Kovács Zsuzsa – Marx Mária szerk.: Zalai Múzeum 18 : Petánovics Katalin 70 éves. Közlemények Zala megye múzeumaiból (Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2009)
Horváth Sándor: A zalai horvátok néphitéből
A zalai horvátok néphitéhői 131 Kaj sveti Jaki zemlu derzi. Da si sveti Jaki zemlu premenja z jeni pleci na drugi, onder e veliki földrengés ...-Kaj to horvacki?-Földmozgás.-Horvacki recte!-Jo, horvacki földrengés ... Ve ne, potres! Potres, potres! No ve, dej sveti Jaki nej trefil si deti na pleci, onda bi se mi si potopili. Hogy a Szent Erős tartja a Földet. Ha Szent Erős egyik válláról a másikra helyezi a Földet, akkor nagy földrengés van ...—Hogy mondják azt horvátul? -Földmozgás-válaszolja magyarul.-Horvátul mondja!-Ja, horvátul földrengés-ismétli a szót megint magyarul, majd javít:-Na, földrengés! Földrengés, földrengés! De ha Szent Erős nem tudná a vállára áttenni, akkor mind elsüllyednénk. (Jankovics Györgyné, Tótszerdahely, 1980. augusztus 23.) Délben, tizenkét órakor, akkor mentek coprnicák ebédelni.-Horvacki!-Da je bilo polne, onda je dosel veliki veter, pak e lepő kolo naprajl. Paks u onda copmice isle k obedu. Tak su zanli reci. Ondek jen esel gori. Gori se ... Délben, tizenkét órakor, akkor mentek a boszorkányok ebédelni, -horvátul!-Hogy dél volt, s jött nagy szél, és szép kört csinált. Akkor mentek a boszorkányok ebédelni. így szokták mondani. A forgószél felfelé hordott. Felfelé. (Vlasics Mártonné, Tótszerdahely, 1980. augusztus 23.) A zene suknu gori zdigle, pak su se tak copale po riti.-Mondani nem mondtak semmit?-Nem csak ... (Nevetésbe fullad a válasz. H. S.) A nők meg felemelték a szoknyájukat, s verték az ülepüket. (...) (Jankovics Györgyné, Tótszerdahely, 1980. augusztus 23.) Az má régen vuot, voltam tizennégy éves akkor. - Hol?-Somogyba, messze.-Mikor dolgozni voltak részben?-Ja, igen.S mit látott ott?-Ja, én ... Nyirespusztán. Aztán beteg voltam. Olyan rossz koszt vuot, aztán nekem fájt a gyomrom nagyon. Akkor egy ember mondta nekem: „Menj ki jajgatni! Ne itten az istállóban!" Akkor elmentem, szegén, ki a pajtába, ahol vuot szerszám mindenféle, lószerszám, meg olyan boronaféle. ... Én ott ültem. Átellenben meg vuot egy iskola, ahova jártak a gyerekek iskolába, ahol hát, hozzám gyütt egy olyan úrinő fej nélkül. Akkor visszafutottam az istállóba. Akkor már nem mertem jajgatni, hanem nagyon féltem. És másnap mondtam. „Jaj-azt mondták-hát, mit láttál?" Mondom: egy kisasszony, hogy nem vuot neki feje. Asszongya ... akkor mondták ezek a béres asszonyok: „A tanító feleségének levágta a fejét!"—Ki? — A tanító feleségének ... aztán valami veszekedtek, vagy mi, aztán levágta. Aztán aztat én láttam.-Ez már halott volt, akit maga látott?-Halott! Halott! ... Megijjedtem nagyon. (Hans Vincéné, Tótszerdahely, 1980. augusztus 23.) Isii su z láncom, pak su zemle mirili. Mikor? Nappal vagy éj szaka?-Éj szaka.-És hol, merre jártak? -Pod Stukom so bili.-És ezeknek miért kellett mászkálniuk?-^ zna za kaj! (Kérdő nevetéssel.)-Ezek halottak voltak?-Holtak. Holtak.-És honnan tudták, hogy láncokkal mérik a földet?-Hát, nisto je to videl od stari ljudi nigda. Ni?! Su morali videti to. -Milyenek voltak?-To neznam. Láncokkal jártak és mérték a földeket. (...) A Stuk alatt voltak. (...) Ki tudja, miért! (...) Hát, valaki látta az a régi emberek közül. Nem?! Látniuk kellett. (...) Azt nem tudom. (Kovacsics Mártonné, Molnári, 1980. augusztus 27.) Hízna kaca: zakaj ona tu?-Zakaj? Ja neznam.-I sta su kazali stari?-Hat, stari su znali reci - vei i-„haj, da kaca de-veli-jaj, to hízna-veli-kaca bila, hu ... a zakaj?!-Régebben lehetett látni a kígyókat az udvarban?-Hát lehetett valamikor látni.-Ezek hol laknak? -Sto zna de. A to ni istina, od nekud ta dosla kaca. Nie?! (Kovacsics Mártonné, Molnári, 1980. augusztus 27.) Mi van a holdban?-Hamra videti-veli-klepaca. Nutr-veli-nutri v meseco. Coveka da je bil. To so znali rec. (...) kalapácsot lehet látni. Bent azt mondja-a holdban. Egy emberé volt. Azt tudták mondani. (Kovacsics Mártonné, Molnári, 1980. augusztus 27.) Zele su mleko copmice. Napraj la se kak zaba. Ona je dojila kravu. A békát látta, de azt nem amikor fejte. V stali, na jardi. Za kravom. Langorica se zvala. Ona je znala tako vracit. Rekla „naj donesem o drogi malo dlake i vode, s cem je vezena krava", Onda sem nesel to. Onda je ona prekrizila. Vojska je stopila, kaj se rastali. Pak ona meni rekla, na jo nalevnem v porcelanski tanjier. Csöndesen imádkozott. Olvasót imádkozott. Onda se je vec vojsk stal. Onda je obrnula, i me pitala, kaj ja vidim tarn na vojsku. Tam sam videl da jena zena je dojila kravu. Naj idem dimu! Pod jaslami je zakopano jeden novi stubel, tejesfazék. V nutri je slozeno, kaj je ona zdelala. Naj zemem vun! Pak naj krusen pec zakurim, naj hitim nuter stubla, naj zgori! Onda kaj je to naprajla, ona dojde prosit ali kruha ali sol. Vi pak zemite metlu, pak ju dobro zbunite! Naj ne dam vun nikaj! Suseda je bila. Ona je dosla prosit. Elvették a tejet a boszorkányok. Békáivá változott, az fejte a tehenet. A békát látta az ember, de azt nem,
