Kaján Imre (szerk.): Zalai Múzeum 20. (Zalaegerszeg, 2012)
Tanulmányok Asbóth Sándorról - Hermann Róbert: Asbóth Sándor és Julius Haynau afférja 1848 májusában
ZALAI MUZEUM 20 2012 23 Hermann Róbert Asbóth Sándor és Julius Haynau afférja 1848 májusában Amikor Kossuth Lajos lemondott kormányzó elnök 1849. augusztus 10-én Damjanich János vezérőrnagynak, az aradi vár parancsnokának lefüggönyözött hin- tóján elhagyta az aradi várat, a hintóbán egyetlen kísérője volt, Asbóth Sándor alezredes, a kormányzó elnök szárnysegédje és katonai irodájának vezetője. Kossuth menekülése az adott pillanatban teljesen érthető volt. A temesvári vereség után a háború további eredményeket már nem hozhatott, s noha mutatkozott egy halvány reménysugár arra, hogy Görgei Artúr tábornok valamifajta diplomáciai megoldásra jut az orosz intervenciós haderő vezetőivel, e megállapodást Kossuth személye csak akadályozhatta. Sőt, a kormányzó elnök tarthatott attól, hogy a megállapodás érdekében az ő személyét is feláldozzák; amihez természetszerűleg nem érzett semmi kedvet. Sőt, talán élt benne az a remény is, hogy a déli haderő veresége mégsem olyan súlyos, s ahhoz csatlakozva, némi katonai nyomást is tud gyakorolni a megállapodás érdekében. Kossuth motívumai tehát világosak, de miért menekült Asbóth Sándor? Bizonyára személyesen is ragaszkodott Kossuthhoz, s mint fejlett erkölcsi érzékkel rendelkező személy, úgy érezhette, a bajban is ki kell tartania amellett a politikus mellett, akinek köszönhetően polgári személy létére olyan fényes karriert futhatott be. Felesége és gyermeke nem volt, ők tehát nem tartóztathatták itthon, ellentétben a nála jóval inkább kompromittált katonák egy részével. Abban az 1849 júniusa óta történtek alapján biztos lehetett, hogy a szabadságharc résztvevőit valamifajta retorzió éri, de mint polgári személy, talán számíthatott arra, hogy ez reá nézve nem lesz olyan súlyos. De volt mégis egy tényező, amely ezen felül arra indíthatta, hogy elkísérje Kossuthot arra az útra, amelynek során - mint utóbb kiderült - mindketten végleg búcsút mondtak szülőhazájuknak. Ennek megértéséhez azonban több mint egy évet kell visszalapoznunk a naptárban, egészen 1848 májusáig, sőt, márciusáig. Asbóth Sándor életpályájának 1848-1849-es szakaszát Perger Zoltán több mint egy évtizede dolgozta fel egy kiváló tanulmányban.1 Asbóth pályafutása 1848 nyarától meglehetősen jól dokumentált, de a tavaszi hónapokban játszott szerepéről viszonylag keveset tudunk. Tanulmányomban e néhány hónap történetéhez szeretnék újabb adatokat szolgáltatni, jelezve, hogy az életpályának ez az időszaka csak a temesvári levéltári anyag feldolgozásával tisztázható; ha tisztázható egyáltalán. Temesvár és Temes megye 1848 tavaszán Asbóth 1848 tavaszán Temesvárott vagy annak környékén tartózkodott. Tudjuk, hogy a bécsi március 13-i forradalom hírét Gorove István hozta meg Temesvárra, valamikor március 16-a körül, a pesti forradalomét pedig Hajnik Pálnak „sebes posta” útján érkezett levele tudatta a közönséggel 1848. március 18-án. A helyi liberális ellenzék tagjai — miután a Nemzeti Újság hasábjain olvasták a cenzúra felfüggesztéséről szóló hírt - azonnal a helyi nyomdába siettek, kinyomtattatták 500 példányban a Pest városi Rendre Ügyelő választmány felhívását (benne a 12 ponttal), s felszólították Ambrózy Györgyöt, a megye másodalispánját, hogy aznap délben tartasson rendkívüli közgyűlést. A hírek következtében vagy kétezren gyűltek össze a megyeháznál s magában a megyeházban. Az ülés megnyitása után Gorove szólalt fel, javasolta, hogy Temes megye közönség is kövesse a pestiek példáját. A közgyűlésen öt fontosabb határozat született: 1. A megyebeli sajtót szabadnak nyilvánítják. 2. Az alispán szólítsa fel a bánsági föhadparancsnokságot, hogy a helyben lévő, 3000 főnyi katonaság ne avatkozzon be a megye ügyeibe. 3. A rend fenntartására kilenc tagból álló bizottmányt választanak; öt töt a kiváltságos osztályból (Vukovics Sebő, Kulterer Ignác, Gorove István, Winkler Imre,
