Kovács Zsuzsa – Marx Mária szerk.: Zalai Múzeum 18 : Petánovics Katalin 70 éves. Közlemények Zala megye múzeumaiból (Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2009)

Selmeczi Kovács Attila: A hagyományos gazdálkodás változása a Kál-völgyben

232 Selmeczi Kovács Attila is általánosnak mondható a használatuk. A fagerendclyes ekék számos változata közül a Vidacs-eke volt a legkedveltebb, ami mellett a helyi kovácsok által előállított, részben házilag szerkesztett eszközöket is nagy számban használták. A Kál-völgyben az 191020-as években következett be az a jelentős változás, amikor a gyári vasekék kezdték átvenni a korábbi eszközök helyét.

1

2 Elsőként a német gyárakból származó Sack-ekék tűntek fel, hamarosan azonban az olcsóbb hazai vasekék hódítottak teret. Különösen a mosonmagyaróvári Kühne gépgyár 6-os, 7-es ekéi váltak népszerűvé.

1

3 Emlékezet szerint 1923-ban egy Kühne-ekét három mázsa búza áráért lehetett megvásárolni (Szentbékkálla).

1

4 A vasekék használatának gyors elterjedésében nagy szerepet játszott az a tapasztalat, hogy a köves földben előnyösebb volt ezzel szántani, mert ha a vaseke ráment a kőre, akkor sem dőlt ki a barázdából, a faeke viszont hamar kifordult, ezért erősen kellett fogni a szarvát. Mivel a vaseke nehezebb, egyenletesebben haladt a barázdában, nem kellett annyira lenyomni, mint a faekét. Ezért is tartották jobbnak a vasekét.

15 A mélyebb szántás eléréséhez a vasekét megfelelően szabályozhatták. A vaseke éppen súlyánál fogva eredményezte az egyenletesebb és biztonságosabb szántást a fagerendelyes ekével szemben, amire az volt a panasz, hogy „az erős, köves talajban a faeke nagyon rázott" (Köveskál). A vaseke ezen előnyös tulajdonsága azt is lehetővé tette, hogy ökrök helyett lovakkal végezzék a szántást, ami a munka gyorsaságát lényegesen megnövelte. Általában kétszer annyi földet tudtak lóval megszántani, mint ökörrel. Sekélyebb szántás végzésénél pedig egy lóval is eredményesen dolgozhattak, míg a félvasekével ezt meg sem kísérelték. A visszaemlékezések szerint az 1920-as években a vasekét is jobbára ökrökkel vontatták, a kisgazdák viszont a fagerendelyes ekéik elé sok helyütt tehenet fogtak be. Ezért is mondták Köveskálon, hogy „vaseke -vasmarha, faeke-famarha",

1

6 ami arra utalt, hogy a vaseke erősebb művelést adott a földnek. A vasekével legalább 10-15 cm-el mélyebb szántás tudtak elérni, ez pedig a növénytermesztés szempontjából sem elhanyagolható eredménnyel járt.

1

7 A föld megmunkálásánál igyekeztek az őszi vetemény alá a háromszori szántást elvégezni. Közvetlenül az aratás után került sor a tarrószántás, buktatószántás vagy tarróbuktatás néven említett első szántásra. Ez tulajdonképpen csak a föld felkarcolását jelentette. Gyakran még a kepék kint álltak a határban, amikor az első szántást már el is végezték, abból a meggondolásból, hogy ne száradjon ki a talaj. Amikor a betakarítással végeztek, a kepehelyeket is sikerre szántották, éppen csak a föld tetejét megforgatták (Balatonhenye). Válluson is hasonlóan jártak el, amint mondták, „elsőbe csak lefordétottuk, lebuktattuk a tárót, ez siker szántás",

1

8 A tarlóhántás mélysége általában arasznyi, a vasekével kb. 12 cm mélyre hatoltak. Két-három hét múlva következett a keverőszántás. Ez már mélyebb, húsz cm körüli, és inkább a vaseke használata idején terjedt el. Sok esetben azonban elmaradt ez a fontos közbülső munka. Augusztus végén, szeptember legelején kerítettek sort a vetőszántásra, más néven mélyszántásra. Valójában ez volt a legfontosabb és egyben legmélyebb szántás, mert aki törődött a földjével, igyekezett 30-35 cm mélyre is leengedni a vasekét. A félvasekével viszont általában 20-25 cm mélységet szántottak. A szántás technikája szempontjából az összeszántást és a szétszántási váltogatták az egymást követő alkalmakkor, így a talaj egyenletesebb maradt. Legtöbb helyen a vetésre inkább összeszántottak, hogy a barázda a föld szélén legyen. Előfordult az is, hogy egyazon alkalommal váltogatták a szántásmódot, amint pl. Köveskálon mondták, „középen megkezdtem összeszántani a dűlőt, amikor egyharmada megvolt, a két oldalát szántottam; máskor meg a két szélit össze és a közepét szét, hogy csak egy barázda volt, könnyebb volt rajta járni."

1

9 A keskeny szalagföldeket mindig hosszanti irányban szántották, de akinek széles, kvadrátos földje volt, azt lehetett keresztben is szántani.

2

0 A szántás módját az igavonó állat is befolyásolta. Amint említették, az ökrökkel könnyebben lehetett a szétszántást végezni, mint az összeszántást, mert nehezebben fordultak meg. A barázdában mindig csak az egyik, az erre betanított ökör haladt, ezért is volt a jobboldali ökör a brázdás.

2

1 Ezzel szemben a lovakkal azonnal visszajöhettek a felszántott barázda mellett, a lovakkal az összeszántás is könnyebben megvalósíthatták. Petánovics Katalin mutatott rá, hogy a szántásnak jelentős szerepe volt egykor a felnőtté válásban, ugyanis amelyik fiú már önállóan tudott szántani, beléphetett a legények sorába.

2

2 Az általánosan elterjedt gyakorlat szerint a szántást közvetlenül követte a kézi vetés. Azt tartották, hogy Kisasszonykor (szeptember 8.) már sort kellett keríteni a vetésre, mert különben nem lett jó a termés. így az egymást követő feladatok ritkán tették lehetővé a vetés előtti talaj egyengetést. Noha előfordult, hogy valaki a vetés előtt fogasolt, ezt azonban túl precíz embernek tartották. Amint az egyik monoszlói középgazda említette, „megpróbáltam egyszer, az őszi szántás után fogasoltam és abba vetettem. Egyenletesebb volt a mag, de abban az időben nem nagyon vesződtek vele."

2

3 Olyan véleménnyel is lehetett találkozni, hogy a szántásra közvetlenül vetett magot „jobban bevette a föld" vagyis a rávetés mélyebbre került (Balatonhenye). A kézi vetés egyértelműen férfimunkának számított, a nök nem is vállalkoztak erre. A gabonaneműt,