Kostyál László – Straub Péter: Zalai Múzeum 19 : közlemények Zala megye múzeumaiból (Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2010)
Régészeti és néprajzi tanulmányok - Redő Ferenc: Lakóházak Sallában
Lakóházak Sallában 143 A T mh.-en olyan kőházat találtuk, amely viszonylagos folyamatossággal üzemelt a II. sz. középső harmadától a IV. sz. közepéig és három jól elkülöníthető építési periódusa van (4. és 5. kép 1 T mh. fázisok). Az épület a főútvonal ÉNy-i szélén épült, az úttól árok választotta el. Az úttal párhuzamos helyiség alkotja az épület frontját. E tornácszeríí helyiség mögött a ház főtengelyében hosszú folyosó nyílik, amelytől ÉK-re és DNy-ra szobák sora áll. 6 Az egyik ÉK-i szoba hypocaustummal van ellátva. Az épület ÉNy-i végét ismét egy keresztirányú helyiség zárja le. A ház csatornázva volt, a lefolyó az út menti árokba szolgál. Ezt a típust nevezi a szakirodalom korridorháznak (ZSIDI 2008, 259). A markomann támadás nyilván nagy pusztítást végzett az épületben, mert jelentősen át kellett alakítani, de legfőbb szerkezeti elemei, mérete az eredeti maradt. A legfontosabb változás a tornác mögötti részen észlelhető, ahol kialakítottak egy közel négyzet alakú új helyiséget, amelynek szélessége alátámasztást igényelt. Ezért a közepén pilléralapozás található. A hypocaustumos helyiség átkerült az épület DNy-i oldalára. A csatornát is ebben az időben építették. A Severus-kor után ezt az épületet is elhagyták a lakók, de a telek megmaradt, mert a IV. sz.-ban ugyanide egy hasonló méretű házat emeltek. Ennek az épületnek is az úttal párhuzamos tornác áll a frontján és a hossztengelyében egy folyosó osztja ketté. A folyosóról két oldalra lévő helyiségek beosztása már nem egyértelmű, de érdekes, hogy egy oszloplábat itt is találunk a ház ÉK-i szárnyán. A falak sehol sem követik a II. sz.-i falak irányát, attól néhány fokkal eltérnek, maga az egész épület mégis másfél századdal korábbi elődjének arányait, méretét, beosztását követi. Az épülettől ÉK-re üres, pontosabban kőépülettel be nem épített, mintegy 21 m széles terület van és csak ez után következik a szomszédos kőház, amelyből csak egy rövid falszakasz esett a megásható területre. Ehhez az épülethez nagyon hasonló arányú, beosztású és méretű az a másik, amelyet az F mh.-en a villa publica alatt találtunk (6. kép „/?"). Mivel ezt teljes egészében lebontották, annak építésekor, csak a kavicsos alapozásokból következtethetünk formájára. Az utcafront itt is a keskenyebbik oldal és az épület hossztengelyétől két oldalra sorakoznak a kisebb helyiségek. Tőle DNy-ra 18 m széles beépítetlen terület van. ÉK felé a városi fürdő a szomszéd ház, amely jóval közelebb, alig 8 m-re emelkedett tőle. A K mh. egyik épülete (6. kép „c") ebből a korszakból már sokkal töredékesebb, de észlelehető elemeiben hasonló. A főút DK-i oldalán emelkedett és a frontján az úttal párhuzamos tornác vezette be. Egy erre merőleges falszakaszt is megfigyelhettünk, amely a hoszszanti folyosóhoz, vagy az épület egyik oldalfalához tartozott. Ennek a háznak kavicsalapozásán kőből épült lábazat volt, amelyen vályog felmenőfalak voltak, amelyek a pusztulási rétegében karakteres tiszta sárga agyagréteget eredményeztek. Két további házrészletet (6. kép „cf és „e") már alig tudunk értelmezni, az eddigiekkel összefüggésben, mert annyira töredékesek, hogy csak rétegtani helyzetük és részben technikájuk alapján sorolhatjuk ide őket. A „</' házrészlet (Y5 mh.), amely az átkelő-pont közvetlen közelében van, azért érdemel figyelmet, mert nyersanyaga nem helyi kő, az „e" házrészlet a T3 mh.-en a IV. sz.-i ház alatt van, annak tehát előzménye. Falait csak kavicsos alapozásukban ismerjük. A markomann vész utáni építkezések jellegéről már írtunk. Példáink a D, az Y4 és az F mh.-ről valók (7. kép). Az „a" jelű ház a Zala-völgyi út mentén fekszik (D mh.), a központtól kissé távolabb. Alaprajza sok rokon vonást mutat a II sz. épületeivel, ami természetes, hiszen ezek az ismeretek és hagyományok még éltek, ha az anyagi lehetőségek nem is voltak már olyan jók, mint egy évszázaddal korábban. Az úttal párhuzamosan itt is tornácszeríí hosszú helyiséget tapasztalunk, amelyből a faucesen keresztüljuthatunk az épület belsejébe. Innen mindkét oldalra helyiségek nyílnak. Az épületet nem tudtuk teljes egészében föltárni, de úgy tűnik, hogy az utcafrontja hosszabb a ház mélységénél. A „6" jelű példánk (Y4 mh.) is a központtól meszszebb épült egy a folyó felé vezető utca mentén. Ez valószínűleg a vízpart felé eső legszélső kőépület volt. Az úttal párhuzamosan ebben is tornác húzódik és mögötte sorakoznak a helyiségek. Méreteit sajnos nem ismerjük, de jelentékeny épület lehetett: a víz félé eső frontja a 20 m-t meghaladta és faoszlopok tarthatták ezen az oldalon a meghosszabbított ereszt. A „c" jelű ház formáját meghatározta, hogy a főút és a Zala-völgyi út egymásra nem merőleges kereszteződésében fekszik (F mh.). A főútra néző fronton itt is a hosszú tornácot találjuk és egy — az útárokba vezető — csatornát, hasonlóan a T mh. épületénél tapasztaltakhoz. A ház vizesblokkját hypocaustummal fűtötték. A fűtőcsatorna vége a szennyvíz-elvezető csatorna mellett, azzal párhuzamosan fut. Általában jellemzi ezeket az épületeket, hogy az opus spicatum technikájú falak vékonyabbak a korábbiakénál és bennük nem csak kövek, hanem töredék tetőfedő téglák is vannak, amelyeket a kavicsos alapozásra raktak fel. Ezeket nyilván másodlagoson használták fel itt. A barbárok pusztítása utáni nyersanyag-takarékosság jelei. A IV. sz. első felében újjáéled a település és viszonylag nagy területen épülnek kőházak. Ennek az építkezésnek az alapjai részben a két emberöltővel korábban felhagyott település romjai voltak, részben új épületek, amelyek az új központ, a villa publica személyzetének szükségleteit szolgálták.
