Kaján Imre (szerk.): Zalai Múzeum 23. (Zalaegerszeg, 2017)
Bekő Tamás: Patkó-rejtély. Egy titokzatos dunántúli rablóvezér élete és Zala megyei rablásai
286 Bekő Tamás párbeszéd után a vezér pipára gyújtott, és bodorodó füstöt eregetve rátért jövetelének valódi okára. Neki bizony pénzre volna szüksége. Nem kevésre. Mivel a plébános csak kisebb összeget tartott otthon, és annak rejtekhelyét is vonakodott elárulni, Patkó a társára parancsolt, hogy kötözze meg, és erőszakkal térítse jobb belátásra. Erre aztán Bokányi reszkető hangon kijelentette, bármit tesznek is vele, nem adhat többet, csak annyit, amennyit az almáriumban találnak. Végül a kis üveges sublótból előhalászott 172 forintnyi bankóval megelégedve mindannyian felhajtottak egy-egy pohár bort, majd kezet rázva a plébánossal elnézést kértek a kellemetlenségekért, és újra kocsira pattanva továbbhajtottak. Miután a rablók elhagyták a parókiát, előbb a szepetneki major, utóbb Fityeház felé menekültek. Útközben felvettek egy Fityeházára tartó embert, akitől megkérdezték, milyen véleménnyel vannak Patkóról a környéken. Az utas - mit sem sejtvén a kérdezők valódi kilétéről - kedvezőtlen hangulatról számolt be a duhajoknak. Hamarosan a községbe érve a parasztembert leszállították a szekérről, és alaposan megdorgálták a rossz hirek miatt. Innét Bajcsán keresztül a murakeresztúri vágásnak hajtottak, ahol - a kasznár kocsisának vallomása szerint - már várta őket egy szekér négy pej lóval, melyre átpakolták az elrabolt holmit, a kocsist pedig egy szimpla fegyverrel ellátva azzal az ígérettel bocsátották haza, hogy 48 órán belül a dupla puskát is visszajuttatják a kasznárnak.60 A nyomozás során a szemtanúk Patkót alacsony, szőke hajú és szőke szakállú férfinak írták le, aki zsíros gatyát, új divatú szűrt és fekete kalapot viselt, a kezében pedig egy olyan bajonettes fegyvert villogtatott, amelyről azt állította, hogy annak tulajdonosa előző nap még életben volt. A másik duhajt magas termetű, barna képű, barna bajszú és szakállú embernek látták, rajta széles gatya, fekete kalap és új divatú szűr, fegyvere dupla puska. Harmadik társuk - az őr - nyúlánk, „szőke szemű” és hajú fiatalember volt, hasonló ruhában és fegyverrel, mint az előző két rabló.61 A pördeföldei esethez hasonlóan Rigyácon és Sze- petneken is sokakat megdöbbentett Patkó váratlan felbukkanása. Utóbbi településen a jó öreg Bokányi plébános be is jegyezte a házasultak anyakönyvébe: „Ez nap Patkó esti 10 órakor kirabolt.” Egy esztendő múlva a megye építészeti emlékei után kutató Römer Flóris archeológus kötött közelebbi ismeretséget a rigyáci kasznár kocsisával. Élményeit így örökítette meg útinaplójában: „Sokáig ballagtunk a sötét erdőben minden szó nélkül; a fák szétágazó gyökerein csak lépést lehetett haladni. A sötétben a némaság kissé kínos lett, — azt véltem, hogy az erdő szélét soha nem érjük. Tudakozódtam, meg van-e már fele útja? - kocsisom tagadá, és elkezdé mesélni, mint kellett múlt évben Rigyácról Patkót embereivel erre vinni; mint tévedt el az erdőben, úgy, hogy virradatig nem tudta a földeket elérni; hogyan sopánkodott felesége, gyermekei után...”62 Közel 80 évvel később, a Zalamegyei Újság 1940. augusztus 3-i száma, Egyed Ferenc akkori rigyáci plébános olvasói levele nyomán elevenítette fel újra az eseményeket: „Néhai jó Vük bácsi, öreg hívem, még 85 esztendős korában is kitűnő emlékezőtehetséggel rendelkezett. Patkó betyárról a következőket mondotta: Patkó Pista egyik társával Pördeföldén agyonlőtt két zsandárt s ezért menekültek Szlavónia felé. Egy szép tavaszi nap délutánján aztán megjelentek Rigyácon s bementek Heyden Mihály tiszttartóhoz, aki pár nap előtt valami 4 ezer forintot kapott. A rigyáciak összefutottak s meg akarták a két betyárt támadni, de Heyden leintette őket. Különben Heydennél mindössze 300forintot találtak, mert a többit épp aznap vitte be a takarékba. Rigyácról aztán az Inkey uraság elegáns kocsiján mentek a betyárok Szepetnekre a plébániára. Mikor a szepetneki káplán - Miholics Ferenc - a rigyáci uraság kocsiját meglátta, nagy örömmel kaput nyitott, de nagy meglepetésére nem az uraság, hanem Patkó Pista és társa lépett ki a kocsiból. Betessékelte Patkó a plébánost, a káplánt és az éppen ott időző templomatyát is. De nem sok pénzt kaptak tőlük. Innen a betyárok a rigyáci urasági kocsin Murakeresztúron át Kakonyára mentek s onnan Szlavóniába. A kocsist Kakonyáról visszaküldték, gazdagon megajándékozva. Azután a kocsist Rigyácon haláláig Patkó kocsisának nevezték. ”63 A rablók elfogására tett újabb hatósági intézkedések 1862 májusában a somogyi alispán ismét Zala megye segítségét kérte a megingatott közbátorság hely60 Bekő 27-30. p. 61 MNL ZML Főisp. ir. 1206/1862. 62 Rómer Flórisnak archeológiái levele Zalamegyéből 119-120. p. In: Adatok Zalamegye történetéhez. IV. köt. Szerk. Bátorfi Lajos, Nagykanizsa, 1877. 63 Zalamegyei Újság, 1940. augusztus 3. (176. sz.) 4. p. Roppant érdekes, hogy az idős rigyáci adatközlő ennyi esztendő távlatából is tisztán emlékezett a történtekre, és a szóhagyományokkal ellentétben szinte hajszálpontosan úgy mesélte el az eseményeket, ahogy azok valójában megtörténtek. A cikk megjelenése óta ismét eltelt közel 80 esztendő. Vajon a ma élő idős rigyáciak is őrzik még ezt az apáról fiúra szálló régi betyárhistóriát?
