Kaján Imre (szerk.): Zalai Múzeum 20. (Zalaegerszeg, 2012)

Muzeológiai tanulmányok - Müller Róbert: Késő római kori vaseszköz lelet Vindornyafokról

Késő római kori vaseszköz lelet Vindornyafokról

171

mi példányunkkal megegyező darabok.31

Ez nem jelenti azt, hogy ez a forma ismeretlen volt a római korban. Feltehetően még a késő vaskorban alakult ki az a típus, amelyre az ovális, nyúlvány nélküli, a foknál szélesebb köpű és az alig, többnyire egyenletesen, ritkábban kissé lefelé szélesedő penge a jellemző. Ismerjük a gurinai leletből, az Idria kod Baca-i temető 5., 8., 16. és 17. sírjából,32 a manchingi oppidumból,33 és a sanzenoi településről.34 Pohánka 2a típusának egyes példányai hasonlítanak a mi fejszénkre,35 és a niederbieberi tábor feltárása során is előkerült egy ilyen darab.36 Pannónia területéről nem ismerem jó analógiáját.

A két kapa a lapos kapák típusába tartozik, az egyik pengéje négyszögletes, trapéz alakú, a másik lekerekített hegyű. Ezek a kapák a római korban jelentek meg területünkön, és jellemzőjük a vaskos forma, az ovális nyéllyuk, hátul négyszögletes fokkal és az alig csapott váll. Főleg a késő császárkori katonai és civil településekről, ill. vaseszköz leletekből ismerjük. Előbbiből 21, utóbbiból 12 példányt írtunk le.37 Véleményem szerint ezeket a nehéz kapákat elsősorban a szőlőművelésben és földművek (út- és sáncépítés) használhatták. Henning is felfigyelt arra, hogy a késő császárkorban gyakoribbak a nehéz kapák, és ezt tévesen a kis parcellák művelésének elterjedésével hozta kapcsolatba, de arra nem tudott magyarázatot adni, hogy akkor miért tűntek el a koraközépkori leletegyüttesekből ezek az eszközök.38

A vindornyafoki lelet legérdekesebb tárgyai a hosz- szú kaszák, amelyek két különböző típust képviselnek. A 7. számú jól ismert a pannóniai anyagból, jellemzője, hogy a nyéllemez és a hosszan elnyújtott, alig ívelődő penge hegyesszöget zárnak be. A penge keresztmetszete hegyesszögű háromszög, tehát nem acélból készült, és ezért nem kalapálással és fenőkővel, hanem reszelővei és fenőkővel élesíthették. Ezek a hosszú kaszák a késővaskor végén a K-alpi területen - u. n. Idria-kör - alakulhattak ki,39 és a velemszentvidi darabok alapján40 a Ny-Dunántúl is ehhez a területhez sorolható.

Monográfiánkban 11 lelőhelyről-ebből 8 pannóniai - összesen 22 késő római, makkos felerősitésű kaszát írtunk le.41 Pohánka Ausztria területéről 10 lelőhelyről 14 db-ot ismert.42 Henning gyűjtésében 17 lelőhely szerepel.43 Tehát ennek az eszköznek az elterjedési területe hasonló az ekehúzó láncokéhoz.44 Annyi csak az eltérés, hogy hegyesszögű háromszög keresztmetszetű kaszapengéket ismerünk Britanniából,45 és egy pengetöredéket Germániából46 is. Bár Henning szerint ezek nem lehettek igazi kaszák, amelynek kritériumai közé tartozik, hogy a penge acélból van, amit ormó merevít, és a nyéllemez síkja a penge síkjával hegyesszöget zár be. Megkülönbözteti a „vágó kaszát” (Hausense) és a „kaszáló kaszát” (Mähsense), és a mi típusunk az előbbibe tartozik.47 Véleményem szerint ezzel az eszközzel, - amelynek penge hosszúsága átlagban 80-90 cm, sőt a leghosszabb pengék meghaladják a 150 cm-t48 - csak közvetlenül a fold felszínén lehetett elvágni a növényzetet, tehát csak a gondozott, a kiálló kövektől, vakondtúrásoktól, hangyabolyoktól megtisztított réteken volt használható.49

A római kort követően a rendszeres rétgazdálkodás és az istállózó állattartás visszaszorulásával eltűntek Pannóniából a hosszú kaszák, - a takarmány gyűjtés eszköze újra a rövid kasza lett - és a hosszú kaszák, megváltozott formában, csak a 14. század táján jelentek meg újra.50

A 8. számú hiányos hosszú kasza érdekessége, hogy a pengéje szélesebb, acélból készült, és a pengét a fokánál egy ormó merevíti. A nyelét a végén felgörbített makkal, kasza örvvel és egy rombusz fejű szegeccsel rögzítették. Pannónia területéről tudomásom szerint a római korból nem került még elő ilyen kasza. A tőlünk Ny-ra eső területen viszont annál több.

Az acélpengéjű kaszáknak két formája ismert, a Fel- ső-Duna vidékén a hosszú, tompaszögben megtört nyéllemezhez újabb töréssel csatlakozik a hosszú, elnyújtott penge, míg a Rajna vidékén, EK-Galliában a rövid nyéllemez egyenletes ívelődéssel folytatódik a jobban ívelt pengében.51 Nyilvánvaló, hogy a vindornyafoki kasza a Rajna vidéki típusba tartozik. Innen ismerjük a legjobb párhuzamait.52 De ez a típus előkerült E-Itáliá- ban,53 D-Franciaországban54 és Angliában55 is.

Mindkét típusnak ismertek olyan példányai, amelyeknél nem egészen vékony a penge, és az ormó helyett a fok közelében egy árok fut végig.56 Ezek átmeneti formák a vasból készült és az acélpengés kaszák között. A kutatók többsége a típusba sorolásnál csak a formára volt tekintettel, azt nem vette figyelembe, hogy a penge vasból készült, vagy vékony acéllemez.57 Alapvető azonban, hogy ezeket a pengéket is kalapálással élezték. Erre utalnak a jellegzetesen római kori kaszakalapáló üllők, amelyekre jellemző, hogy oldaluk áttört, és ebbe spirálisan betekert lemezeket fűztek,58 ami megakadályozta, hogy használat közben a földbe süllyedjenek.

Gyakran kerül elő együtt vaseszköz leletben a hosz- szú kasza és a kaszakalapáló üllő.59 Az acél kasza már csak anyaga miatt is nagy értéket képviselt. Előfordult, hogy a törött példányt lemezzel összeszegecselték,60 vagy a törött pengéből egy kisebb eszközt készítettek.61 Az eltört kaszák „új hasznosításával” magyarázható, hogy több esetben kasza nélkül csak a kaszakalapáló üllő került a leletbe.62 Az acélpengés kaszák többsége nem keltezhető pontosan, de feltételezhető, hogy már a korai császárkorban általánosan elterjedtek a birodalom Ny-i felén.63 A germán területeken a koraközépkorban továbbfejlődnek ezek a kaszák, amennyiben a pen-