszórtan, nem kutatható állapotban „lappanghatnak” szanaszét, az intézmény egész területén. Ezek felkutatása, összegyűjtése, őrzése, szakszerű feldolgozása alapfeltétele a későbbi kutatásnak, feldolgozásnak. Ezért az egyetem fenntartói részéről joggal merült fel az igény, hogy a Savaria Egyetemi Központban levéltárat létesítsenek. A levéltár feladatává rendelte, hogy az intézmény 50 éves működése során keletkezett történeti értékkel bíró iratai, emlékei elfoglalják végre méltó helyüket. Gondoskodni kell arról, hogy megőrzésük, kezelésük és feltárásuk a levéltári szakma követelményeinek megfelelően történjen. Felkészülés a levéltári munkára Személyi feltételek kialakításának szervezési feladatai Elsőként olyan munkaszervezetet kellett felállítani, melyben mindenki azonosulni tud a létrehozandó intézmény céljaival, feladataival, képességeit ezek alá rendelve tudja mozgósítani. Kiemelendő feltételként szerepelt az állandó önképzés, a meglévő készségek fejlesztésének vállalása. 215