Kovács Zsuzsa – Marx Mária szerk.: Zalai Múzeum 18 : Petánovics Katalin 70 éves. Közlemények Zala megye múzeumaiból (Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2009)

Balogh Jánosné - Horváth Terézia: Katolikus egyházi alkalmak jelölése a rábaközi viseletekben

64 Balogh Jánosné Horváth Terézia A kapuvári plébániához tartozók csoportja (11-13. kép) mindig május második hétfőjén reggel indult „Öregcellbe", és egész héten gyalogolt, közben más búcsújáróhelyeket is meglátogatott, mint például „Kiscell", vagyis Celldömölk. Az 1910-es években 150-200-an szoktak menni. Akadt, aki 10-15-ször is elment életében. A társaság az úton egyszerű kimenő ruhát viselt. Szombaton érkezett Mariazellbe, ahol szállodában és magánházaknál megszállt. Vasárnap reggel mindenki megmosakodott, ünnepiesen fölöltözött. A férfiak legföljebb inget váltottak. Szentképes melltűt, egyházi jelvényt erősítettek ujjasuk mellére. Aki először volt ott életében, „celi keresztapát" választott azok közül, akik már nem először mentek. A keresztapa Lajta-vízzel vagy szenteltvízzel „fölkeresztelte" és szentképet vagy szentolvasót adott neki. A nők finomabb fajta ujjasos öltözéket öltöttek, a lányok „patyolat" kelméből valót. Nem vihettek volna a nagy útra ingvállas ünneplőhöz illő keményített inget és az otthon szokott „bokros" szoknyaviselethez szükséges keményített szoknyákat. A két szekér, amely ment a „proseccióval" (processzió: vallásos menet), vitte a bugyrokba csomagolt váltás ruhát: a „fehérnépek"-nek a fehéret. A lányok fején a speciális alkalmat nyitott haj és a búcsúi, ún. „celi korona" is jelölte. Az említett bajor képen ábrázoltakhoz hasonlóan a 19. század vége óta már nem lelógó hajfonatban, hanem koszorúban, vagy az adott időszakban épp divatos lánykontyban hordott hajukat sokszor már a szombati érkezéskor leeresztették, mint az 169l-es búcsújárók. „Má mikor aszonták, hogy ekkor meg ekkor beérünk, akkó má bontottuk a hajunkat, imádkoztunk, a kezünk megjárt, bontottuk a hajunkat." Fehér mirtuszutánzatú bogyókból képzett, kicsi, csak a fejtetőt fedő, némely Szüzanyakoronához hasonló „celi koronát" minden lány vett Mariazellben a 19. század második felében és a 20. század első évtizedeiben. Hazulról vittek hozzá világoskék szalagot, amellyel körülkötötték fejüket, hajuk tövét kissé összefogva. A két vége oldalt 30-40 cm hosszan lelógott. Hajcsattal tűzték föl. A fiatalabb asszonyok útközben „fehértarka" (fehér alapon apró színes mintázatú) karton kendőt viseltek a fejükön, azt Zellben vasárnap „fehér kisselem" (olcsóbb, könnyebb, alacsonyabb rangú selyem) kendőre cserélték. Ha egy lány vagy asszony először volt a szent helyen, szintén „fölkeresztelkedett", mint a férfiak. A „keresztanya" emlékbe „gyöngyös kép"-et adott neki. Ez a kép kb. 15 cm magas, álló ovális bádoglapon a mariazelli kegytemplom ábrázolása. Csipkézett keretét drótra fűzött apró, fehér üveggyöngyökből képezték ki. (Másutt kék és fehér gyöngyöket alkalmaztak. Vö. 16. kép. Valószínűleg apácamunkák ezek a keretek.) A „keresztlány" mindjárt nyakába akasztotta, ha Mária-lány volt, akkor a kék „márjás szalagra". Nyakukban vitték haza, hiszen csomagolva törődött volna a kép, főleg a gyöngykerete. Ugyanakkor ez a kép útközben fennen hirdette, szemléltette, hogy hol járt a viselője. -A nőkön a kegyhelyen töltött egész vasárnap rajtuk volt a teljes ünneplő, a kiegészítőkkel együtt. A mariazelli fényképész 1913 májusában szabad téren úgy rendezte a túlnyomórészt parasztruhás teljes kapuvári csoportot, hogy elölre állított három sor lányt, közéjük a papot, mögéjük három sor asszonyt, az utóbbiak közül előrébb álltak a fiatalabbak. Utánuk következtek a férfiak, három rendezetlenebb sorban javarészt idősebbek, végül egy laza negyedik sorban a fiatalabbak.-A 11. képen a parasztlányok mind kibontott hajjal, fejükön kis koronával állnak. Elöl középen kis iskolás lány, ő is olyan külsővel, mint az 169l-es búcsúsok, vagy például egy szintén Sopron vármegyei kis mezővárosból való, lövői kicsi lány egy másik megőrzött fotón. Nagy részük nyakán, még a polgári-úri ruhásokén is ott a kék „márjás szalag", a fehér blúzuk előtt. Legtöbbjük szalagján csak a szokásos érem lóg, de mindegyik sorban akad néhány, akinek ott pompázik a nagy „gyöngyös kép", hirdetve „elsőbúcsús" voltát. A legtöbbjük imára összetett, esetleg összekulcsolt, és egy kis virágszálat, talán szegfűt is tartó (mert azt kedvelték a kapuváriak) kezén ott csüng egy világos vagy sötét színű szentolvasó, egyszerű feszülettel. Zsebkendőt, illetve imakönyvet csak egy-egy tart, a harmadik sor baloldali szakaszában. Mindegyik sorban akad egy-kettő, akinek sötét az öve (talán kék, mint a bajoroknak 1851 -ben), a többieké talán fehér, amint emlegették a kapuváriak. A nem különösen bő, fehér szoknyaviselet tömegesen csak az első sorban állókon tanulmányozható. Köténye is fehér majdnem mindenkinek. Az első sorban baloldalt egy lányé tűnik halványkéknek, mögötte a második sorban egyiké pedig minden bizonnyal „égszínkék," hiszen olyan a tónusa, mint a Mária-szalagoknak. A búcsújáróhelyen több fehér és kevesebb színes öltözetdarabot vettek föl a lányok, mint az otthoni egyházi alkalmakkor. Az első sorbéliek bokáig érő szoknyája alatt épp látszik a gyalogláshoz alkalmas erős lábbeli: sötét csizma vagy magas szárú, fűzős cipő.-Az asszonyok soraiban mindenkinek a fején fölső kendő van, hiteles templomiasan. A fiataloké fehér, ami csak egyházi alkalmakra való. A korosabbaknak többféle tónusú színesen át a feketéig terjed a kendőjük színe. Hasonló figyelhető meg ujjasukon is, fehértől a feketéig. Az egyik fehér kendősnek a nyakán, vékony zsinóron az emlegetett „gyöngyös kép", egy fehérblúzos-világoskendősön hasonló, de nagyobb méretben. Két fiatalasszony mellét egészen beborítja valami ovális, lapos tárgy,