Kaján Imre (szerk.): Zalai Múzeum 21. Emlékkötet Mindszenty József tiszteletére. Muzeológiai tanulmányok Zala megyéről (Zalaegerszeg, 2013)
Muzeológiai tanulmányok - Bekő Tamás: Zalatárnokiak a Donnál, 1942–1943
182 Bekö Tamás KOVÁCS PÉTER (Zalatárnok, 1913. április 4. - Za- latárnok, 2002. október 13. an. Pulai Rozália) honvéd. Foglalkozása földműves, 1942 tavaszán még nőtlen, zalatárnoki lakos. Tényleges katonai szolgálatra 1941. augusztus 20-án vonult be Sopronba, majd a mozgósításkor a 34/1. zászlóalj kötelékével vonult ki a szovjet hadszíntérre. Az oroszországi harcokban a bal lábán repeszgránát által meg is sebesült. Elbeszélése szerint a fronton német orvosok operálták. A katonakönyve alapján 1944. február 24-én szerelt le, majd augusztus 10-én ismét behívták, és egészen 1945. március 27-ig katonáskodott, amikor is orosz hadifogságba esett. Kovács Péterné szóbeli közlése. Kovács Péter katonakönyve, Kovács Péterné Palkovics Mária zalatárnoki lakos tulajdonában. LÉVAY PÉTER (Zalatárnok, 1910. június 28. — Balatonalmádi 1984. október 31. an. Gombos Verona) tizedes. Mestersége asztalos és vegyeskereskedő, a mozgósításkor nős, egygyermekes zalatárnoki lakos. Részt vett a Don menti csatákban, de alakulatára és katonai szolgálatára vonatkozólag nincsenek bővebb adataink. (Vélhetően a 17/111. zászlóalj kötelékéhez tartozott.) Egyetlen fennmaradt tábori levelezőlapját 1942 nyarán írta zalatárnoki rokonának a keleti arcvonalról. Lévay Péter 1942. július 26-án irt tábori levelezőlapja, Varga Jenő zalatárnoki lakos tulajdonában. LIPPAI GYULA (Söjtör, 1908. április 27. an. Lip- pai Anna) rendfokozata nem ismert. Foglalkozása földműves, bevonulása idején nőtlen, zalatárnoki lakos. 1942-ben vonult be katonai szolgálatra, majd az orosz harctérre került, de alakulatára és a keleti hadszíntéren teljesített frontszolgálatára vonatkozólag nincsenek bővebb adataink. 1944-ben Nagykanizsán orosz hadifogságba esett. Innét vonattal Bajára vitték, ahol a vagonból egy cédulát dobott ki. Ez állt rajta: „ Visznek bennünket, de nem tudjuk hova. Lippai Gyula Zalatárnok.” Lévai Julianna találta meg és küldte haza a cédulát. Attól fogva többet nem hallottak felőle semmit. Utoljára 1974-ben a Magyar Vöröskereszt is eredménytelenül kereste. A Zalaegerszegi Járásbíróság Pk. 50917/1974. sz. végzéssel - 1945. január 15-i dátummal - holttá nyilvánította. MNL ZML Zegi. Jb. Pk. 1974. LÓRÁNT GÁBOR (Zalatárnok, 1912. október 2. — Pomáz, 1997. an. Tóth Terézia) honvéd. Bevonulása idején nős, budapesti lakos. 1942-43-ban a 17/111. zászlóalj géppuskás századában harcolt a keleti hadszíntéren. A Dontól való visszavonulás során súlyos lábfagyást szenvedett 1943. január 31-én Oboján. HL HM 22. v. oszt. 750122/1943. MARTON LAJOS (Murarátka, 1918. november 29. an. Merle Mária) honvéd. 1942 tavaszán, a 14/1. zászlóalj kerékpáros szakaszával vonult ki az orosz harctérre, ahol az 1942. szeptember 11-i sztorozse- vojei ütközetben hősi halált halt. HL HM 22. v. oszt. 740782/1943. MATKOVITS LAJOS (Nagykanizsa, 1909. október 23. - Zalaegerszeg, 2005. an. Tersztenyák Paula) tartalékos főhadnagy. Foglalkozása néptanító, leventeparancsnok, bevonulása idején nős, kétgyermekes zalatárnoki lakos. Első tényleges katonai szolgálatát, mint karpaszományos gyalogos, 1931. július lótól 1932. szeptember 18-ig a nagykanizsai 6. honvéd gyalogezred alakulatánál töltötte, ahonnét címzetes őrmesterként szerelt le. 1938-39-ben, a kárpátaljai és felvidéki revízió idején, a nagykanizsai 17/11. zászlóalj egyik szakaszparancsnoka, 1940-ben pedig az erdélyi bevonuláskor már emléklapos zászlósból előléptetett hadnagy szakaszparancsnok, a zalaegerszegi 17/III. zászlóaljnál. Hadi szolgálataiért 1939-1941-ben Felvidéki és Erdélyi Emlékérem kitüntetésekben részesült. 1942. május 6-tól július 5-ig kiképző századparancsnok Zalaegerszegen, majd augusztus 8-tól 1943. november 12-ig a 47/111. zászlóalj kötelékében, mint géppuskás századparancsnok, tartalékos főhadnagyi rendfokozattal, harctéri szolgálatot látott el a keleti hadszíntéren. Matkovits az 1942. július 28-án megsemmisült zászlóalj feltöltése céljából, mintegy 120 főnyi menetszázadának élén, 1942. szeptember 4-én érkezett ki a frontra, ahol az újból megalakult zászlóalj a Brjanszki-erdő déli részén, Szeredina-Buda és Uli- ca környékén védelemre rendezkedett be. Feladatukat elsősorban a Brjanszki-erdőben működő partizánok kitörésének megakadályozása képezte. A tűzkeresztségen a szeptember 30-i gorabankai ellentámadásnál estek át, ahol Matkovits főhadnagy a legénységet a következő szavakkal buzdította a harcra: „Bajtársak itt az idő, lehet érdemrendet szerezni!” (Katonái kemény, de igazságos parancsnoknak ismerték.) Ezt követően a parancsnoksága alatt álló géppuskás század októbertől decemberig ezredtartalékban volt és Ulicán állomásozott. 1943 kora tavaszán, a sztaraja gutái védőállásukban páncélos támadást kaptak, ezért
