Kaján Imre (szerk.): Zalai Múzeum 20. (Zalaegerszeg, 2012)

Tanulmányok Asbóth Sándorról - Vida István Kornél: „Az Unió védelmében”. Asbóth Sándor az amerikai polgárháborúban

„Az Unió védelmében ” - Asbóth Sándor az amerikai polgárháborúban 85- kényszerült így távozni, s a Frémont iránti lojalitásuk miatt csupán epizódszerepet játszhattak a polgárháború hátralévő éveiben - vagy azt sem.23 Asbóth szolgálataira azonban igényt tartott Frémont utódja, Sámuel R. Curtis tábornok is, így Missouriban maradt a Délnyugati Hadseregnél: előbb a Nyugati Fő­parancsnokság, majd a Missouri-i Főparancsnokság alá tartozó hadosztályokat vezette. Ebből az időszak­ból érdekes primér forrásai is rendelkezünk, hiszen a viktoriánus kor egy leghíresebb regényírója, Anthony Trollope amerikai útja során látogatást tett Curtis had­seregénél is, ahol találkozott Asbóthtal is. így írt róla: ,,Ashboth [sic] tábornok sátrában vacsoráztunk, majd lovain visszalovagoltunk a táboron át Rollába. Jó benyomást tett rám a magyar úriember. Magas, vékony, ösztövér, ötven év körüli férfi, ízig-vérig magyar, aho­gyan elmondta, aki Kossuthtal együtt érkezett Ameri­kába szülőhazájából. Tábori körülményei nem voltak fényűzöek, asztala sem volt gazdagon terítve; ám úri­emberhez méltó könnyedséggel és udvariassággal fo­gadott. Megmutatta kardját, puskáját, pisztolyait, töltő- berendezését, s egy szeretett magyarországi barátjáról egy dagerrotípiát. Ez volt minden kincse, illetve egy sakktábla a sakkfigurákkal együtt, ami fájó csábítást jelentett számomra, hogy elkísérjem menetelésükre. ”24 Parancsnoki beosztása néha különös szerepet is rótt a magyar tisztre. Amikor a déliek által frissen elhagyott kisvárosba, Mudtownba érkeztek, az északi katonák lecsaptak a hátrahagyott készletekre. Többen megbete­gedtek a romlott élelmiszer miatt, de a legrosszabbul az a százados járt, aki az elhagyott helyi patikában al­koholnak vélt egy üvegben lévő folyadékot, amelyről később derült ki, hogy erős méreg. A mérgezésben elhunyt iszákos századost „holdfénynél egy ’Cross Hollow' nevű helyen helyezték magányos sírjába, a te­metésen Asbóth tábornok volt a lelkész ” - emlékezett vissza a 4. Missouri-i lovasezred egyik katonája.25 Curtisnek hamarosan parancsnoksága legnagyobb kihívásával kellett szembenéznie. 1862 elejére sikerült a Sterling Price vezérőrnagy vezette konföderációs csa­patokat kiszorítani Missouriból, s 1862 tavaszán Curtis eltökélte, hogy Arkansasba is követi a délieket a Dél­nyugati Hadsereggel. A mintegy 10 ezer északi katona előrenyomult egészen a Sugar Creek nevű patakig az arkansasi Benton-megyében, ahol kiválóan megerő­sített védvonalat építve várták a déliek támadását. A mintegy 16 ezer főt számláló konföderációs csapatok (ez egyike volt azon kevés polgárháborús csatáknak, amelyben a déliek erőfölényben voltak) parancsnoka, Earl Van Dorn viszont nem kockáztatott egy frontális támadást az északi állások ellen, inkább csapatait két részre bontva igyekezett a kékzubbonyosok hátába kerülni. Március 7-én, a Pea Ridge-nél vívott ütközet első napján a déliek meglepték Curtist, aki még min­dig szemből várta a konföderációs főerő támadását, ám az északi csapatok hamarosan magukra találtak, s az összetűzésben megölték mind Benjamin McCulloch, mind James McIntosh dandártábornokokat, tapasztalt parancsnokok nélkül hagyva a déli csapatokat a harc­mezőnek ezen a felén. Ám másutt sem jártak több si­kerrel: az első nap gyakran sűrű erdőségekben vívott harcai után az északiak voltak előnyösebb helyzetben, bár súlyos veszteségeket szenvedtek.26 A sebesültek között volt Asbóth is, akinek lövés érte a jobb karját, eltörve felkarcsontját.27 Sebesülése dacá­ra másnap ismét nyeregbe ült, így részese lehetett, aho­gyan az uniós hadsereg megtörte a déliek támadását, s döntő győzelmet aratott, végleg biztosítva Missourit az Unió számára, s lehetővé téve, hogy az északi csapatok a Mississippi völgyének elfoglalására koncentráljanak a nyugati hadszíntéren. Asbóth karja nehezen gyógyult, hiszen egyáltalán nem pihentette, s kínzó fájdalom gyötörte. Május 29- én orvosa betegszabadságra küldte, ám Henry Wager Halleck tábornok, a Mississippi-i Főparancsnokság ve­zetője ragaszkodott hozzá, hogy szolgálatban maradjon. Végül nem csillapodó fájdalmai és kialakuló bélhurutja augusztusban betegszabadságra kényszerítették, New Yorkba utazott, de elhúzódó bélrendszeri problémái mi­att sokáig New Yorkban, az orvosai által a karjára előírt tengerifúrdő-kúrán sem tudott részt venni. Teljes gyógyulását követően, 1863 januárjában a Kentucky-állambeli Columbusba helyezték, ahol előbb a Tennessee-i Hadsereg XVI., majd XV. hadteste élén állt. Új megbízást 1863. november 9-én kapott, amikor kinevezték a Pensacola Körzet (Nyugat-Floridai Kör­zet) parancsnokának, Fort Pickens-i főhadiszállással. A Pensacola körüli 1861-es csatározásokat köve­tően Nyugat-Florida területét többé-kevésbé elkerül­ték a hadműveletek. A jó termőterületek hiánya miatt viszonylag kevés ültetvény volt az állam ezen részén, de az alacsony népesség dacára a floridai férfiak igen magas arányban szolgáltak a déli hadseregben, bár a gyér népsűrűség a dezertőrök kedvenc búvóhelyévé is tették a környéket. A szükséges emberanyag előterem­tése érdekében Asbóth katonai körzete része lett a nagy kísérletnek: felszabadított rabszolgákból felállított ez- redeket vettek az uniós sereg állományába. A feketék felfegyverzése roppant kényes kérdés volt, tekintve, hogy a lakosság túlnyomó többsége bizalmatlan volt velük szemben. Abraham Lincoln és kormánya azonban a katonailag túlnyomórészt siker­telen 1862-es esztendő után belátta, nem nélkülözheti a felszabadított rabszolgákban rejlő katonai és mun­kaerő potenciált. Ebben a kontextusban értelmezhető Lincoln 1863. január 1-én kiadott Emancipációs Nyi­latkozata, amely korántsem jelentette az ország rab­szolgáinak egyetemes felszabadítását, ugyanis csak

Next

/
Thumbnails
Contents