Kovács Zsuzsa – Marx Mária szerk.: Zalai Múzeum 18 : Petánovics Katalin 70 éves. Közlemények Zala megye múzeumaiból (Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2009)

Kardos Ferenc: A Kis-Balaton a nép emlékezetében - A láp világának népköltészetéből

162 Kardos Ferenc szabari monda párhuzamát többhelyütt is megtaláljuk. Szilágyfőkeresztúron például a Szódokhegy alatti dombon a hagyományok szerint valaha klastrom állt, melynek romjai alá van eltemetve „amaz aranyeke, mellyel a községet körülbarázdálták; ezért nem jöhet át a községbe semmiféle járvány."

2

4 Ugyancsak törökkori történet említődik a nagybakónaki Balás-kut helynévben. „Ebben a forrásban van egy harang, amelyet még a törökök dobtak bele."

25 A zalaújlaki Malom-vőgyi-kutban maguk a lakosok rejtették el a törökök elől a templom kisharangját.

26 A török háborúk pusztításai során sok harang tünt el a leégett templomokból, amelyeket valószínűleg ágyúk öntésére használták fel a törökök. Csapin a Hollófa [Hollója erdő] az adatközlők szerint azokról a török fogságba esett magyarokról kapta a nevét, akiknek a hollók kivájták a szemét.

2

7 Ez az elképzelés valószínűleg hamis névetimológián alapszik. Galambokon a Gánica-rét kapcsolódik a törökdúláshoz. „A törökvilág idején itt mertek csak gánicát

2

8 főzni, mert minden oldalról magas domb veszi körül."

29 Komárvárosban, amely ma Zalakomár része, az Ispita: Ispitaji-gödör hadikórház emlékét őrzi. „Egy monda szerint a török időkben a Kanizsán székelő Kómár basának Komárváros volt az egyik végvára. Ezen, a helyen volt egy török járvány kórház. A maradványaiból a faluban több ház épült."

3

0 Természetesen Komár neve még az Árpád korból való.

3

1 Az „Ispita" tulajdonképpen a Szent Erzsébet tiszteletére 1356-ban emelt ágostonrendi kolostor a nép nyelvén, és valószínűleg gyógyítottak is e kolostorban. A komári vár 1664-ig kicsiny erődje volt a magyar védelmi rendszernek és a dunántúli protestánsoknak, 1664-ben elfoglalták és elpusztították a török seregek.

3

2 Ez a történet jó példa arra, hogy a mondaképződésben különböző események motívumai rakódnak egymásra, illetve tevődnek át más történeti korba. Garaboncon a Bándi kútial, egy hegyoldalban lévő kis forrással kapcsolatban maradt fenn a törökdúlás emléke. Gerencsér Jenő egy öreg szőlőpásztor, „Mihály bácsi" szavait idézi szépprózájában: „Mikor a törökök itt vótak, vót itt egy kanász, aki ugyancsak nëm ijedt mëg a saját árnyékátú. Ott szokott őrizgetni a forrás körii. Már akkor végét járta a török duhajkodása, de itt még azért nagy urak vótak ezën a vidéken. Vót egy kutya kegyetlen vezérük, aki irtózatosan tudta sanyargatni a szegény népet. Egyszer osztán ez a hires török itt lovagolt a garabonci hegybe. Csak úgy egyedü vót, aztán megszomjazott. Hát egyszer csak láttya, hogy ott egy forrás bugyog ki a földből. Amikor Vészát a lováru, osztég odament a kanászhó, aki éppeg a forrás körii örözgetett. Kérdi tiile, hogy lehet itt inni? A kanász osztég megmutatta, hogy előbb le ke hasalni a forrás mellé, oszt szürcsölni a tenyeribü. Hát persze mit vót mit mást tënni, a töröknek is le köllött hasani, Ü le is hasat, hogy kortyancson ëgyet a friss vizbü, de nëm vót szöröncséje az Isten adtának, mer a kanász-ki mondom bátor embör vót-kapta a kisfejszéjét és egyetlen csapásra levágta a törököt. Gyorsan el is temette, ha esetleg keresik, mög ne találják. Mikor aztán a törököt már kihajtották az országbu, a kanász tettének hire még a királhoz is eljutott. Oszt ajándékba akkora fődet kapott, amit egy nap alatt körii tudott lovagonyi. így lött a kanászbu a környék leggazdagabb emböre.

3

3 E történet sem egyedi, Somogy és Zala sok, a török háborúkban vagyont és nemesi rangot szerzett földesurával kapcsolatban élt a törököt legyőző szegény pásztor, kanász, béres szerencséjének mondája. Iharosberényben (Somogy megye) például az Inkeyek vagyonhoz jutását magyarázták így. A Rákóczi szabadságharc nem hagyott emléknyomot ezen a vidéken, ahogy 1848/49 emléke is halovány, elsősorban a Kanizsa környéki eseményekről tudósítanak. A történelmi mondák sorában utolsóként egy Balatonmagyaródon 1948-ban gyűjtött, kincsekről szóló mondát említek, amely mintegy összefoglalja a „kincsrejtegető" történelmi korszakokat A koloni híd titka 3

4 címmel: „Egy nagyon öreg ember volt az utkopró (útcsinyáló), Józsi bácsinak hívták. Ottpáncolgatott az országút mellett, ahol mondják Kolóna városa

3

5 ált még annak idején, amikor a rómaiak duhajkodtak még gazdag Pannónia földjén, hogy aztán a jószerencse a magyaroknak juttatta ezt a gyönyörű vidéket. Ugyanakkor ránk mérte azt a sok veszedelmet, a tatárjárást és a törökdúlást. Ezek a kegyetlen idők aztán lerombolták az összes örökölt és saját erőből alkotott mesterséges kincseinket. Kolóna városa, ahogy kő kövön nem maradt. Az épületek összeomlottak. Az emberek elmenekültek. Értékeiket a föld alatti pincékbe rejtették, hogy majd a veszély elmúltával ismét visszatérjenek, rátaláljanak. Persze múlt az idő, a veszély nemhogy elmúlt volna, szaporodott. Az emberek elhaltak, újak születtek. Lassan mindenki elfeledte a pincék titkát. így történt aztán, hogy az öreg Józsi bácsi éppen a sáncfalat besungóta (igazította, egyenesítgette) egyszer csak leszakadt a part és egy kerek nyílás tárult a vén útkopró elé. -Ej no, mi a sörén fenve fránca!-szólt az öreg. Ezzel bedugta a lapátnyelet a nyílásba és elkezdett bent kotomozni... De bizony a lapátnyél csak kongó ürességet talált. A nyílásnak vége nem volt. Ekkor egy hosszú póznát kerített... azzal próbálta felmérni a nyílás nagyságát. Azonban ez is kicsinek bizonyult, teljesen elnyelte a földalatti üreg, melynek sem szélét, sem hosszát nem lehetett megállapítani. Mivel az öreg elég babonás ember volt, hamarosan kezdte cserben-