Kovács Zsuzsa – Marx Mária szerk.: Zalai Múzeum 18 : Petánovics Katalin 70 éves. Közlemények Zala megye múzeumaiból (Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2009)

Simon András: Szőlőfajták és a művelés éves munkarendje a dél-zalai szőlőtermő tájon

Szőlőfajták és a művelés éves munkarendje a dél-zalai szőlőtermő tájon 241 Szőlőfajták A természeti adottságok, a szőlőművelés módja, a feldolgozás és a borkezelés technológiája valamint a tárolás körülményei mellett az előállított bor minőségét nagyban befolyásolja a szőlőfajta tulajdonsága, illetve az ültetvények fajtaállománya, tiszta vagy kevert volta. A szőlőfajták számbavételét tekintve a vizsgálat időszakában egyrészt a fdoxéravész jelent éles korszakhatárt, másrészt pedig az elmúlt évtizedek (az 1960-70-es évektől indulva) egészen napjainkig tartóan hoztak változást az újabb nemesített- és világfajták megjelenésével. A 20. századra vonatkozóan a szőlőfajták számbavétele jól feltérképezhető a terepmunka és az adatközlők visszaemlékezései, valamint szakirodalmi és statisztikai adatok alapján. A fdoxéravész előtti fajták részben a területet érintő, 19. századi borászati szakirodalom, részben pedig az idős adatközlők két generációra visszanyúló, nagyapjuk korának és elbeszélésének információit megőrző emlékezete alapján határolhatók be. A dél-zalai hegyek kisparcellás paraszti szőlőiben -mint ez országos tendencia volt-a fdoxérát megelőzően, de sokáig azt kővetően is a vegyes fajtaösszetétel volt jellemző. Az okszerű szőlőmüvelésre buzdító szakkönyvében Zala megye helyi viszonyait tekintetbe véve Árvay István e színes fajtaállománynak a minőségi borkészítéssel össze nem egyeztethető mivoltát hangsúlyozza: „Nem tapasztalták-e önök saját szöllejökben is,-ahol t. i. a fajok vegyesen vannak ültetve,-hogy a bornak minősége évenkint mennyire változó, s egymástól annyira elüt, hogyha több év termését egymással összehasonlítjuk, nem ugyanazon tőkéken, de még ugyanazon hegyben termetteknek sem hihetjük."

1

4 A Nagykanizsa melletti Szabadhegyen szőlészkedő Tersánczky József 42 fajta szőlővel tett kísérletet, hogy mind mennyiségre, mind pedig minőségre való tekintettel melyek termeszthetők legsikeresebben a vidéken. Egyben megemlékezik az 1850-től szőlőhegyként használt Szabadhegy, s a már régebb óta müveit szomszédos hegyhátak két legjellemzőbb szőlőfajtájáról, a kék kadarkáról és a tótszőlőről.

15 A kadarkát forrásaink a 19. század végén is gyakorta emlegetik, s az adatok alapján úgy tűnik, hogy az inkább „fehérborosnak" tartott szőlőtermő tájon a fdoxéravészig mindenképpen számottevő mennyiségben volt jelen. Egy 1891-ből származó szüret előtti híradásban ezt olvashatjuk: „A szőllők Nagykanizsa vidékén meglehetősen állnak. A jégverés nem érte azokat, s oly pompás az időjárás, hogy még Szentgyörgyvárott is meg fog érni a kadarka..."

1

6 A szakkönyvek adatai szerint, valamint az adtaközlők emlékezetében „régi szőlők"-ként megőrzött, a fdoxéravész előtti időkre tehető fajták-az említett kadarkán és tótszőlőn túl-a kővetkezők voltak: csekeszőlő,

17 ragszőlő vagy ratokszőlő,

1

8 milkovec,

1

9 oportó, juhfarku, vörösvállú,

2

0 piros- és zöld dinka.

2

1 A fdoxérát megelőző időszak viszonyainál maradva, érdemes megvizsgálnunk Keleti Károly statisztikájának az 1873. évben termelt borok színére vonatkozó adatsorát. Település Birtokosok száma Szőlőterület 1873-ban termelt bor Település Birtokosok száma 1600 [ -öles hold négyszögöl fehér vörös siller Település Birtokosok száma 1600 [ -öles hold négyszögöl akó Bakónak 209 160 1062 300 900 1500 HomokKomárom 655 391 766 2500 2500 5000 Palin 330 175 29 5332 5332 Rigyác 625 349 1035 1093 2187 1093 N-Récse 498 304 1487 432 25 13268 Nagy-Kanizsa 518 306 170 Letenye 400 234 283 680 1000 3000 Tótszentmárton 95 73 288 2450 Pola (=Becsehely) 623 341 266 2625 150 225 Valkonya 33 37 1428 Ez a fajták szín szerinti megoszlására vonatkozóan enged meg következtetéseket. Településeink többségében legnagyobb mennyiségben siller bort látunk, ami a vegyes szín- és fajtaösszetételű kisparaszti parcellák vegyes szőlőfeldolgozási gyakorlatára utal. Számottevő még a fehérbor mennyisége településeink egy részén, vörösbort nagyobb mértékben Homokkomáromban, Rigyácon, Letenyén és Tótszentmártonban (ott kizárólagosan vöröset jelez a statisztika) találunk. A Keleti által közreadott táblázatban Zala vármegye más településeinek adatait is megvizsgálva, tendenciaként jelenik meg, hogy a lendvai és a letenyei járásban, tehát a megye nyugati-délnyugati sávjában fordul elő több település, ahol vörösbort nagyobb mennyiségben szűrtek.

2

2 E tendenciát alátámasztják Lendva-vidéki kutatásaink, ahol az 1870-es években még a kadarka jelentős arányát képezte a fajtaállománynak. Földrajzilag e régión valamelyest kívül esik Homokkomárom, itt talán a neves búcsújáró helyként is számon tartott kegytemplom és rendház liturgikus célú borszükséglete tükröződhet a fehér- és vörösbor egyenlő, a sillerhez képest egyenként feleannyit mutató, önmagában is jelentős mennyiségében.