Kaján Imre (szerk.): Zalai Múzeum 21. Emlékkötet Mindszenty József tiszteletére. Muzeológiai tanulmányok Zala megyéről (Zalaegerszeg, 2013)
Muzeológiai tanulmányok - Kovács Zsuzsanna: Egy elfeledett, majd újra felfedezett vidék – 20. századi életmódváltozások a zalai falvakban
Egy elfeledett, majd egy újra felfedezett vidék - 20. századi életmódváltozások a zalai falvakban 249 megszerzését a 60-as évektől lakásépítési kölcsönök is segítették, így ebben az időszakban jóval több magánház épült, mint a korábbi évtizedekben. A KSH Zala megyei adatai3 (lásd 1. táblázat) igazolják az országos lakásépítési tendenciák érvényesülését, amely szerint az 50-es évek és a rendszerváltás között eltelt időszakban megnövekszik a magánerős családi házak építése. Az adatokból az is világosan látszik, hogy a lakások az évtizedek előrehaladtával az alapterületüket tekintve egyre nagyobbak lettek, felszereltségük pedig egyre korszerűsödött. 1965-ben a lakások 73%-ában található angol WC a lakáson belül, 1985- re ez az arány már 100%. Az új építésű családi házak gázzal való ellátottságára vonatkozóan a KSH 1965-ből nem közöl adatokat, 1975-ben ez az arány 38%, 1985- ben pedig szinte 100%. A lakások vízzel való ellátottságának hasonló arányokat mutató adatai olvashatók ki a statisztikai hivatal táblázataiból. 1965-ben a lakások 48%-ában van valamilyen házi vízvezeték, 1975-ben 52%-ában, 1985-ben már teljes a lakóházak vízellátása. Szembetűnő a lakások méretének változása. Az adatok szerint 1975-ben az átlagméret 65 négyzetméter volt, 1985-re 100 négyzetméterre nőtt ez az átlag, 1989-re pedig érdekes módon 85 négyzetméterre csökkent.4 Az építési hullám elején a lakosság saját anyagi és emberi erőforrásait felhasználva építi a lakóházakat, majd a 60-as évek elején a kölcsönök megjelenésének idején - az első öt évben a kölcsön, mint új pénzügyi konstrukció iránt érzett bizalmatlanságtól vezérelve -, a kölcsönök és a magán anyagi erőforrások kiegyenlített felhasználása látható. Ez a tendencia a 60-as évek második felétől a kölcsönök javára tolódik el, és az évekkel előrehaladva, a kölcsönökkel épült lakóházak mind nagyobb arányt képviselnek a saját erőből történő építkezéssel szemben. Mindez a 80-as évek végére odáig jutott, hogy alig volt olyan építő, aki kölcsön nélkül épített. A múzeum keretei között, a néprajzi gyűjtemény adatforrásainak gazdagítását célzó kutatás során, választ kerestem arra a kérdésre, hogyan folytatódnak tovább a falusi mindennapok a szocializmus évei alatt újjáalakult településeken. Milyen életmódmintákat hoznak magukkal a településeken gombamód szaporodó kockaházak, amelyek nemcsak építészeti szempontból képviselnek egy új háztípust, és alapvetően átalakítják a faluképet, hanem újszerű magának az épületnek a szerkezete, belső beosztása és a köré települő telekelrendezés is. Az új háztípus így formájával, a telekelrendezésével, a falun belül elfoglalt helyével jól jelzi azt az új korszakot, amely Magyarország-szerte a hagyományos paraszti kultúra és életmód felbomlásával járt. A kockaházakra kutatásomban úgy tekintek, mint a szocializmussal a falvakban megjelenő, a korábbi évtizedek paraszti világát sok tekintetben ugyan átörökítő, de alapvetően különböző, továbbá már nem paraszti, hanem falusi mindennapok lenyomatára. Kutatásomban továbbá arra kerestem a választ, miként épülnek fel az újfajta, formájukban inkább már valóban családi házaknak nevezhető épületek. Milyen forrásokból, mennyi idő alatt, típusterv vagy más elképzelések alapján épülnek? Létezett-e egy központilag kötelezővé tett típusterv, vagy más hatások eredményezik a kockaházak országos elterjedését? Valóban egyformák ezek az épületek vagy vannak változataik? A sátortetős kockaházak 70 négyzetmétertől 100 négyzetméterig terjedő alapterülete valamivel nagyobb, mint a vizsgált vidékre jellemző boronaházak mérete, megegyezik viszont a téglából készült, a tehetősebb családok úgynevezett kódisállásos impozáns épületeinek méreteivel. A kockaházakhoz már nem tartozik nyitott pitvar, megszűnik a folyosó, egy-két speciális kivételtől eltekintve egy központi helyiségből nyílnak a szobák, a konyha; a konyhából általában a kamra; új helyiségként jelenik meg a házhoz kötelezően eltervezett fürdőszoba és a WC, amelyet különösen a 60-as években nem fürdőszobaként, hanem kamraként, vagy egyéb tároló helyiségként használnak. A házat körülvevő telken kötelező módon elkülönül az úgynevezett zöld udvar, amelyik az utcafrontról is látható pázsitos udvart jelenti. Mögötte, kerítéssel elválasztva található az állatudvar, a baromfikkal, disznóval, eleinte marhákkal, olykor lovakkal. Ezzel a kötelező elkülönítéssel létrejön egy új udvarrész, a virágos kert, a falusi lakosság házhasználati szokásaiban korábban nem létező, tulajdonképpen csak esztétikai és semmilyen funkcionális szereppel nem rendelkező tér, amely ma még mindig kettős képet mutat. Az idősebb tulajdonosok, a 70 és 80 év közöttiek néhány virággal, néha fával beültetett füves udvarként tartják az első udvarrészt, amely még ma sem épült be igazán az udvar használati terei közé. A fiatalabb, 40-50 éves korosztály udvarhasználatában az első udvarrész erőteljes reprezentációs szerepre lép, ahol szépen kar3 KSH Zala megye legfontosabb statisztikai adatai 1953-89. 1953 és 1960 között még nem álltak rendelkezésre OTP kölcsönök, ezért a táblázat nem tartalmaz adatokat ezekben az oszlopokban, 1982 és 1989 között pedig többféle kölcsön állt a lakosság rendelkezésére, ezért az adatok összehasonlíthatósága végett erre az időszakra nem tüntettem fel adatokat. 4 KSH 1953-1989.
