Kaján Imre (szerk.): Zalai Múzeum 20. (Zalaegerszeg, 2012)

Tanulmányok Asbóth Sándorról - Vida István Kornél: „Az Unió védelmében”. Asbóth Sándor az amerikai polgárháborúban

„Az Unió védelmében ” - Asbóth Sándor az amerikai polgárháborúban

85- kényszerült így távozni, s a Frémont iránti lojalitásuk miatt csupán epizódszerepet játszhattak a polgárháború hátralévő éveiben - vagy azt sem.23

Asbóth szolgálataira azonban igényt tartott Frémont utódja, Sámuel R. Curtis tábornok is, így Missouriban maradt a Délnyugati Hadseregnél: előbb a Nyugati Főparancsnokság, majd a Missouri-i Főparancsnokság alá tartozó hadosztályokat vezette. Ebből az időszakból érdekes primér forrásai is rendelkezünk, hiszen a viktoriánus kor egy leghíresebb regényírója, Anthony Trollope amerikai útja során látogatást tett Curtis hadseregénél is, ahol találkozott Asbóthtal is. így írt róla:

,,Ashboth [sic] tábornok sátrában vacsoráztunk, majd lovain visszalovagoltunk a táboron át Rollába. Jó benyomást tett rám a magyar úriember. Magas, vékony, ösztövér, ötven év körüli férfi, ízig-vérig magyar, ahogyan elmondta, aki Kossuthtal együtt érkezett Amerikába szülőhazájából. Tábori körülményei nem voltak fényűzöek, asztala sem volt gazdagon terítve; ám úriemberhez méltó könnyedséggel és udvariassággal fogadott. Megmutatta kardját, puskáját, pisztolyait, töltő- berendezését, s egy szeretett magyarországi barátjáról egy dagerrotípiát. Ez volt minden kincse, illetve egy sakktábla a sakkfigurákkal együtt, ami fájó csábítást jelentett számomra, hogy elkísérjem menetelésükre. ”24

Parancsnoki beosztása néha különös szerepet is rótt a magyar tisztre. Amikor a déliek által frissen elhagyott kisvárosba, Mudtownba érkeztek, az északi katonák lecsaptak a hátrahagyott készletekre. Többen megbetegedtek a romlott élelmiszer miatt, de a legrosszabbul az a százados járt, aki az elhagyott helyi patikában alkoholnak vélt egy üvegben lévő folyadékot, amelyről később derült ki, hogy erős méreg. A mérgezésben elhunyt iszákos századost „holdfénynél egy ’Cross Hollow' nevű helyen helyezték magányos sírjába, a temetésen Asbóth tábornok volt a lelkész ” - emlékezett vissza a 4. Missouri-i lovasezred egyik katonája.25

Curtisnek hamarosan parancsnoksága legnagyobb kihívásával kellett szembenéznie. 1862 elejére sikerült a Sterling Price vezérőrnagy vezette konföderációs csapatokat kiszorítani Missouriból, s 1862 tavaszán Curtis eltökélte, hogy Arkansasba is követi a délieket a Délnyugati Hadsereggel. A mintegy 10 ezer északi katona előrenyomult egészen a Sugar Creek nevű patakig az arkansasi Benton-megyében, ahol kiválóan megerősített védvonalat építve várták a déliek támadását. A mintegy 16 ezer főt számláló konföderációs csapatok (ez egyike volt azon kevés polgárháborús csatáknak, amelyben a déliek erőfölényben voltak) parancsnoka, Earl Van Dorn viszont nem kockáztatott egy frontális támadást az északi állások ellen, inkább csapatait két részre bontva igyekezett a kékzubbonyosok hátába kerülni. Március 7-én, a Pea Ridge-nél vívott ütközet első napján a déliek meglepték Curtist, aki még mindig szemből várta a konföderációs főerő támadását, ám az északi csapatok hamarosan magukra találtak, s az összetűzésben megölték mind Benjamin McCulloch, mind James McIntosh dandártábornokokat, tapasztalt parancsnokok nélkül hagyva a déli csapatokat a harcmezőnek ezen a felén. Ám másutt sem jártak több sikerrel: az első nap gyakran sűrű erdőségekben vívott harcai után az északiak voltak előnyösebb helyzetben, bár súlyos veszteségeket szenvedtek.26

A sebesültek között volt Asbóth is, akinek lövés érte a jobb karját, eltörve felkarcsontját.27 Sebesülése dacára másnap ismét nyeregbe ült, így részese lehetett, ahogyan az uniós hadsereg megtörte a déliek támadását, s döntő győzelmet aratott, végleg biztosítva Missourit az Unió számára, s lehetővé téve, hogy az északi csapatok a Mississippi völgyének elfoglalására koncentráljanak a nyugati hadszíntéren.

Asbóth karja nehezen gyógyult, hiszen egyáltalán nem pihentette, s kínzó fájdalom gyötörte. Május 29- én orvosa betegszabadságra küldte, ám Henry Wager Halleck tábornok, a Mississippi-i Főparancsnokság vezetője ragaszkodott hozzá, hogy szolgálatban maradjon. Végül nem csillapodó fájdalmai és kialakuló bélhurutja augusztusban betegszabadságra kényszerítették, New Yorkba utazott, de elhúzódó bélrendszeri problémái miatt sokáig New Yorkban, az orvosai által a karjára előírt tengerifúrdő-kúrán sem tudott részt venni.

Teljes gyógyulását követően, 1863 januárjában a Kentucky-állambeli Columbusba helyezték, ahol előbb a Tennessee-i Hadsereg XVI., majd XV. hadteste élén állt. Új megbízást 1863. november 9-én kapott, amikor kinevezték a Pensacola Körzet (Nyugat-Floridai Körzet) parancsnokának, Fort Pickens-i főhadiszállással.

A Pensacola körüli 1861-es csatározásokat követően Nyugat-Florida területét többé-kevésbé elkerülték a hadműveletek. A jó termőterületek hiánya miatt viszonylag kevés ültetvény volt az állam ezen részén, de az alacsony népesség dacára a floridai férfiak igen magas arányban szolgáltak a déli hadseregben, bár a gyér népsűrűség a dezertőrök kedvenc búvóhelyévé is tették a környéket. A szükséges emberanyag előteremtése érdekében Asbóth katonai körzete része lett a nagy kísérletnek: felszabadított rabszolgákból felállított ez- redeket vettek az uniós sereg állományába.

A feketék felfegyverzése roppant kényes kérdés volt, tekintve, hogy a lakosság túlnyomó többsége bizalmatlan volt velük szemben. Abraham Lincoln és kormánya azonban a katonailag túlnyomórészt sikertelen 1862-es esztendő után belátta, nem nélkülözheti a felszabadított rabszolgákban rejlő katonai és munkaerő potenciált. Ebben a kontextusban értelmezhető Lincoln 1863. január 1-én kiadott Emancipációs Nyilatkozata, amely korántsem jelentette az ország rabszolgáinak egyetemes felszabadítását, ugyanis csak