Kovács Zsuzsa – Marx Mária szerk.: Zalai Múzeum 18 : Petánovics Katalin 70 éves. Közlemények Zala megye múzeumaiból (Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2009)
Simon András: Szőlőfajták és a művelés éves munkarendje a dél-zalai szőlőtermő tájon
242 Simon András A filoxéra elleni védekezés jegyében számottevő mennyiségű direkttermő alanyt telepítettek a zalai dombokra. A direkttermő fajták viszonylagosan magas aránya szinte napjainkig rányomja bélyegét a paraszti kisparcellák borainak minőségére. Érdemes röviden elidéznünk a szőlőterületek állását 1895-től 1965-ig mutató táblázat adatsora felett is. 2 3 Az adatokat azon településeknél, amelyeket mindkét statisztika felvett, össze tudjuk vetni, s ennek alapján következtetni a „filoxéra-ügy" állására. Az utóbbi táblázat 1895. évi adatainál első ránézésre szembetűnő, hogy a „parlag vagy ki irtott" rubrikában alig van számottevő területet jelző számadat. Az előző táblázatot is figyelembe véve, vagyis az 1873-1895. évi adatokat összehasonlítva, a települések legtöbbjében jelentős változást, csökkenő tendenciát nem láthatunk, sőt esetenként több 10 holdnyi növekedést észlelünk; számottevő csökkenést csak Letenye, illetve a két, legkisebb szőlőterülettel rendelkező település, Tótszentmárton és Valkonya határában mutat a statisztika. Az 1895. évi és az 1913. évi adatsort összevetve Nagyrécse, Rigyác, Becsehely, Tótszentmárton, Valkonya szőlőterületei fogyatkozást, míg Homokkomárom, Letenye és Nagykanizsa ültetvényei gyarapodást mutatnak. Mindezek alapján azt valószínűsíthetjük, hogy vidékünk legtöbb településén viszonylag későn jelent meg és-egyes települések adataitól eltekintve-talán kisebb pusztítást vitt véghez a filoxéra. 2 4 E következtetést látszik alátámasztani, hogy Tersánczky 1887-ben megjelent munkája nem szól a fíloxéráról, s a fajták felsorolásánál sem szerepelnek a direkttermők. 2 5 1935-ben Zala megye szőlő- és borgazdaságáról ezt olvashatjuk: „A magasan kiemelkedő minőségtermelés mellett nem hallgathatjuk el, hogy Zala vármegye szőlőtelepítvényeinek jelentős része amerikai direkttermőkkel van telepítve. [...] Az alsólendvai, nagykanizsai, novai, pacsai és zalaegerszegi járások szőlőterületeinek túlnyomó része ezekkel a fajtákkal van telepítve. A muramenti szőlőterületeknek az amerikai direkttermők szinte kizárólagos fajtái, amivel ezek a területek európai szőlőfajták termelésére alkalmatlanok." 2 6 Ezek a szőlőfajták a következők: noha (noah), piros és fehér delovári (delaware), otelló (othello), izabella, elvira. Az idős gazdák parcelláin az 1980-90es évekig, sőt egészen napjainkig megmaradtak ezek a fajták, közülük is a legnagyobb mennyiségben telepített noha, másodsorban az erős színanyagú, ezért festőbornak is használt otelló, s szórványosan a többi fajta. A savanykás, nem túl erős nohabor a nyári munkák idején jó szomjoltónak bizonyult. A legutóbbi időkig az idős gazdák, akik szinte egész életükben ehhez szoktak, többnyire tisztán fogyasztották. „Nem is bor, amibe nincs egy kis noha!"-vélekedtek a legutóbbi időkig a gazdák, akik már megették kenyerük javát. Számarányát tekintve a direkttermők között dominált a noha, amit tiszta telepítésként, esetleg más egyéb fehér, de ugyancsak direkttermő fajtákkal vegyesen ültettek. Ettől némiképp elkülönült az otelló, bár sokszor nem külön, szölőúttal elválasztott részbe került, csupán a szőlő alsó vagy felső felét alkotta. Több adatközlő is emlékezett az első világháborút közvetlenül követő időszak nohatelepítéseinek hírére. Cseke Ferenc a direkttermő fajtáknak a közelmúltig való fennmaradását a természeti viszonyokat jól tűrő fajtajelleggel is kapcsolatba hozza: „... a filoxéravész idején betelepített amerikai ellenálló fajták viszonylag jól elviselték a kedvezőtlen időjárási viszonyokat. így aztán a gazdálkodók nem is tartották szükségesnek a felváltásukat a nagy gondosságot igénylő, és bizonytalan terméshozamú, nemes oltványfajtákkal." 2 7 A direkttermők mellett bor- illetve csemege ojtványszöllőt is termesztettek. A 20. században a legnépszerűbb az olaszrizling volt, de díszlett a rizlingszilváni, a kövidinka, a piros szlanka, a piros és fehér gyöngyszőlő (saszla), az illatos csemegefajok közül pedig legfőképpen a Kocsis Irma és a muskotály a vegyes ültetésű, karós szőlőkben. A csemegeszőlők divatja a két világháború között indult. A Borászati Lapokhoz Letenyéről 1899-ben beérkezett tudósításban még ez áll: „Csemegeszőlő nálunk nincsen." 2 8 Település Szőlőterület (kh) 1895 Szőlőterület (kh) Település Beültetve Parlag kiirtott 1913 1935 1965 Homok-Komárom 386 8 412 398 367 Kis-Récse 5 9 5 Nagy-Bakónak 295 1 289 270 317 Nagy-Récse 316 1 244 259 198 Rigyócz 386 362 365 318 Becsehely 381 19 250 383 532 Pola 235 Letenye 173 256 242 266 Tót-Sz. Márton 60 33 49 70 Valkonya 23 18 16 18 Nagy-Kanizsa r.t.v. 226 1 390 463 398
