Magyarországi világi felsőoktatási intézmények az 1956-os forradalomban és szabadságharcban - A Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség kiadványai 3. (Budapest, 2007)
Intézmények - A./ Budapesti felsőoktatási intézmények
Budapesti Műszaki Egyetem, Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem Az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményei a Budapesti Műszaki Egyetemen és az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetemen77- Összeállította Batalka Krisztina Az 1956/57-es tanév 1956. szeptember 4-én, illetve 5-én kezdődött a két budapesti műszaki egyetemen, a BME-n és az ÉKME-n.78 Az egyetemek vezetői dr. Gillemot László (BME) és dr. Cholnoky Tibor (ÉKME) rektorok voltak.79 A két egyetem hét karán nappali, esti és levelező tagozaton folyt az oktatás, a beiratkozott hallgatók száma az 1956/57. tanévben csak a nappali tagozaton kb. 6 ezer volt. Az iparfejlesztés igényei miatt a műszaki felsőoktatásba kerülő hallgatók létszáma növekedett a legnagyobb mértékben, így a munkás-paraszt származásúak aránya is itt volt a legmagasabb (1957. július 1-jei adat szerint 57%). A Műegyetem mesterséges széttagoltsága - hiszen az eleve csak az adminisztrációban, a hivatali apparátusban létezett, a valóságban az egyetemisták ugyanúgy egy épületegyüttesbe jártak, mint korábban - nem akadályozta meg, hogy a fiatalok bizonyos kérdésekben együtt hallassák a hangjukat.80 Az október 23-i eseményeket megelőző hetekben ugyanis az egyetemi ifjúság országszerte, így a Műegyetemen kifejezte elégedetlenségét a hallgatók rossz helyzete és a lassú oktatáspolitikai lépések miatt (a Petőfi Kör pedig október 10-én szervezett ankétot „A műszaki fejlesztés és a fiatal értelmiség problémái” címmel). A magas hallgatói létszámból ugyanis rettenetes zsúfoltság adódott, ráadásul a két egyetem közös épületekben, közös laborokat használva működött. Az ÉKME-n a hallgatók 50%-a, a BME-n pedig kb. 1900 hallgató kapott diákotthonokban elhelyezést, így a zsúfoltság már a tanév elején nagy volt, következményei pedig többek között lopási ügyek és a tanulmányi átlag romlása voltak. Kevés volt az üzemeltetésre és a felújításra fordítható összeg is. Hiába kapott a hallgatók 90%-a szociális támogatást vagy ösztöndíjat, vette igénybe a menzát 59%-uk, tandíjmentessége pedig 83%-uknak volt, nemcsak a menza mennyiségével és minőségével, hanem az ösztöndíj-kifizetésekkel, tanrenddel, óraszámokkal stb. kapcsolatban is számos probléma merült fel. Bár a DISZ KV október 17-én határozatot hozott, amelyben támogatásáról biztosította az ifjúság jogos 77 Jelen munka rövid összefoglalást kíván adni a Műegyetem szerepéről és a műegyetemisták tevékenységéről az 1956-os forradalom és szabadságharc alatt. A szerző a témában már megjelent tanulmányokat, forráskiadványokat használta fel az összeállításhoz, valamint a vonatkozó és szerző által ismert dokumentumok lelőhelyét is megadja. Külön köszönet Horváth Zsoltnak értékes megjegyzéseiért. 78 Az 1949-ben létrehozott Budapesti Műszaki Egyetem (BME) Mérnöki és Építészmérnöki Kara 1952-ben önállósult Építőipari Műszaki Egyetem (ÉME) néven. Egy évvel korábban Közlekedési Műszaki Egyetemet létesítettek Szegeden, amely 1952-ben Szolnokra költözött, majd 1955-ben Budapestre helyezték és Közlekedési Üzemmérnöki Karként beolvasztották az ÉME-be, létrehozva az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetemet (ÉKME). 1967-ig egy helyen, közös épületeket és berendezéseket használva működött a két önálló műszaki egyetem, akkor az ÉKME-t beolvasztották a BME-be (Milleneumi Évkönyv. Szerk., bev.: dr. Kiss Márton, BME, Bp. 2000). Az újraegyesítés kérdése egyébként 1956. október 23. után is felmerült. 79 A BME dékánjai: dr. Reuss Endre (Gépészmérnöki Kar) dr. Alexits György (Vegyészmérnöki Kar), dr. Eisler János és Vasvári Nagy Ferenc mb. (Villamosmérnöki Kar), Gerendás István (Hadmérnöki Kar). Az ÉKME dékánjai: dr. Gábor László (Építészmérnöki Kar), dr. Vásárhelyi Boldizsár (Mérnöki Kar), dr. Turányi István (Közlekedési Üzemmérnöki Kar). 80 Horváth Zsolt: Műegyetem 1956-57. A forradalmi tanév története. BME, Bp., 2006. 28. p. (a továbbiakban: Horváth Zsolt i.m.) 71
