Kaján Imre (szerk.): Zalai Múzeum 22. (Zalaegerszeg, 2015)
Müller Róbert: In memoriam dr. Horváth László
ZALAI MÚZEUM 22 2015 353 In memóriám dr. Horváth László (1945, Bakonyszentlászló - 2015, Nagykanizsa) Még nincs fél éve, hogy kollégáink és barátaink társaságában köszönthettük 70. születésnapján. Ott nemcsak a múltat idéztük fel, de terveinkről is beszélgettünk, és elmondta, hogy mi mindent szeretne még közzétenni, feldolgozni. A család mellett igazán csak a régészet érdekelte. Ez nem szakma, hanem hivatás volt számára. Talán a Fenékpusztán eltöltött gyermekévek is szerepet játszottak abban, hogy mindig is régésznek készült. Bár már gimnazistaként bejárt a múzeumba, és nyaranta önkéntesként részt vett a fenéki feltárásokon, a szakmát hendikeppel kezdte. 1963-ban érettségizett a keszthelyi Vajda János Gimnáziumban, majd az ezt követő kétéves sorkatonai szolgálat után a Balatoni Múzeum dolgozója lett. Ahogy mondani szokás: végigjárta a szamárlétrát, volt ásatási segédmunkás, restaurátor, ásatási technikus, segédmuzeológus, muzeológus, végül - 1984-től 2006-os nyugdíjba vonulásáig - múzeumigazgató. A Balatoni Múzeumban részt vett a régészeti topográfia újonnan induló munkálatain, és ekkor kötött életre szóló barátságot a kötet őskori részének szerzőjével, Kalicz Nándorral. Csak az ő közbenjárására kezdhette meg egyetemi tanulmányait 1973- ban. Szakdolgozatában Keszthely környékének kelta emlékeit dolgozta fel. Ennek egyik izgalmas része a rezicseri, a legnagyobb dunántúli kelta temető anyaga, amit szinte pénz nélkül, alkalmi és hétvégi leletmentések során, tizenkét év alatt tárt fel. Munkája egy évtizeddel később, a nemzetközileg is magasan jegyzett kelta corpus első kötetében látott napvilágot. 1975-ben átköltöztek felesége, Vera szülővárosába, Nagykanizsára. A Thury György Múzeum első régészeként megkezdte Kanizsa környékének rendszeres terepbejárását, és ásatásaival értékes régészeti gyűjteményt hozott létre. A magyarszerdahelyi kelta és római temető feltárását még keszthelyi muzeológusként kezdte el. Feldolgozása a Zalai Gyűjtemény önálló köteteként, 1979-ben jelent meg. Ebből írta egyetemi doktori értekezését, amit 1983-ban sikerrel védett meg. De említhetjük az Inkey-kápolna környékét is, ahol több régészeti korszak telepjelenségeit és temetkezéseit tárta fel. Kanizsai és Kanizsa-környéki kutatásai eredményeit 1994-ben a várostörténeti monográfia első kötetében összegezte, amely egész Dél-Zala korai történetének első korszerű ősz-
