Kaján Imre (szerk.): Zalai Múzeum 20. (Zalaegerszeg, 2012)
Tanulmányok Asbóth Sándorról - Vida István Kornél: „Az Unió védelmében”. Asbóth Sándor az amerikai polgárháborúban
86 Vida István Kornél azokra a területekre vonatkozott, amelyek a nyilatkozat kibocsátásakor lázadásban álltak a kormánnyal szemben. Ahhoz tehát, hogy valóban érvényt szerezhessenek a proklamációnak, katonailag kellett a déli területeket meghódítani. Az elvi elhatározás a feketék felfegyverzéséről és besorozásáról 1863. május 22-én született meg: a Hadügyminisztérium kibocsátotta 143-as számú Általános Parancsát, amelynek értelmében felállították a feketék toborzásáért felelős Néger Ezredek Hivatalát. Abban egyetértett mindenki, hogy a fekete ezredek élén fehér tiszteknek kell szolgálniuk - sokan kételkedtek abban, hogy a feketék képesek hatékonyan harcolni, s továbbra is úgy gondolták, hogy az afrikai-amerikaiak egy alacsonyabb rendű faj képviselői, akik felelőtlenek, lusták, gyerekesek, illetve nehezen kordában tarthatók. A színes ezredekbe változatos motivációk miatt jelentkeztek fehér tisztek: volt, aki abolicionistaként így kívánta a feketék egyenjogúságát kivívni, mások pusztán a háború befejezésének praktikus módját látták az afrikai-amerikaiak minél hatékonyabb bevetésében. Voltak, akik gyorsabb előléptetés reményében jelentkeztek valamelyik alakulatba, illetve a magasabb zsold is bizonyára vonzó volt. A polgárháború magyar résztvevőinek mintegy tizede szintén kérte áthelyezését egy színes ezredbe, ami jellemző volt más külföldi tisztek esetében is.28 A külföldi születésűek számára az új beosztás különösen fontos kiugrási lehetőséget jelenthetett, s a felvételnél tőkét kovácsolhattak európai katonai előéletükből, bár sokuk komoly hátránnyal indult, mivel nem sajátították el megfelelő szinten az angol nyelvet. A korábbi szakirodalom állításaival ellentétben a külföldiek közül keveseket motivált a rabszolgák felszabadítása, s nem volt ez másként a magyar tisztek esetében sem. Bár Ács Tivadar Magyarok az észak-amerikai polgárháborúban című könyvének epilógusában azt írta, hogy a magyar katonák „ idegen világrészen harcoltak, életüket adták a rabszolga-felszabadítás nagy ügyéért”, valójában egyetlen magyar katonánál sem igazolható forrásokkal, hogy valóban ezért jelentkeztek volna akár a polgár- háborúba, akár a fekete katonákat tömörítő ezredekbe. Asbóth Sándor 1863 őszén kapott parancsot Lorenzo Thomas tábornoktól, hogy kezdje meg az afrikai-amerikaiak toborzását Floridában. Az október 29-i parancs értelmében megkezdte az 1. floridai lovasság szervezését, s meg volt győződve arról, hogy „ megfelelő segítséggel nem egy, hanem számos ezred lenne felállítható, ha azok, akik szeretnének az uniós hadseregbe jelentkezni, segítséget kapnának abban, hogy elérjék vonalainkat. ”29 Az önkéntesek összegyűjtésére ezért két kisebb hajót használt, amelyek a folyókon hajózva egy-egy úton 25 önkéntest is fedélzetükre vehettek. Asbóth rövid időn belül 200 új katona jelentkezésében bízott, s nem is kellett csalódnia. A Nyugat-Floridai Parancsnokság élén Asbóth elegendő befolyással bírt, hogy más magyar emigránsok számára is tiszti kinevezést eszközöljön ki, főleg miután az egyre növekvő igény miatt már a hadosztályok parancsnokai is személyesen bírálhatták el a színes ezredekbe jelentkezők pályázatait. Asbóth vezérkarában és a parancsnoksága alá tartozó alakulatokban így hamarosan számos magyar tiszt szolgált: szárnysegédje Dobozy Péter Pál lett, később a 4. színes nehéztüzér ezred alezredese, Zulavsky László ezredes, a 82. színes gyalogezred parancsnoka, testvérei Emil és Zsigmond, Csermelyi József őrnagy, illetve Ruttkay Albert, az 1. floridai színes lovasezred őrnagya. A magyar katonák helyzete korántsem volt könnyű. Az uniós hadseregben gyakran tapasztaltható idegen- gyűlölettel éppúgy meg kellett birkózniuk, mint a déli fehér lakosság megvetésével, amiért fekete ezredekben szolgálnak, s a felszabadított rabszolgákat vezetik volt tulajdonosaik ellen. William Watson Davis történész így foglalta ezt össze: „A helybeliek Asbóthot és magyar honfitársait gyűlölték, rettegtek tőlük és megvetették őket azzal a hármas váddal, hogy „külföldiek, jenkik és négerbarátok. ”30 Úgy tekintettek az északi katonákra, mint fosztogató martalócokra, akik felégetik birtokaikat, elhajtják állataikat, s megfosztják őket faji felsőbbrendűség-tudatuk utolsó morzsáitól is, amikor fekete katonákat vezetnek ellenük. Az elfogulatlannak aligha tekinthető Davis így jellemezte Asbóthot: „Amikor nem a barbár fosztogatásban vett részt, Asbóth finom modorú, kellemes férfi volt, aki rajongott a virágokért, érdekelték a kutyák és a szép lovak. ”31 Asbóth parancsnoksága alatt nagy számban szolgáltak fekete katonák, de munkaerőként is előszeretettel alkalmazták a volt rabszolgákat. A magyar tiszt igazságtalannak tartotta azt az általánosan bevett gyakorlatot, hogy a feketék alacsonyabb munkabért kapnak, mint fehér társaik (általában mindössze a harmadát), ez ellen már korábban is felemelte a szavát. 1863. június 22-én levelet írt Henry Binmore alezredesnek, amelyben kifejtette: „ Egyszerűen azt tartom igazságosnak és elfogadhatónak, hogy azok a négerek, akik hűségesen dolgoznak vagy önként jelentkeznek, hogy harcoljanak közös ügyünkért, ugyanabban a bérezésben részesüljenek, mint a fehér társaik. ”32 Asbóth Nyugat-Floridai Katonai Körzetének fennhatósága alig terjedt Pensacola környékénél tovább. Számos déli dezertőr és önkéntes jelentkezett táborában, de ahogyan 1864 márciusában Charles P. Stone-nak írott levelében rámutatott, „nincsen lovuk, fegyverük, felszerelésük”, s annyi forrás sem állt rendelkezésére, hogy a szolgálatba állásukkor járó 25 dollárt kifizesse.331864 során két alkalommal is kérte feletteseit, hogy szélesebb hadműveleteket kezdhessen körzete biztosítása
