Kaján Imre (szerk.): Zalai Múzeum 20. (Zalaegerszeg, 2012)
Tanulmányok Asbóth Sándorról - Csorba György: Asbóth Sándor az Oszmán Birodalomban
ZALAI MUZEUM 20 2012 47 Csorba György Asbóth Sándor az Oszmán Birodalomban Asbóth Sándor rövid törökországi tartózkodása meglehetősen forrásszegény, mivel ekkor kis túlzással, minden Kossuth Lajosról szól; ugyanakkor pont ezért könnyű végigkövetni ezt a két éves időszakot, hisz ekkor ő a volt kormányzó legszűkebb köréhez tartozott. Asbóth alezredes Kossuth kísérőjeként hagyta el 1849. augusztus 11-én Aradot és indult az Oszmán Birodalom felé. Asbóth mint mérnökember, a szabályozás munkáinál megismerte a Duna itteni szakaszát és környékét, talán a Kormányzó ezért is ragaszkodhatott hozzá, ugyanakkor a menekülésük előtti hetekben végzett tevékenysége is bizalmát növelte irányában.1 Augusztus 12-én Lúgoson találkoztak néhány honvédtábornokkal, akik egyértelművé tették előttük, hogy nincs több hadra fogható számottevő magyar sereg a közelben. 13-án éjfél után indultak tovább, immár a Józef Wysocki tábornok által vezetett lengyel és olasz légiók fedezetében. A 14-ére virradó éjszakát Teregován töltötték, majd megérkeztek Orsovára, ahol 17-én este léptek török földre. Az úton Kossuth saját kocsijára ültette Asbóthot.2 Másnap oszmán csapatok kisérték őket Turnu- Severinbe, majd a rákövetkező nap már Vidin felé vehették útjukat, felsőbb engedéllyel kerülve el a kötelező karantént. Az út egyik állomásán Asbóth Dembinski gróf őrnagy fiatal feleségét vitte Kossuth elé, akit a kormányzó pár hete ismert meg, s aki ettől kezdve útitársuk lett. Szöllősy Ferenc emlékirata szerint az említett temesvári illetőségű hölgynek, Hogl Emíliának, Asbóth még mérnökként reménytelenül udvarolt, s most sem sikerült meghódítani a szívét. A társaság augusztus 22- én érkezett meg Kalafatra. Asbóth Kossuthot kísérve még aznap átkelt a Dunán, hogy tárgyaljanak a vidini pasával, majd a többi menekülttel együtt a várban szállásolták el őket.3 A később hírhedtté váló Szöllősy szerint Kossuth és Asbóth együtt rejtette el a koronát, amelyet meglehetősen gyenge érvekkel próbált bizonyítani. Ráadásul egy évvel korábban már megjelent Szemere Bertalan naplója, amelyben egyértelműen kijelentette, hogy a koronát ő maga ásta el Házmán Ferenc, Lórodi Ede valamint Grimm Vince közreműködésével. Ezt a tényt Ipolyi Arnold további források bevonásával erősítette meg.4 A Kossuthot ért emigrációs vádakra, miszerint komoly vagyonnal hagyta el az országot, Asbóth válaszolt angol lapokhoz írt november 1-ji levelében. Eszerint Kossuth Aradról 1000 dukáttal távozott. Máriaradnán találkozott Duschek Ferenccel, akitől felvehette volna 33 ezer forintos fizetését, de ebből csak 5 ezret vett fel anyja részére. Az ezer dukát nagy része is elfogyott, mire a török határhoz értek, s ezen kívül csak egy kis utazótáskával bírt a kormányzó. Állítását erősíti egy november 25-i keltezésű számadása, amely szerint Kossuth Orsován ezer pengő forintot adott át neki szükséges kiadásai fedezésére.5 A koronáról pedig ünnepélyesen kijelentette Asbóth, hogy legjobb tudomása szerint a kormányzó soha életében nem látta azt. Szemere Bertalan ezt az angol újságokban megjelent írást egyébként egyértelműen Kossuthnak tulajdonította.6 Imrefi szerint Vidinben Asbóth és Szöllősy tartozott Kossuth legszorosabb környezetéhez, olyannyira, hogy egy szobában is lakott velük. „Asbothot igen szerette Kossuth, mint olly férfiút, ki solid műveltsége, tiszta jelleme, férfias magaviseleté s hű ragaszkodása által teljes mértékben megérdemlé bizalmát, barátságát. ” Szállásuk egy rendőrtiszté volt, puritánul berendezve: egyszerű ágyak, málhásládák, pár szék, asztal gazdagította csak, állítólag szőnyeg sem volt benne.7 A menekültek kiadatása körüli diplomáciai tárgyalások folyamán, szeptember közepén ajánlották fel az oszmánok az emigránsoknak az iszlámra való áttérés lehetőségét a korábbi békeszerződések alapján, amelyek nem engedték meg azon török földre menekültek kiadatását Oroszország és Ausztria számára, akik felvették az iszlám vallást. Bem, és őt követve még jó néhányan éltek is a lehetőséggel, így remélve kiprovokálni egy orosz
