Kaján Imre (szerk.): Zalai Múzeum 20. (Zalaegerszeg, 2012)
Tanulmányok Asbóth Sándorról - Perger Zoltán: Asbóth Sándor a magyar szabadságharcban (1848–1849)
Asbóth Sándor a magyar szabadságharcban (1848-1849) 37 Asbóthtal kapcsolatban elsősorban a mezőkövesdi ütközetből vannak forrásaink. Ennek ismertetéséhez először a nap eseményeit kell röviden vázolnunk. A kápolnai csata második, vereséggel végződő napja után Dembinski elrendelte a magyar sereg visszavonulását Mezőkövesd felé.76 Ez másnap, 28-án reggel kezdődött meg, a visszavonulást Kmety György hadosztálya biztosította. A magyar csapatokat Deym gróf vezérőrnagy 7 századnyi vértesből és 9 lovassági ágyúból álló lovasdandárja követte. Ez a dandár valamivel dél után váratlanul rátámadt Kmety hadosztályára, s „egy részét egészen meglepett táborunkig visszavetette. ”77 A hirtelen támadt zűrzavar azonban nem tartott sokáig, a Miklós-huszárezred78 egyik osztálya Görgey Kornél őrnagyvezetésével megtámadta Deym dandárját, mely rövid közelharc után Szihalom vonaláig vonult vissza, és közben több ágyút is elhagyott, mert azok megrekedtek egy árokban. A magyar huszárok a jobb oldalukon feltűnő, és máris ágyúzni kezdő Montenuovo-dandár miatt abbahagyták az ellenség üldözését, visszafordultak a tábor irányába, a vértesek által otthagyott ágyúkat pedig magukkal vitték. Az ütközet előtt ebédelni készülő Dembinski már csak akkor jelent meg az ütközet színhelyén, mikor a huszárok éppen visszaérkeztek a magyar vonalakhoz,79 s noha a magyar sereg a huszárok sikerén felbuzdulva önkéntelenül megindult az ellenség vonalai felé, megállította őket, mivel úgy vélte, csapatai nincsenek olyan állapotban - sem erkölcsileg, sem fizikailag hogy egy újabb csatát vívjanak.80 Nem sokkal ezután Asbóth észrevett egy meggondolatlanul előrenyomult tisztet, akit vértesek támadtak meg. A Hunyadi-huszárok egyik, közelálló századához ugratott, s felhívta őket a tiszt megmentésére. A századparancsnok, Bállá kapitány engedélyével heten tartottak vele, „és az ellenséges sereg előtt a már négy vasas által megtámadt tisztet”*' megmentették. (Talán nem alaptalan azon feltevésünk, hogy ez a tiszt „ a jeles Mezey őrnagy, ki fején egy veszélytelen sebet kapott, miután még gyalog is védte magát, több vasas ellen. ”82) Ekkor találtak egy árokba borult hatfontos ágyúra, amit nyilván a Miklós-huszárok hagytak ott, mert a Montenuovo-dandár miatt már nem volt idejük kihúzni onnan. Kissé visszavonulva Asbóth maradásra szólította fel a huszárokat, majd a magyar sereghez ment segítségért. Hamarosan két szekerésszel tért vissza, és az ágyút - gyakorlatilag az ellenség orra előtt - jó másfél órányi munkával az árokból kivontatták, és a magyar arcvonalhoz szállították.83 A jelenetre Görgey Artúr is kitért visszaemlékezéseiben: „Az ellenség Szihalom vonalára visszavetve, nagy önuralommal szemlélte, hogyan bajlódik néhány huszárunk a 9. huszárezred által az ellenségtől elvett félüteg ágyúi körül, hogyan mozdítják ki helyükből a lövegeket, hogyan viszik hátra másfél ágyúlövésnyire levő arcvonalunk felé. ”84 Görgey leírása nagyon hasonlít a Hunyadi-huszárok bizonyítványára, bár feltűnő, hogy nem egy, hanem több ágyúról beszél. Görgey ugyanis valószínűleg összetéveszti ezt az egy ágyút azokkal, melyeket rögtön a sikeres roham után hoztak vissza a Miklós-huszárok, a két esemény összemosódott az emlékezetében.85 Ezt támasztja alá Dembinski is, aki a táborba érkezéséről ezt írja: „egy huszár-csoportra találtam, mely öröm-ujjongva és győzelmesen az ellenségtől elvett három ágyút kísért. ”86 Ezen ágyúkról már csak ezért sem lehet szó: hiszen Bállá kapitány is „más fél órányi vitézséges fáradtság”-ról ír. Egyetlen részletkérdést kell még tisztázni: hány ágyút szereztek összesen a magyarok Mezőkövesden az ellenségtől? A Winterfeldzug erről a következőt írja: „ három lovassági ágyú, melyek nem tudtak egy árokból elég gyorsan előjönni, az ellenség kezébe kerültek. ”87 Szemere Bertalan kormánybiztos aznapi, idézett jelentésében ugyanakkor - némileg pontatlanul - ezt írja: ’’elfoglaltunk 4 darab lovagágyút lovastul. ”88 Gáspár András ezredes Hemádnémetin, március 15-én kelt jelentésében három ágyúról ír: két, lovakkal fogatolva behozott, illetve egy fogatolás nélküli, feldőlt ágyúról, mely később érkezett be.89 Ez utóbbi lehetne az Asbóth által megszerzett ágyú is, de Gáspár jelentését a Miklós-huszárok parancsnokaként írta, Asbóth segítőtársai pedig Hunyadi-huszárok voltak, így valószínű, hogy összesen négy ágyúról beszélhetünk. E mellett szól a Dembinskitől imént idézett pár sor is, hiszen ő táborba érkezésekor három ágyút látott, Asbóthék pedig jóval később hozták be a maguk ágyúját. Görgey Artúr - mint láttuk - egy félütegnyi ágyúra emlékszik: itt az a probléma, hogy a magyar seregben egy üteg nyolc, az osztrákban pedig hat ágyúból állt. Ám néhány oldallal később már pontosít: három ágyút említ.90 Csakhogy az ő emlékezetében - már írtunk róla - összekapcsolódik a két mozzanat, így a nála olvasható három ágyú is valójában négy megszerzett ágyú mellett szól. Az is elképzelhető, hogy az ágyúk száma körüli pontatlanságok oka az, hogy közülük egy nem megszerzett, hanem visszaszerzett ágyú volt, és ezért a császáriak ezt nem is tartották számon. Görgey Artúr szerint ez az ágyú az volt, amelyet Guyon Iglón vesztett el a február másodikáról harmadikára virradó éjszaka.91 Görgey István is egy ilyen ágyúra emlékszik: „Az országúitól jobbra ott állt a 4 elfoglalt osztrák ágyú - közölük azonban az egyiknek a vetágyúnak laffettája vörös-fehér- zöldre festve. ”92 Ezt erősíti meg, hogy az iglói rajtaütés Deym egyik osztagának műve volt. Persze itt sem teljesen tiszta a kép: a Winterfeldzug szerint a császáriak által elvesztett ágyúk közül kettő volt korábban magyar ágyú, és ezeket Kassán vették el a magyaroktól.93 Március 1-jén Görgey felszólította Asbóthot, csatlakozzon kíséretéhez.94 A következő napokat így Asbóth
