Kaján Imre (szerk.): Zalai Múzeum 21. Emlékkötet Mindszenty József tiszteletére. Muzeológiai tanulmányok Zala megyéről (Zalaegerszeg, 2013)
Muzeológiai tanulmányok - Kovács Zsuzsanna: Egy elfeledett, majd újra felfedezett vidék – 20. századi életmódváltozások a zalai falvakban
254 Kovács Zsuzsanna tézkedések mellett, attól függően, hogy milyen helyi, külső körülmények alakították a családok lehetőségeit, különböző megélhetési stratégiák mentén alakították mindennapjaikat, amely döntéseknek mai életükre is jelentős befolyása van. A falusi családok jelentős részének fogyasztása és életszínvonala a hatvanas-hetvenes években nagy változáson ment keresztül. Ebben fontos szerepe volt annak a tényezőnek, hogy sikeres alkalmazkodási stratégiákat tudtak kialakítani a kollektivizálás következtében megváltozott körülmények között. Idesorolható a többkeresős, vegyes foglalkozási összetételű háztartások kialakítása, a háztáji és kisegítő gazdaságok intenzív hasznosítása. Kétségbevonhatatlan tény, hogy ez az alkalmazkodási stratégia sok áldozatot követelt a falusi népességtől, nem ritkán a politika ellenében működve, de ez tette lehetővé a falun élők társadalmi helyzeténekjavítását, a falu és város közötti különbségek csökkentését. A mindennapi élet szintjén az élelmiszerek, a ruházati termékek, a tartós fogyasztási cikkek beszerzésének növekedése mellett a hatvanas évek második felétől jelentősen bővült az igénybe vett szolgáltatások köre, mennyisége, és ugyancsak növekedett az egyéb fogyasztási cikkek - háztartási energia, üzemanyagok, gyógyszerek, kulturális cikkek - részesedése a kiadásokban.8 Az átalakulások ellenére - kollektivizálás, falusi háztartások jövedelmének növekedése, falusi infrastruktúra javulása, szociális juttatások fokozatos kiterjesztése a falusiakra is — a falusi élet a hatvanas években még mindig rendkívül megerőltető volt, és bár elkezdődött egy szerény mértékű gazdagodás (amely például az új házak építésében nyilvánult meg), a mindennapok szinte alig változtak a korábbi évtizedekhez képest.9 A paraszti társadalom esetében a földtulajdon az 1945 és 1960 közötti időszakban továbbra is a rétegződés fontos tényezője maradt. A tulajdonjog elvesztését követően a szerepe csökkent, de nem tűnt el teljesen. Befolyásolta többek között a termelőszövetkezetek munkaszervezetében betöltött pozíciót vagy a helyi társadalmon belüli presztízst.10 Különösen a kollektivizálás második szakaszában az agitációs stratégia során törekedtek arra, hogy a falvak vezető egyéniségeit, vagyis a nagygazdákat nyerjék meg az ügynek, akik reményeik szerint a falu lakosságának vélemény- vezéreiként hiteles eszközei lehettek a meggyőzésnek. így történt ez a zalai falvak esetében is, ahol nemcsak hogy hiteles szószólói lettek a kollektivizálásnak, hanem sokszor ők lettek a TSZ-ek első elnökei és más ügyekben is megtartották vezető szerepüket, hiszen a falu lakossága adott a véleményükre.11 Kérdés, hogy a jövedelem- és életszínvonal-kiegyenlítődés korabeli folyamatait miként értékeljük, ha tudjuk, hogy a javulást a legrosszabb helyzetű rétegek nagy mennyiségű többletmunkával érték el. A magasabb életszínvonalú rétegek ugyanis rövidebb idő alatt keresték meg ugyanazt a bért és fizetést, mint az alacsonyabb életszínvonalú rétegek. A falusi lakosság napi másfél-két órával több munkával érte el azt, hogy az életszínvonaluk az 1970-es évek folyamán lényegesen emelkedett és közeledett a társadalmi átlaghoz. A jövedelemkülönbségek az adott viszonyok között átalakultak életmód-különbségekké, vagyis formát váltottak és rejtetté váltak.12 A falun bekövetkező változásokkal tehát megtörtént a paraszti társadalomból falusi társadalomba lépés, de az új életforma számtalan szállal kötődött a korábbi, paraszti mindennapokhoz. Az új nagyüzemi munka- szervezet legfontosabb pozícióiba rendszerint olyanok kerültek, akik képesek voltak átlátni a nagybirtokok működését, a gazdálkodási folyamatokat, ez pedig elősegítette a korábban nagyobb magángazdálkodók érvényesülését. A cseléd és proletármúlttal az állattenyésztésben dolgoztak. Ezeket a hagyományos belső rétegződésen alapuló viszonyokat addig lehetett fenntartani, amíg a hagyományos technikájú gazdálkodás volt a meghatározó. Amíg az ötvenes és hatvanas években a mezőgazdaságból való kilépés volt a jellemző, addig a 70-es években kétirányúvá vált a folyamat, vagyis jelentősen nőtt azoknak a száma, akik a városi ipari munkából tértek vissza a mezőgazdaságba. Mindez arra utal, hogy az egységes dolgozó vagy paraszti szövetkezi osztály nem jött létre, illetve abban a pillanatban, ahogy a tulajdontól való megfosztás révén kialakult, azonnal differenciálódni kezdett, és bizonyos értelemben a parasztság újratermelődése is megkezdődött. A falvakban élők is tudomásul vették, hogy az első és második gazdaság együttes alkalmazása tartósan fenntartható, ami a családi kisüzemi termelés keretében a mezőgazdasági munkát ismét népszerűbbé tette.13 8 VALUCH 2001-2002, 69-76. 9 KOZÁK 2002, 11-35. 10 VALUCH 2001 11 BÉRES 2007, 239-247. 12 LAKI 1997, 79. 13 VALUCH 2001,200-204.
