Kostyál László – Straub Péter: Zalai Múzeum 19 : közlemények Zala megye múzeumaiból (Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2010)

Régészeti és néprajzi tanulmányok - Redő Ferenc: Lakóházak Sallában

Lakóházak Sallában 141 rületen (az F munkahelyen) a IV. sz.-ban létesült villa publica több ilyen kőépületet is megsemmisített. A megmaradt felmenő falak nem utalnak karakteres falazási technikára. Opus incertum, mondhatnánk rájuk. A kőépiiletekkel egy korszakban természetesen boronafalú házak is épültek. Ezeknek a szerkezete sok vonatkozásban hasonlít a kőházakéhoz, de azoknál lényegesen szerényebb méretűek. Ha az egykori városképet próbáljuk meg magunk elé idézni, akkor a kőépületeknek illetve a boronaházaknak egymás mellettisége nem volt olyan nagy kontraszt, ahogyan azt feltárható alapozásaik mutatják, hiszen tapasztott, vakolt falaik, cseréppel fedett tetejük közelebb hozta őket egymáshoz. A markomann támadás után visszatelepülnek az életben maradottak, de ezt az aktivitást, nem nevezhetjük a város újjáépülésének, legfeljebb az utak, épületek több-kevesebb sikerrel való rendbehozatalának. A provinciában béke és biztonság honol, lehet tehát renoválni, de a Duna-menti települések konjunktúrája elszívja az erőt a belső pannóniai kisvárosból. Érdekes, hogy egyedül ennek az építési periódusnak van jellegzetes technikája a falszövetet tekintve. A Severus-korban létesült házak falai jellemzően opus spicatum technikával épültek, vékonyabban, mint az előző periódusban, és az enyhén megdöntött lapos, vagy tojásdad kövek között gyakran találunk tegula darabokat. Az építkezés képe szegényes, inkább a romok újrahasznosítására utal, semmint új anyagi erők ébredésére, ami pedig éppen ebben az időben jellemzi a Duna menti településeket. A század második felében a település elnéptelenedik. A IV. sz. tízes éveiben Salla teljesen új társadalmi szerkezetben épül újjá, ami nyomot hagy a város formáján is. Csak a folyamatosan használt főút és a révátkelő helye marad meg a régi struktúrából. Az alapvető fontosságú új középület, a villa publica foglalja el a városközpontot. Ez az épület most szintén nem tartozik vizsgálódásaink körébe. Körülötte azonban a villa publica első periódusában, kb. 360-ig egyéb épületek is voltak. Itt lakhattak azok, akik a villa publicában szolgálatot teljesítettek. Ez a IV. sz. első felére keltezhető települési periódus nem olyan nagy kiterjedésű, mint all. sz.-i virágkor városa, de a házak kőből épülnek, sokban közülük padlófűtés van. 360 körül a villa publicát alaposan átépítik, területileg megnő, felszereltségében is gyarapodik, ezzel együtt azonban úgy tűnik, hogy megszűnnek a körülötte lévő lakóházak. Olyan jelenséggel is találkozunk, méghozzá a villa publica közvetlen közelében, hogy a század első felének épületeit lebontják, sőt falait kitermelik az alapozásig, nyilvánvalóan azzal a céllal, hogy újra hasznosítsák az építőanyagot (REDŐ 1989, 406-^108). Kézenfekvő, hogy a villa publica bővítését oldották meg ilyen módon az építkezők. Jelenlegi témánkhoz ezzel kapcsolatban csak annyi a fontos, hogy a IV. sz.-i lakóépületek csak a század első felét jellemezhetik. Az alábbiakban bemutatunk néhány jellegzetes példát a fent jellemzett korszakok házaiból. A katonák elvonulása után következő első civil települési réteget falusiasnak mondhatnánk. Kőépületek nem jellemzik ezt a korszakot, bár valószínű, hogy már a katonák csűrjei is kőalapozásúak voltak és ezek az épületek nem tűntek el egyszerre a településről (REDŐ 1989, 407, Abb. 2.). A lakóházak azonban boronaalapú építmények, a katonai épületeknél tapasztalthoz képest sokkal kisebb alapterülettel és vékonyabb gerendákkal az alapban. Természetesen maguk a helyiségek is kisebbek. Viszonylag ritkán találunk cölöplyukakat a talajban, mert az épületek függőleges tartóelemei az alap gerendába voltak csapolva. E történelmi periódus rétegeiben a cölöplyukak függetlenek a falaktól, más konstrukciók részét képezik Ennek megfelelően a házak, helyiségek határait a gerendaalapok, sokszor csak a döngölt agyagpadló határozott széle jelenti. Két különböző, ehhez a korszakhoz tartozó típust mutatnék. Sajnos ezek sem a teljes feltárásai egy-egy épülettípusnak, mert a rétegsor alján vannak és fölöttük több korszak objektumai is megtalálhatók, amelyek roncsolták az alattuk lévő jelenségeket. Az egyik épülettípus a központhoz közelebb található az F mh-en. A kikövetkeztethető alaprajz belső udvar köré épült kis helyiségeket mutat (5. kép 2 „a" épület). A lakóház-tipológia vonatkozó szakkifejezése — 'Prunkhof, Peristylhaus ' (ZSIDI 2008, 255-256) — csak formailag jellemezheti ezeket ez épületeket, tartalmilag nem, hiszen ezek az udvarok kicsik, semmiféle esztétikai értékük nem lehetett, a házak maguk sem kőből épültek. Véleményem szerint a bennük folyó ipar szükségleteit elégítették ki. A szűk kis helyiségek csak a készletek, szerszámok tárolására voltak alkalmasak, a munka a szabad ég alatt folyt. A szobák boronaalapúak, helyenként cölöplyukak vannak bennük. A bemutatott épület ÉK-i frontja egy 2,7 m széles mellékutcára néz, melynek túloldalán másik épület két helyisége látható. Az utcára néző oldalán egyik épületnek sincs boronaalapja. A DNy-i oldalon lévő ház falának alapozásában néhány követ találunk a boronaalap helyén. Feltehető, hogy ezek az utcai helyiségek üzleti funkciót láttak el és ezért nyitottak voltak. Igen kicsik, 3x2,2, 3x1,8 méteresek. Inkább kisipari funkció sejthető mögöttük. A szemközti házban („/>" épület) nagyobb helyiségek vannak és a mögöttük lévő udvarban bizonyosan iparos tevékenység folyt. Ezt az épületet azonban csak nagyon töredékesen ismerjük. A főútvonal árka képezi mindkét épület DK-i határát. A K mh.-en találtuk a „c"-vel jelölt