Kaján Imre (szerk.): Zalai Múzeum 23. (Zalaegerszeg, 2017)
Sz. Simon Éva: Várfoglalás vagy illúziókeltés? Az 1574. évi Kanizsa elleni oszmán támadás és következményei
204 Sz. Simon Éva haza nagyságod! lm, én is csak most jöttem Légrádról, az uraimmal mind ott alatt voltam, őriztünk az partokat, mert az víz szertelen igen kicsiny, az terekek pedig untalan az partokat jargalják, nézik az vizet, ha nagy. Az uraimat ott alatt hagytam őrizni, az udvarbíró is ott alatt volt, de megírtam neki, hogy feljöjjön, csak az népet jómóddal hagyja őrizni ott alatt.”22 23 Március 2-án a Vas megyei Vépen tartózkodó Zrínyi György a következő kísérőlevéllel küldte tovább Kapitánffy tudósítását a Dunántúl másik nagybirtokosának, Batthyány Boldizsárnak Pozsonyba: „...Továbbá ami hírt énnekem onnét alul írnak, ím, ezen órában adták meg levelet, kit inpeciem oda küldöttem kegyelmednek, megérti kegyelmed belőle mint vagyon ide alá a dolog. Ezen órában én is Isten segítségéből alá indulok. De azon kérem kegyelmedet, hogyha kegyelmednek tetszik, szólna kegyelmed Őfelségének, kegyelmed ez én szómmal, miért hogy a török ilyen nyilvánvaló rablásokat művel, adna Ófelsége nekünk is szabadságot reája, hogy ahol árthatnánk nekik, hadd ártanánk mi is. Bizodalmám van Istenben, hogy e mostani kanizsai égetést meg torolhatnánk hamar idén.”22 Zrínyi tehát nem folytatta útját Vépről Pozsonyba a március 1-én megnyílt országgyűlésre, hanem hazasietett Csáktornyára, és Batthyány Boldizsárt bízta meg a végek ügyének képviseletével a diétán.24 Néhány nappal később az uralkodót is tájékoztatta távolmaradásának okáról, a Muraközt fenyegető veszélyről. így írt március 8-án kelt levelében: „A törökök a kanizsai csata [kiemelés tőlem - S. E.] óta állandóan gyülekeznek. A falvak rablására készülnek s kastélyokat szándékoznak megszállni. Kénytelen vagyok őrködni s figyelni, mert könnyen baj támadhat.”25 A felsorakoztatott források alapján egyértelmű, hogy Kanizsa „elfoglalása” nem lehetett más, mint a magyar forrásokban kanizsai égetésként vagy kanizsai csataként megjelenő esemény. A támadás pontos dátumát azonban nem a levelek, hanem a követjelentések és Stephan Gerlach naplója őrizte meg számunkra. A David Ungnad konstantinápolyi orátort kísérő Gerlach 1574 áprilisában a következőképpen számolt be az eseményekről: „21-én a követ urak a pasához lovagoltak Kanizsa miatt, melyet 74-es év húshagyó keddjén a törökök fölégettek. ”26 Ez az ünnep 82 nappal előzte meg a szultáni parancs kiadását. Ugyanerre a napra - azaz február 23-ról 24-re virradó éjjelre - teszi a Kanizsa ellen intézett török támadást a kortárs történetíró, Istvánflfy Miklós is, bár az évszám pontos megadása nélkül.27 28 A várban és városban uralkodó viszonyokról a következőképpen számol be: „ Történet szerint akkoron utolsó napja vala annak az időnek, melynek elmúlása után az keresztények osztón az húsételtől megszűnnek, s arraképest nem csak Alapy28 [kanizsai főkapitány], de még az katonák s kisebb renden lévő tisztviselőkjóllakásban lévén, s éjjel sokáig italnak esvén, az vigyázásokban restebbül járnak el.”29 A szomszédos török végvár, Szigetvár akkori szandzsákbégje, Szári Ali (1573-1577) feltehetőleg már posztjára kerülésétől kezdve csak egy ilyen kínálkozó alkalomra várt. Istvánflfy elmondása szerint folyamatosan figyeltette a várat. „Sziget végvárban egy Ali bég vala, kit az törökök Sárnak hívnak vala, vitéz és nyughatatlan elméjű ember, mely vezetéknévvel a miénktől is hívattaték.30 Midőn az nemigen régen Szolnokból Szigetbe ment volna, egy közrenden való katona, Gáspár nevű (vagy hajlandóságából elméjének, melytől bán tátik vala, vagy Alapytól valami bosz- szúsággal, melyet az beszökésre okul vett vala) hozzá beszökék, s arra ígéré neki magát, hogy Kanizsa városa az ő szolgálatja által megvétethetnék, hogyha az tó módra elterjedett sík jégen az gyalogok, általmenvén az árkon, erősen nekimennének. Melyet kicsiny munkával ítél vala, hogy meglehetne, onnét afelől, ahonnét az városból a várba járnak vala, s aholott az rárohanóknak semmi palánk ellenük nem vala, mivel 22 MNL OL P 1314 No. 24007. 23 MNL OLP 1314 No. 53608. 24 Kérését azonban Batthyány Boldizsár nem tudta hathatósan képviselni az országgyűlésen. Az uralkodó már propositiojában kifejtette, hogy vannak urak és nemesek, akik azzal a céllal, hogy a török területére üssenek, állandó rabló csapatokat tartanak. Minthogy ezzel a törököket fel- ingerlik és a fennálló békét megszegik, a békebontókra büntetést kell szabni. Az uralkodónak ezt a kívánságát a rendek elfogadták, a portyázó csapatok megbüntetésében az 1557. évi törvényeket érvényben tartották. Magyar Országgyűlési Emlékek. VI. kötet Budapest, 1879. 6., 9., 31., 43. 25 Takáts Sándor: Rajzok a török világból IV. A török hódoltság korából. [Budapest, 1927.?] 393. 26 Ungrtád Dávid konstantinápolyi utazásai. Szerk.: Szalai Anna. Budapest, 1986. 151. 27 Istvánffy krónikájában nem jelöli meg pontosan az évet, csupán a napot határozza meg. Az esetet az 1573. évi események után mondja el, ezért több korábbi szakirodalomban is 1573-ra datálták az eseményt. Takáts Sándor kutatásai alapján Vándor László pontosította a dátumot 1574. február 20-ról 21-re virradó éjszakára. Vándor László: Nagykanizsa. Városi monográfia, Első kötet. Nagykanizsa, 1994. 313. Az 1574. év húshagyó keddje valójában február 23-án volt. 28 Nagykemleki Alapy Gáspár, a Thury Györgyöt követő tallóczi Bánffy Bálint halála után Kanizsa főkapitánya (1573-1574). 29 lstvánjfy Miklós magyarok dolgairól irt históriája Tállyai Pál 17. századi fordításában. 1/3. 25. könyv. Sajtó alá rendezte Béníts Péter. Budapest, 2009. 11. 30 A magyar krónikákban a „Sziget Vári nyughatatlan Alibég”-ként szerepel. Petthő Gergely: Rövid magyar krónika sok rendbéli fő históriás könyvekből... Kassán, 1753. 124.
