Kovács Zsuzsa – Marx Mária szerk.: Zalai Múzeum 18 : Petánovics Katalin 70 éves. Közlemények Zala megye múzeumaiból (Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2009)

Balogh Jánosné - Horváth Terézia: Katolikus egyházi alkalmak jelölése a rábaközi viseletekben

Katolikus eg\>házi alkalmak jelölése a rábaközi viseletekben 63 szoktak ölteni, „olyan színűt, amiben a pap a misét mondta." Mise után átöltöztek, de délután kettőkor a litániára megint a délelőtti „misés ruhát" vették magukra. Csornán a fiatalasszonyok a négyféle fehér felső fejkendőjüket külön beosztották, rangsorolták az egyházi alkalmakra: Az aranyhímzéses számított a legünnepélyesebbnek, viselték húsvétkor, úrnapkor, „Nagyboldogasszony napján" és „kisasszonynapkor" (Kisboldogasszony), a tiillt, a fehérhímzéses gyolcsot és a rátétest nyári időszakban, úrnap és „kisasszonynap" (Kisboldogasszony) között vasárnapi miséken kötötték fejükre. íratlan szabály, hogy minden asszony, még a legifjabb is, csak úgy jelenhetett meg a szentmisén, de ugyanúgy az utcán, odamenet és a templomból hazafelé is, ha a hátrakötött alsó fejkendője fölé áll alatt összefogott felső kendőt is viselt (11, 12, 15. kép). - Ezzel szemben a férfi fej viselet esetében más volt a kívánalom bent a szentegyházban, s más kint.Megtévesztő lehet hivatásos fényképészek felvételein, nemcsak a Rábaközben, hanem másutt is gyakran, hogy az asszonyok csupán hátrakötő alsó kendőt viselnek, ami vasárnap délutánias utcai jellegű, míg öltözékük többi eleme kifejezetten templomi. Fotózáskor ugyanis szokás volt letenni a felső kendőt, mert anélkül fiatalosabbak. A csinosabb megörökítés egyéni esztétikai igénye előtérbe lépett, elnyomta a hiteles közösségi templomi öltözék dokumentálásának szempontját (7-8. kép). A felnőtt nők megjelenését csak egyházi szertartásokkor, de azok minden fajtájakor egyformán egészítette ki kézben tartott imakönyv, kézre hurkolt vagy esetleg ruhaövön tartott szentolvasó. Megjelenhetett vagy egyik, vagy másik, vagy mindkettő. Olykor kombinálták a táncos alkalmakkor is kézben vagy övnél, derékban viselt fehér alapanyagú, díszes, nem gyakorlati célú zsebkendővel (1, 2, 7-15. kép). Az utóbbiba magyarok és németek is az értékes, gyakran csontfedelű, fém kapoccsal zárható imakönyvet bele szokták takarni, mint egy védő csomagolásba. Ezek a kiegészítők egyértelműen mutatták az utcán járóknak, hogy hova igyekszik az illető. Hasonlóképp csak templomi-egyházi alkalomkor, de akkor mindig ott volt a megfelelő korú hajadonok nyakán a Máriakongregáció kék szalagja éremmel (2, 3, 11-15, 17. kép). Kiemelkedő szerepet kapott a Mária-lányok speciális öltözéke és annak járulékai a Madonna-kegyképek és kegyszobrok mellett kialakult búcsújáróhelyekre látogatáskor. Ha ők, az ifjú lányok nem is, de a többi zarándokok kissé egyszerűbb öltözékben jelentek meg egy-egy kegytemplomban, mint az otthoni misehallgatások alkalmával szoktak, hogy jobb ruhadarabjaikat megkíméljék az úti törődéstől. Másrészt viszont a kegytárgyárusok megélhetését is biztosítva, olyan egyházi, egyúttal szuvenír jellegű kiegészítő elemek jelentek meg mindenkin, amilyenek otthoni templomi alkalmakon ismeretlenek. Ezek tették rendkívülivé a búcsúsok küllemét, és más különleges külsőségekkel, szokáselemekkel együtt vonzóvá varázsolták magát a búcsújárást, amely fölüdülést és a mindennapokból való kikapcsolódástjelentett, túl a mélyebb hitbéli tartalmon. A különféle zarándokutak közül legjelentősebb volt, és valóságos egyházi tömegmegmozdulást jelentett a Rábaköz legtöbb helységének hívői számára a távoli ausztriai Steiermarkba, Mariazellbe vezetett gyalogos út, amelyet a plébániák fogadalomból a 19. század második felétől az 1930-as évekig minden évben szerveztek, a résztvevők számára különös kegyelem, „búcsúkiváltság" elnyerése céljából. Dokumentumokból kimutatható, hogy Kapuvár és Csorna népe már a 17-18. században is részt vett mariazelli zarándoklatokon. Arábaközi hajadonok már a legkorábbi ottlétükkor is hasonló külsővel jelenhettek meg, mint a 20. században. Ugyanis egy kortárs leírás szerint az 1691-ben, Kismartonból indított, nyolcezernél több fős, a környékből toborzott zelli búcsújáró csoportban a fiatal leányok fehér ruhában, leeresztett hajjal, fejükön koronával vitték vállukon Mária szobrát. A 19-20. század fordulóján hasonlóképp szoktak menetelni Mariazell utcáin. Párhuzamként említhető egy, Alsó-Bajorországból származó, olajjal fára festett votívkép 1851-ből (Mining/Inn kegyhelyen), amelyen a felhőkön trónoló, kicsi, úgyszólván hetyke koronát viselő Madonna alatt szintén fehérruhás lányok vonulnak, s fehér búcsús zászlót visznek. A nagyon egységes öltözékükben fehér a virágkoszorú is, a koszorúba vagy kontyba foltűzött hajukon. Néhány elem viszont kék, mint a 20. századi magyar Mária-lányok öltözékén. A bajor lányok ruháján kék a csokorra kötött szalagöv, és valószínűleg a nyak körüli ruhaszegély. Különösen figyelemre méltó nyakukban a szorosra kötött, keskeny, kék szalag, amelyen kis kereszt függ. A hazai, a 20. századból ismert, Szűz Mária-éremmel ellátott Mária-lány szalagok a mellre lecsüngők. Más nyakékeket is-gyöngysorokat és nyakláncokat-korábban a nyakra simulóan viseltek, később a mellre lelógóan. A rábaközi nép 19-20. századi búcsúi öltözékében sok őrződött a fönt említett vonásokból. Ezt igazolja a 19. század végéig visszanyúló helyi emlékezet, s a szokásgyakorlat utolsó évtizedeiben, a 20. század elején készült fényképek (11-15. kép). Egy-egy mezővárosban helyi jelleget is nyertek az egyházi évbe illeszkedő, rendszeres zarándoklatok öltözékei a speciális alkalomra utaló jelölő elemekkel együtt.