Kaján Imre (szerk.): Zalai Múzeum 20. (Zalaegerszeg, 2012)
Muzeológiai tanulmányok - Müller Róbert: Késő római kori vaseszköz lelet Vindornyafokról
170 Müller Róbert erősen soványított, érdes felületű, korongon készült, jól kiégetett fazék töredéke. A kiugró perem lekerekített, teste lefelé enyhén szélesedik. H: 6,8 cm; M: 4,8 cm. A római kori településeken, táborokban, éppúgy, mint a vicusok vagy a villagazdaságok területén, gyakoriak az elrejtett vaseszköz leletek, amelyek feltehetően valamilyen ellenséges támadással vagy veszéllyel hozhatók kapcsolatba.4 Ez azt jelenti, hogy a vaseszközöknek magas használati értéke volt. Erre utal az is, hogy több esetben nagyobb éremkinccsel együtt kerültek elő a vastárgyak. Pl. Úrkút-Zsófia pusztán,5 Hajdú- nánás-Tedejen6, Tokorcson7 Kö 1 n- Kön igsforstban.R Az ép szerszámok mellett a vindomyafokihoz hasonlóan általában töredékes darabok is találhatók, sőt olyan vasleletet is ismerünk, amely kizárólag törött és hiányos darabokból állt.9 Ez azt jelenti, hogy a töredékeket is megőrizték, igyekeztek újrahasznosítani, pedig ez sokkal nehezebb volt, mint a könnyen olvasztható bronz esetében. A villa rustica-k többsége kovácsműhellyel is rendelkezett.10 A vindomyafoki vaseszköz lelet több érdekes tárgyat is tartalmaz. Itt együtt fordul elő a római kori nehéz eke három legfontosabb vas alkatrésze, az ekevas, a csoroszlya és az ekehúzó lánc. Az ekevas a lapát alakú ekevasak háromszög alakú csoportjába tartozik, amelyre jellemző, hogy a penge váll nélkül folytatódik a kifelé szélesedő köpűben. Feltételezték, hogy hegyesszögű helyzetben erősítették fel az eketalpra.11 A késő vaskorban alakulhatott ki a hosszú, szárnyas köpüs ekevasakból. A pannonjai példányok12 a vindomyafokihoz hasonlóan erősen kopott példányok, amelyekről feltételezhető, hogy eredetileg rendelkeztek egy rövid vállal, amely a hosszú használat során tűnt el. Erre utalnak az egészen rövid vállú római kori példányok is.13 A típus nem keltezhető pontosan, de a fenékpusztai darabok alapján a késő római korból is ismert. A csoroszlya a szárának keresztmetszete — a négyzethez közelálló téglalap - alapján római kori.14 Balassa a 60 cm-nél15, Podvinska az 55 cm-nél16 hosszabb csoroszlyákat önmagában használt hasogató ekék (resalo, riss) alkatrészeinek tartotta. Ez nem állja meg a helyét, hisz gyakran együtt kerülnek elő ekevasak és 60 cm-nél hosz- szabb csoroszlyák.17 Valószínűbb, hogy a csoroszlya hossza az eke szerkezetétől is függött. Germániában a nyeles ekevasakhoz hosszú csoroszlyák tartoztak,18 a négyszögletes szerkezetű ekékhez viszont rövid csoroszlyák.19 Korábban úgy véltem, hogy a nagyméretűek közül azokat szerelhették hasogató ekére, amelyek pengéje hosszabb a teljes hosszúság 1/3-nál.20 Óvatosságra kell, hogy intsen a vindomyafoki csoroszlya, amelynek pengéje, figyelembe véve az erősen kopott hegyét elérhette a teljes hosszúság harmadát. A háromtagú, nagy tojás alakú és a másik szélén ellapított végű piskóta alakú szemből álló példányunk az ekehúzó láncok leggyakoribb típusa.21 Az ekehúzó lánc arra utal, hogy az eketaligával is rendelkezett. Rendeltetése az eke és a taliga összekapcsolása úgy, hogy a nagy tojás alakú szemet a gerendelyre húzták, az ellapított piskóta alakú tagot pedig a taliga vánkosán rögzítették. A taliga használatával biztosabbá vált az eke járása, a lánc állításával a gerendelyen pedig a szántás mélységét lehetett szabályozni. Általánosan elfogadott nézet, hogy a Plinius által (Nat. Hist. 18, 48) említett planarati (plaumorati) tali- gás ekét jelent, ami a késő vaskorban, a kelták körében alakult ki, ezért a gurinai példányt a késővaskorra vagy az időszámítás kezdetére keltezték.22 A tárgy lelő körülményeit nem ismerjük, nem keltezhető pontosan. Egyetértünk Schmidttel, hogy inkább római kori.23 Henning vetette fel, hogy Plinius nem kerekeket (rotae), hanem kerekecskéket (rotulae) említ, és ezek nem feltétlen jelentenek eketaligát, lehettek a gerendelyre szerelt kis kerekek is.24 Ezt kevésbé tartjuk valószínűnek. Inkább arra hívnánk fel a figyelmet, hogy a gerendelyt nem csak vaslánccal, hanem szerves anyaggal, bőrrel vagy vesszőfonattal is rögzíthették,25 ezeknek pedig nem maradt nyoma a régészeti anyagban. A vasból készült ekehúzó láncok valószínűleg csak a késő császárkorban alakultak ki, és nem a Po völgyében vagy a D-i Alpok területén, hanem a Kárpát-medencében. A keltezhető példányok kivétel nélkül késő császárkoriak. A legkorábbiak, a feltehetően 3. századi daciai darabok.26 Balassa a dunántúli darabok közül a balácapusztait tartotta a legkorábbinak, amit a 2-3. századra keltezett, de ez is lehet későbbi.27 Az ekehúzó láncok döntő többsége Pannóniából ismert, a legnyugatibb előfordulása az öt tagból álló gurinai darab. Az ekehúzó láncokról Balassa kétszer is közölt elterjedési térképet,28 majd Henning adattára 20 lelőhelyről már 30 darabról adott számot.29 Az azóta előkerült ekehúzó láncok alapján 26 lelőhelyről immár 50 példányról tudunk. Függelékként közöljük ezek lelőhely listáját (8. kép). Balassa még úgy vélte, hogy Ny-Euró- pából és Itáliából azért nem ismerjük a vasból készült ekehúzó láncokat, mert ott a kutatás alig érdeklődik a mezőgazdasági vaseszközök iránt.30 Az elmúlt évtizedekben számos munka foglalkozott a Ny-európai vaseszközökkel, de tudomásunk szerint ilyen ekehúzó láncot nem tettek közzé, a pannóniai lelőhelyek és példányok száma viszont tovább nőtt. Fejszék viszonylag gyakran kerülnek elő vaseszköz leletekből, ill. feltárások során. A pengeformák különbözőek lehetnek a rendeltetésnek megfelelően, a keltezésre a köpű kiképzése és a fok alakja alkalmasak. A római korra a kerek vagy ovális nyéllyuk és a vaskos, négyszögletes fok a jellemző. A köpű fala többnyire különböző formában nyújtott vagy a fok irányába meghosszabbított. Ezért több típustáblázatról hiányzanak a
