Kaján Imre (szerk.): Zalai Múzeum 22. (Zalaegerszeg, 2015)
Bazsika Enikő: Göcsej nyelvjárásának vizsgálata
Göcsej nyelvjárásának vizsgálata 335 1873 és 1897 között a Magyar Nyelvőr lapjain jelent meg több kisebb-nagyobb nyelvjárási anyag Göcsejből. Ezek többnyire tájszójegyzékek, szólások, szójárások, folklór jellegű nyelvjárási szövegek, illetve néhány személy- és helynevet is tartalmaznak. Gönczi Ferenc Göcsejről és Hetésről írt, 1914-ben megjelent hatalmas monográfiájában egy fejezetet szentel a két néprajzi táj nyelvjárási sajátosságai bemutatásának (GÖNCZI 1914, 487-515). Ennek bevezetőjében a göcseji és hetési nyelvjárás archaikusságát emeli ki, aminek magyarázatát „a vidéknek legújabb időkig való elzárt voltá”-ban látja. Megfigyelései szerint a göcseji nyelvjárás nem sokban tér el az őrségi és a hetési nyelvjárástól, területi elterjedéséről pedig megállapítja, hogy az „a földrajzilag vett Göcsej területén keleten, délen és nyugoton átcsap. Keleten a Váliczkától keletre eső községek közül még e nyelvjárást beszéli: Botfa, Csatár, Nemeshetés, Sándorháza, Oltárcz, Bucsuta; délen: Marócz, Szentadorján, Erdőhát, Báza, Borsfa, Kiscsehi; nyugoton Lenti, Külső- és Belsősárd, Zalabaksa, Csesztreg” (i. m. 489). Részletes nyelvjárásleírásában Gönczi az egyes jelenségek elterjedését nem tünteti föl, adatait csak kevés esetben köti szűkebb területhez vagy helyi nyelvjáráshoz, többnyire általánosságban vonatkoztatja Göcsejre, illetve Hetésre. Pontosan határozza azonban meg a dél-göcseji és hetési nyelvjárást az észak-göcsejitől megkülönböztető jelenséget: „Göcsej déli felében és Hetésben, főleg a többtagú szóknál (...) az ó, ő és é-vel diphtongus ritkán jár, nem mondja korsuó, füősüő, keriét, hanem korsu, fösü, kerít” (i. m. 494). Megállapítja, hogy magában Göcsejben „a tájszólásnak két főbb árnyalata” különböztethető meg, és földrajzi elhelyezkedésüket is igyekszik meghatározni. A „voltaképpeni göcseji tájszólást” „rövid, zárt kiejtéssel, a magánhangzóknak aránylag kevés diphtongizálásával” jellemzi. Megfigyelése szerint ez Pórszombat, Barlahida, Csonkahegyhát, Milej, Babosdöbréte községektől délre a Göcsej déli határául tartott Váliczka patakon át egész Csehiig és Valkonyáig terjed. A második tájszólás, amelyhez Göcsej északibb része, főleg a Zala folyó menti községek, továbbá Göcsej középső részén Gutorfölde, Náprádfa, Csertalakos, Mikefa, Karácsonfa, Tófej, Nova, Bak, Baktüttős faluk számíthatók szerinte, „erősen diphtongizál és nyíltabb kiejtéssel beszél” (i. m. 491). Gönczi Ferenc 1948-ban kiadott Göcsej népköltészete című kötetének anyaga alapján 1950-ben Prohászka János jelentetett meg kisebb tanulmányt a göcseji nyelvjárás legjellemzőbb sajátosságairól (PROHÁSZKA 1950). A 20. század közepén Végh József az őrségi és hetési nyelvjárás részletes kutatása során - szaktudományos módszerekkel elsőként - vizsgálta a göcseji nyelvjárást is (VÉGH 1954., 1959.). 1947-ben mintegy 40 göcseji községet járt be, Őrségi és hetési nyelvatlaszának pedig az e két tájegységgel határos területek települései is kutatópontjai voltak (VÉGH 1959, 26., 43-46.). Hangsúlyozza e három dialektus archaikus jellegét, és megállapítja, hogy a dél-göcseji nyelvjárás a meghatározó kritérium - a már Gönczi által is ismertetett jelenség - szempontjából megegyezik az őrségi és hetési dialektussal: a szóvégi köznyelvi ó, ő, é helyén u, ü, i áll (hordu, esü, kávi). Ezektől nyelvileg elkülönül Észak-Göcsej, a szegek vidéke, ahol a szóvégi ó, ő, é megvalósulása: uo, üö, ie (horduo, esüö, kávie). Végh Gönczi véleményével szemben ezt nevezi a tulajdonképpeni göcseji nyelvjárásnak, s területét északnyugaton az őrségi nyelvjárás határáig terjeszti ki (VÉGH 1954, 426.). Mint megállapítja, a nyelvjárások pontos határát csupán kutatóterülete északkeleti részén jelölik ki izoglosszák (jelenséghatárok): a többtagú szavak végén a köznyelvi ó-val, ő-vel szemben fellépő u-zás, ü-zés, a hangsúlytalan helyzetben és toldalékokban jelentkező rövid zárt /-zés elterjedésének határát eléggé pontosan meg lehet állapítani. Ezen a területen az észak-göcseji helyi nyelvjárások adatai e jelenségekben élesen elkülönülnek az őrségi nyelvjárástól (l. 2. ábra). A dél-göcseji nyelvjárás azonban az ö-zést és némely alaktani sajátosságot nem számítva, nagyon közel áll az őrségi és hetési nyelvjáráshoz (VÉGH 1959, 44.). így Végh szerint jogos beszélni őrségi, hetési és göcseji, még
