Kaján Imre (szerk.): Zalai Múzeum 23. (Zalaegerszeg, 2017)

Vándor László: Újabb adatok a középkori Kanizsa mezőváros topográfiájához. A Kanizsai Boldogságos Szűzről címzett ferencrendi kolostor régészeti emlékei

168 Vándor László Szlavóniában is megtaláljuk őket.32 Ebből az anyagból ismerjük az egyetlen rekonstruálható edénykét is (8. kép 8). A kisszámú mázas edénytöredékek közül kiemel­kedik egy zöldessárgás mázú pohártöredék, melyen a mázatlan poharakhoz hasonló bepecsételt díszítés található (8. kép 10). Előkerült egy díszített fajansztö­redék is (8. kép 5). Az, hogy a Délnyugat-Dunántúlon kevés hasonlót ismerünk, inkább kutatási hiányosság­nak tűnik. Párhuzamai nagyobb számban megtalálha­tók a kőszegi vár anyagában.33 A legnagyobb számú lelet természetes módon a mindennapi használati kerámia volt. Az előkerült anyag döntő része az átforgatott, felső törmelékes rétegből származik, ennél lényegesen kevesebb, de érintetlen rétegből származó anyag a pincerész feltá­rásakor került elő. Az anyag nagyon töredékes, ösz- szeállítható darabokat nem tartalmazott. Elsősorban főző-, tárolóedények, valamint tálak töredékei fordul­nak elő nagyobb számban. A peremprofilok nagy vál­tozatosságot mutatnak az egyszerűtől a többszörösen tagoltakig (9. kép, 1-14). A mázatlan töredékek döntő többségben vannak. A mázas kerámia aránya kicsi, legfeljebb 8-10 %-a az anyagnak. A sárgásanyagú edé­nyek, éppúgy, mint a szürke anyagúak, többségükben jól iszapolt agyagból készültek. A keltezés szempontjából a legtöbb információt a kályhacsempe és kályhaszem töredékek adják. A 3. szelvényben talált későgótikus áttört, benyom kodá­sokkal díszített (10. kép 1), és a 4. szelvényben talált bordázott díszű mérműves töredékek (10. kép 2) pár­huzamai a kanizsai vár leletanyagából is ismertek. Méri István a 15-16-századra, Parádi Nándor, aki ezeket helyi termékeknek tartja, a 15. század vége és a 16. század elejére keltezte.34 Előkerültek zöldmázas kályhacsempék kisebb töredékei is (10. kép, 3-4). A nyugat-magyarországi térség egyik jól ismert kályhacsempéje a mázatlan, szürke színű oroszlános csempe, amelyet a 15. század közepétől a 16. század közepéig terjedő időszakra datálnak. Ezt a típust ed­dig Nagykanizsáról nem ismertük, a kolostor leleta­nyagában is csak egyetlen töredék képviseli, melyen az oroszlán mellső lába látható (10. kép 6.). Egyelőre egyedi típusok ezen a területen azok a mázatlan kály­haszem peremek, melyek között profilált, csavart és benyomkodásos, hullámos díszítésű is előkerült (10. kép 5, 7-9). Az egyszerű tál alakú, döntően szürke színű, ki­sebb számban téglavörös, kályhaszemek mellett elő­került egy kiegészíthető, dongás hátú sarokcsempe is, oldalán csavart díszítéssel, hátsó falán hármas kereszt alakú áttöréssel (11. kép). Ez a típus a nagykanizsai ásatásokból jól ismert, megtaláljuk a kanizsai vár anyagában,35 valamint a város délnyugati határában fekvő botszentgyörgyi várkastély leletei között is.36 A típus nemcsak Magyarországon, hanem Ausztriában is ismert,37 de az áttört hátlapú változata ritka. Fémlelet viszonylag kis számban került elő. A leg­több fémanyagot a vasszegek jelentették. Egy nagyobb méretű harapófogó mellett egy bronz gyűszű, vala­mint egy ugyancsak bronz veret érdemel említést (12. kép 1, 8, 10). Viszonylag kisszámú üveglelet többsége kerek ablakszemek töredéke (12. kép 6-7), néhány ol­daltöredék és egy tagolt öntött fedőgomb (12. kép 2-3, 5, 12), egy csavart nyakú üveg töredéke, valamint egy kis üveggyöngy, talán olvasóról (12. kép 4, 11). A kolostor területén 15. századnál korábbi lelet nem került elő, ami egyértelműsíti, hogy addig használaton kívüli területre építették. Az előkerült anyag döntően a 15. századra és a 16. század első felére jellemző, te­hát egyidős az épület használati idejével. A kevert rétegben ugyanakkor találtunk kisebb számban későbbi időkre, elsősorban a 17. századra utaló darabokat is. Ilyen egy pipatöredék, valamint azok a durva, kézikorongon formált edény töredékek, amelyek a törökökkel érkező balkáni közösségek le­letanyagából ismertek.38 A kerámia jelenléte alapján a kolostor romjai között hosszabb-rövidebb ideig ta­nyáztak a „rác”-nak, ’’bosnyáknak” nevezett elemek. Említésre méltó, s talán meglepő egy tömör, 10 cm átmérőjű vas ágyúgolyó előkerülése a kolostor terüle­téről. Mivel azonban a kolostor területe a kanizsai vár többszöri ostromára felvonuló hadseregek táborozási térségében van, erre könnyen találunk magyarázatot. 32 Pl. Mladen-Radic-Zvonko Bojcic: Grad Ruzica, Osijek 2004, 187-189. Döntően a 15-16. századra keltezve. 33 Holl 1992, 138-140. kép 34 Méri 1988, XXI. tábla, Parádi 1961, 185-186. 35 Méri 1988, XXIII. tábla 36 Vándor 1995, VII. ábra. 37 Handbuch 2010, 74. ,s Újabban a hasonló balkáni kerámiáról vonatkozó irodalommakTamás, Pusztai: The Pottery of the Türkisch Palisade at Bátaszék. In: Archaeo­logy of the Ottoman period in Hungary. Budapest, 2003. 303-306.

Next

/
Thumbnails
Contents