Kaján Imre (szerk.): Zalai Múzeum 21. Emlékkötet Mindszenty József tiszteletére. Muzeológiai tanulmányok Zala megyéről (Zalaegerszeg, 2013)
Muzeológiai tanulmányok - Kostyál László: Pataky Andor (1891–1945) emlékezete
Pataky Andor (1891-1945) emlékezete 217 plasztikákat, valamint akvarelleket. Említettük azonban, hogy az utóbbi kiállítás kapcsán a Magyar Iparművészetben megjelent tudósítás kiemeli Patakynak arra irányuló szándékát, hogy Türjén egy részben használati kerámiát előállító, nagyobb műhelyt hozzon létre. Ennek megvalósulásával a későbbi tudósításokban ugyan nem találkozunk, de nevének ilyen összefüggésben történő említése bizonyos mértékig erre utalhatna. A Patakyval kapcsolatos gyerekkori, harmincas évekbeli türjei emlékeit felelevenítő Hájas László azonban leírja, hogy a művész agyagszobrait „a hegytetőn, a Vince-majorhoz közel, a prépostsági uradalom téglaégetőjében égették ki. Nem volt ám az téglagyár. Amolyan családi ház méretű kemence volt csupán.”52 Vagyis Patakynak nem volt saját kemencéje, ahol szobrait kiégethette volna, de a helytörténész nem emlékezik általa készített edényekre sem. Az ilyen formán keletkező ellentmondás nehezen oldható fel, az pedig nem valószínű, hogy Pataky más kerámiagyár(ak) számára végzett volna tervezői munkát. Patakynak a sajtóban több alkalommal is említett, kiállításain kedveknek mondott, többnyire tájakat és figurális jeleneteket ábrázoló akvarelljeiről sajnos nem készültek reprodukciók, ezért a kutatás jelenlegi szintjén mindössze kettő ismert közülük. Az egyik egy Zalaszentgróti tájkép (5. kép), amely a Zala folyótól nyugatra fekvő, fákkal borított dombról mutatja be a kisváros távlati, elsősorban a Zala-hídtól délre fekvő részének képét. A festményen a technikát gyakorlottan kezelő festő alapvetően foltszerű hatásra törekedett, de gondosan ügyelt az egyes épületek felismerhetőségére is. A Vasútállomás (6. kép) című kompozícióját (1920) feltehetően Claude Monet a Saint Lazare pályaudvart ábrázoló egyik képe ihlette, és bár az impresszionizmus pillanatnyi fényhatásokat visszatükröző lényegét nem tette magáévá, alapélményét szintén a gőzmozdonyoknak a vágányok fölött gomolygó füstje és párája nyújtotta. 1922 áprilisáig a Nemzeti Szalonban Pataky két kivételtől53 eltekintve kizárólag akvarelleket és rajzokat állított ki. Az 1922 májusában rendezett Tavaszi Tárlaton egyetlen alkotásával, az Aranyfácán című gipszplasztikával jelentkezett, amit művészetében bizonyos fordulópontnak kell tekintenünk. A következő két évben nem szerepelt a Nemzeti Szalonban, viszont az Alkotás művészházban 1924-ben rendezett kiállításán festményeket egyáltalán nem mutatott be, viszont az Aranyfácánnak összesen öt változata szerepelt a katalógusban. Úgy tűnik, hogy míg alkotótevékenységének súlypontja korábban az akvarellre és a grafikára esett, érdeklődése 1922 nyarától elsősorban a kerámia és a kisplasztika felé fordult. A művész tevékenységének szintén alig ismert részét képezték plakátjai (az 1925-ös zalaegerszegi kiállítás plakátjáról már szóltunk), illetve egy olyan, efemer jellegű műfajhoz tartozó munkái, mint a színpadi díszletek. Ilyenekről csupán egyetlen utalást olvashatunk: az Országos Frontharcos Szövetség Pataky által vezetett türjei szervezetének színielőadásaihoz készített „csodálatos díszleteket”.54 Nincs elegendő támpontunk annak feltételezésére, hogy művészi kreativitását más, hasonló jellegű (műkedvelő) előadásokhoz is igénybe vették volna, de nem is zárható ki ennek lehetősége. Jellegét tekintve viszont hasonló megbízásként készítette el az 1938-as Szent István- évben a Zalaegerszegre érkező Szent Jobb fogadására felépített sátor tetejére a szentkorona nagyméretű mását,55 amely 2007-ben felújításra került, s ma az ólai templom udvarán látható (7. kép). Mint említettük, Pataky művészetének alighanem legértékesebb részét a kerámiaszobrai képezik. Ezeket - a keszthelyi Keresztvivő kivételével - ma már sajnos csak néhány, többnyire az Alkotás Művészház 1924-es kiállításának katalógusában megjelent régi fényképről és korabeli leírásokból ismerjük. A Kalotaszegi asszonyt ábrázoló kisplasztikája (8. kép) díszes népviseletbe öltözött, virághímzéses rakott szoknyát, zsinórral összehúzott, sötét mellénye alatt bő ujjú inget, hímzett szegélyű köpenyt, a fején kendőt viselő, büszke tartású menyecskét állít elénk. A katalógus felvételén Vasárnap címet kapott, voltaképpen három különálló alkotást összefogó csoportozat közepén csizmás-mellényes parasztember áll kezében harmonikával (9. kép), két oldalán táncoló párral. Utóbbiak érdekessége, hogy bár festésük, vagyis ruhájuk eltérő, de nagy valószínűséggel azonos öntőmintában készültek, ami bepillantást enged Pataky munkamódszerébe. A mozdulatának szögletességével is áhítatosságot tükröző Keresztvivő búcsús (10. kép) és a hívei jóvoltából terjedelmes pocakot eresztett Tiszteletes úr ízes, humoros felhangot sem nélkülöző figurája érzékletes 52 HÁJAS 1998, 39. 53 Az 1921-es Tavaszi Tárlat (június) katalógusának 105. tétele Pataky Andor „Magyar (feltehetően a ’táj’ szó kimaradt) birkákkal” című bronz plakettje, a szeptemberi Őszi Tárlat katalógusában pedig egy olajfestményét is felsorolják (kát. 183). 54 HÁJAS 1998, 40. 55ZMÚ 1938.06.14, 1-2.
