Kaján Imre (szerk.): Zalai Múzeum 21. Emlékkötet Mindszenty József tiszteletére. Muzeológiai tanulmányok Zala megyéről (Zalaegerszeg, 2013)
Muzeológiai tanulmányok - Gyanó Szilvia: A keszthelyi Balatoni Múzeum ember formájú méhlakásai
ZALAI MUZEUM 21 2013 243 Gyanó Szilvia A keszthelyi Balatoni Múzeum ember formájú méhlakásai Jelen írás célja nem Zala megye méhészeti hagyományainak vagy annak eszközkészletének bemutatása. A téma néprajzi szempontú feldolgozása Kerecsé- nyi Edit nevéhez fűződik, aki 1969-es monográfiájában alaposan tárgyalta a Nagykanizsa környéki népi méhészkedést, és feltárta az országos történeti vonatkozásokat is.1 Két különleges tárgy újbóli bemutatásával a keszthelyi Balatoni Múzeum néprajzi gyűjteményében található ritkaságokra hívnám fel a figyelmet, lehetséges magyarázatot adva megjelenési formájuknak. A két tárgy nem ismeretlen a magyar néprajztudomány és muzeológia számára: Boross Marietta az 1963-as Néprajzi Értesítőben számol be a Balatoni Múzeum néprajzi gyűjteményében található két ember formájú méhlakásról, valamint a Néprajzi Lexikonban is közli őket.2 Bödönkasok A bödönkasok (bodon, bődön vagy köpű) Európában mindenütt fellelhető méhlakások. Legősibb és legtermészetesebb formái azok az odvas fák, melyeket a méhek keresnek maguknak és beleköltöznek. A tulajdonképpeni méhészkedés legkezdetlegesebb formája, amikor a méhész az erdőn ilyen odvas fát talál, levágja, majd hazaviszi és méhesébe állítja. Ilyen odvas fa formájúra aztán a megfelelő méretű fatörzset maga is kifaraghatta. A mézelvételkor a méheket vagy füsttel fojtották el, vagy elkábították. A méhek számára a bődön alsó harmadára félkör, háromszög vagy téglalap alakú röpnyílást szoktak vájni, hogy a köpű felső részét be tudják építeni. A köpűk egy részénél a röpnyílással ellentétes oldalon kis ajtószerű rés van a lépek kimetszéséhez. A lépeket - a keretes méztermelés bevezetése és ismerete előtt - a bodonban átlósan elhelyezett léptartó botocskákra építették. A bodonok könnyen és jól faragható fája, a sima és nagy felületek maguktól kínálták a lehetőséget a díszítésre. A fara- gottak ritka kivételnek, inkább csak az úri és polgári méhesek reprezentatív darabjainak számítottak. Ezen ritka díszítmények lehetnek ornamentális, stilizált vagy figurális stílusúak, készülhettek vésett technikával vagy domború faragással.3 Ember formájú fatörzsek A néprajzi szakirodalom a bödönkasok közt említi az ember formájúra kialakított fatörzseket. Míg az egy fából vájt méhlakásokon a díszítés inkább csak járulék, a fatörzs dísze, az emberformájúra faragott méh- lakásoknál az egész fatörzs szoborszerűen kialakított, ezért tárgyalja őket Boross külön alkategóriaként, mint önálló művészi alkotásokat. Bár használatukban ezek is a fatörzsből vájt köpűkhöz kapcsolódnak, szoborszerű kimunkálásuk nem annyira célszerűségi, mint esztétikai igényeknek felel meg, az ábrázolt alakok pedig a szerencsét is előmozdíthatják, illetve a gonoszt is távol tarthatják. Az eltérő forma és színezés a méhek tájékozódását is megkönnyíti.4 A méztolvajt is elrettentheti, ha távolról, sötétedés után a figurát a méhek gazdájával téveszti össze. Mint népi szobrászati alkotások a népművészetnek egy sajátosságát képviselik a 18-19. században Németország keleti részén, a 1 K.ERECSÉNYI 1969; A méhészetről átfogó ismertetést a Magyar Néprajz II. kötete tartalmaz. GUNDA2001,64-88.; KOTICS 2001, 91-103. 2 BOROSS 1963, 35-79., Magyar Néprajzi Lexikon I., 1977, 684. 3 BOROSS 1963,45-48. 4 BOROSS 1963, 53.
