Kaján Imre (szerk.): Zalai Múzeum 23. (Zalaegerszeg, 2017)
Bekő Tamás: Patkó-rejtély. Egy titokzatos dunántúli rablóvezér élete és Zala megyei rablásai
Patkó-rejtély 277 ságával kapcsolatban is érdekes adalékkal szolgál: ,,Te[kin]t[e]tes fő Bíró előtt tudva van, hogy Patkó Endrőci gulyás testvére és társaságában ezen gulyás fia - és ezen fiú Anyja mossa ezek ruháit, melyekért Patkó társaival együtt bizonyos időben meg szokott jelenni, jó volna tehát ezen mosó-asszonynak asszonybarátságát felkeresni és azt pénzbeli áldozattal megszerezni stb.”2a Az iratból egyértelműen kiderül, hogy Patkó és az endrőci gulyás testvérek, ráadásul a gulyás fia, vagyis Patkó unokaöccse szintén tagja volt a betyárbandának. Gönczi előtt már Kiss Géza néprajz- kutató is gyűjtött olyan ormánsági szóhagyományokat, hogy a kémjelentésben szereplő fiú is felcsapott betyárnak. Mint írja, egy alkalommal testvére fia is jelentkezett nála. Patkó azonban nem akarta felfogadni, és arra figyelmeztette, ne kívánja ezt a kutyának való életet. Nagybátyja azonban nem tudta lebeszélni a kalandra éhes fiatalembert, így hát maga mellé vette.28 29 A kötetben arról is szó esik, hogy Patkó legkedvesebb legénye (ez esetben rokona), akit egymás közt csak Csorba Pistának hívtak, az endrőci gulyásszámadó fia volt. Teljesen nyilvánvaló, hogy ez a két személy egy és ugyanaz a betyár. Tóth „Csorba vagy Patkó” István az 1860-as évek elején 22-24 év körüli fiatalember volt. Dezertőr, aki a kaposvári cs. és kir. 44. gyalogezred katonai fegyelmét és szűk uniformisát cserélte le önkényesen a szabad életre és a számára kényelmesebb bő gatyára és duhaj szűrre. Az ifjabbik Patkó végül 1862. szeptember 22-én súlyosan megsebesülve került törvénykézre, és még ugyanazon a napon sebeiben elhunyt Bábony (ma Bá- bonymegyer) községben. Halálának körülményeiről a Somogy Megyei Levéltárban őrzött főispáni iratok szolgálnak megbízható és hiteles forrásként, „...múlt évi szeptember hó 21-én az Igali járásbeli pandúr őrmesternek tudomására jutott: miként Patkó János elhírhedt rablófőnök több társaival együtt a nyírni sűrűben tanyázik. Az őrmester egy káplár s három közpandúrral aznap estve felé az említett sűrűbe a rablók elfogása végett elindultak s ott a rablókat meglepték s velők összveütköztek, amely alkalommal a rablók közül az őrül kint állott Balassa István a pandúrok által, a rablók által pedig a pandúr káplán azonnal agyonlövetett. A további heves csata után sikerült még a pandúroknak Patkó v Csorba István rablót is halálosan meglőni, ekkor a sértetlenül maradt két rabló az erdőben tovább menekült, azonban az erdő sűrűsége miatt az üldözést tovább nem folytathatták, sem a sötétség bekövetkezte miatt a meglőtt Patkó v Csorba Istvánt azonnal föl nem találhatták. Ez okból tehát a pandúrok másnap reggel a csendőrökkel együtt s több polgárok társaságában a meglőtt rabló felkeresésére a helyszínre kimentek, s azt az erdő szélén halálos sebeiben egy kazal mellé húzódva föl is találták, ki még aznap meg is halt. ” - olvasható egy 1863. július 9-én kelt jelentésben Csorba Pista végzetéről.30 Mindezek után bátran kijelenthetjük, hogy a provizórium kori Nyugat-Dunántúl leghíresebb rablóvezérei - az eddigi ismeretekkel és mondákkal ellentétben - nem egy szülőktől származtak, bár amint látjuk, közeli atyafiságban álltak egymással. A legújabb kutatási eredmények azt igazolják, hogy a béci Tóth István és Patkó Rebeka házasságából született Tóth János volt Patkó Jancsi, idősebbik gyermekük - az endrőci gulyásszámadó - fia pedig Patkó Pista.31 Miért Patkó, ha Tóth? Érdemes néhány szót ejteni Tóthék felvett rablónevének eredetéről. Manga János megmosolyogtató történetét azonnal elvethetjük. Szerinte - és adatközlője, a faragó Tóth meséje szerint - azért ragadt rájuk a Patkó név, mert egy szennai asszonyt, aki szidta és átkozta a betyárokat, gombostűkkel megpatkoltak. Ennél sokkal diplomatikusabb Gönczi, aki inkább lerázza magáról a felelősséget, és nem bocsátkozik találgatásokba. O a következőket írja: „...a Patkó nevet akkor vették fel, mikor betyároknak álltak. Rendes vezetéknevű Patkók voltak akkor is, ma is Vásárosbécen, akikkel azonban ők semmi rokonságban nem álltak. Hogy miért ezek nevét s nem egészen más álnevet vettek fel, annak okát nem ismerjük. ”32 Érthetetlen, hogy 28 Gönczi 282. p., Sajnálatos módon Gönczi Ferenc nem jelzetelte könyvében ezt a szemmel láthatóan is eredeti és hiteles forrásként számon tartható kémjelentést. Ugyanitt érdemes megemlíteni, hogy Hegyessy János is hasonlóakról tesz említést néhány évtizeddel korábban napvilágot látott cikkében. A szerző arról ír, hogy a tulajdonát képező Patkó relikviák (kedvenc dupla puskája, réz pecsétgyűrűje és cifra inggombjai) a kákicsi gulyásnénál találtattak, kinél ruháit mosatni szokta. Ne tévesszen meg bennünket Kákics. Ebben az időben Endrőc, Kákics egyik filiája volt, így biztosra vehető, hogy mindkét forrás ugyanarra a személyre utal. 29 Kiss Géza (a továbbiakban: Kiss): Ormányság, Bp. 1937. 76. p. 30 MNL SML Somogy vármegye főispánjának iratai 1944/1863., Berta Gyula (a továbbiakban: Berta): Betyárok, hóhérok, börtönök Somogybán. Kaposvár, 2002. 232. p. 31 Az ifjabbik Patkót először Berta Gyula azonosította könyvében Csorba Pista személyével, ám a Patkókról jegyzett teóriája csak részben fedi a valóságot, mert ugyanitt Tóth, vagy Patkó Jánost Bergám Jánossal keveri. Azt, hogy Patkó és Bergám két különböző személy volt, nemcsak a szóhagyományok tanúsítják, hanem számos levéltári forrás, elsősorban Bergám bogdásai halála után keletkezett szolgabírói jelentés is alátámasztja. Az iratot lásd a Zárszóban. 32 Gönczi 272. p.
