Kaján Imre (szerk.): Zalai Múzeum 22. (Zalaegerszeg, 2015)
Béres Katalin: A tófeji díszmű-kerámia
262 Béres Katalin 1969-ben változás, átszervezés történt az üzem életében. Ekkor egyesítették ugyanis a Zala megyei Kerámia és Betonáruipari Vállalatot, amelyhez Tófej is tartozott, az 1951-ben alapított Zalaegerszegi Cserépkályhagyárral. Az egyesülés után a zalaegerszegi Kerámia és Cserépkályhagyár egyik üzeme lett18. 1965-től az új üzemet három különbözőféle termék gyártására rendezték be. Ide került a Zománcipari Művek kecskeméti gyárából átvett máz- és zománcgyártás, ahol a kerámiamázakhoz ólomtartalmú frit- teket készítettek a forgódobos olvasztókemencékben. 200-250 kilós adagokban töltötték a máz-alapanyagokat a dobba, majd gázégővel tengelyirányban fűtötték a kemencét, s hevítették fel 1000-1300 °C-ra, amin az összetevők megolvadtak. Az olvadékot hideg vízbe folyatták, ahol kristályos, szemcsés üvegszerű anyaggá dermedt. Ez volt a fritt, amit aztán megőröltek, vízzel keverve finom szuszpenzió, kerámiamáz készült belőle19. Az évtized végére 130 féle mázat állítottak elő, melynek egy részét helyben használták fel, de a tófeji üzem látta el mázakkal a hazai kerámiaüzemeket is20, mindaddig, amíg a burkolólap-gyártás mázigénye a teljes kapacitást le nem kötötte. Már 1965-ben megkezdődött a tófeji kerámia-üzemben a csempegyártás, ami a későbbiekben végrehajtott modernizációk után a legsikeresebb terméknek bizonyult. A hatvanas-hetvenes évek óriási lakás- építkezései hatalmas konjunktúrát teremtettek ennek az ágazatnak. Kezdetben 10x10 cm-es vörösagyag alapú burkolólapok készültek az üzemben, a későbbiekben áttértek a 15x15-ös méretű csempék, majd még később a 20x20-as járólapok gyártására. A termelést az elmúlt fél évszázad során többször korszerűsítették, új üzemcsarnokok épültek, már 1973-tól olasz technológia alapján, olasz mázakkal zajlott a burkolólap-gyártás21. Azóta is folyamatos a termelés Tófejen, termékeik a piacon Zalakerámia márkanév alatt ma is megtalálhatók. A harmadik termékfajta, amivel az üzemet elindították, a díszmű-kerámia volt. Gyártását az a felismerés inspirálta, hogy „az emberek ma már nemcsak lakásuk célszerű berendezésére, hanem díszítésére, hangulatosabbá tételére is törekednek. Megjelentek és gyarapodtak a lakásokban a kerámia dísztárgyak. A közönség mindinkább ráébredt a kerámiatárgyak típusainak atmoszférateremtő erejére.”22. A hatvanas évek új építésű családi házaiban és lakótelepi lakásaiban megjelenő új típusú tömegbútorokhoz „modern” vonalú, élénk színű lakástextíliák, dísztárgyak illettek. A díszmü-gyártás megindítása komoly kihívást jelentett az üzemnek, mivel Tófejen nem voltak kézikorongosok, nem volt hagyománya a fazekasságnak, így technológiaként csak az öntés és a gépi korongozás jöhetett szóba. Az üzem munkásgárdája a tófeji és környékbeli falvak lakosságából verbuválódott. A megyében nem alapítottak sem az induláskor, sem a későbbiekben a kerámiaipar igényeit kiszolgáló szakmunkásképző intézményt, még csak egy osztályt sem, így a termelést mindvégig betanított munkások végezték. A paraszti sorból érkezők nehezen szokták a kötött munkarendet, háztáji földjük és szőlőbirtokaik mellett az üzemi munkát csak másodlagos fontosságúnak érezték. Előfordult alkoholizálás is. Ez a hozzáállás a termelés során mindvégig folyamatosan minőségi problémákat okozott, rengeteg selejtes termék került ki a kemencékből. 18 Takács, 36. p. 19 Interjú Czugh Máriával. Göcseji Múzeum Adattára; Interjú Szőke Jánossal. Göcseji Múzeum Adattára 20 Takács, 11. p. 21 Befejezés előtt a tófeji csempeüzem építése. Zalai Hírlap, 1972. nov. 3. 3. p. 22 Tófej a zalai kerámiaipar és csempegyártás fellegvára. (Bemutatkozik a Kerámia és Cserépkályhagyár III.) In: Zalai Hírlap, 1971. szept. 10. 7. p
