Kovács Zsuzsa – Marx Mária szerk.: Zalai Múzeum 18 : Petánovics Katalin 70 éves. Közlemények Zala megye múzeumaiból (Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2009)
Horváth Sándor: A zalai horvátok néphitéből
130 Horváth Sándor A boszorkányok söprűn repültek az Ivancsicára. (...) (Jankovics Györgyné, Tótszerdahely, 1980. augusztus 23.) Tu kre nas, kre mene polek je bila je ista takva ... pak e bila zena vec mogla biti 60 let stara, pak e stela kruha peci. Pak e hodila ta zena kvasa prosit. Se po sut nigdi kvasa nie dobila. Onder e dosla k nam, pak e rekla „kaj je to-veli-nisto kvuasa nejma, kaj-velinesto kvasa daj-veli-kruha bi pekla a kvasa neimam". Mer e ni kvasa ostavlala, mer su retko kruha pekli. Onde san ja rekla zeni, reku „vi tu kvasa ne dobite, vas za coprnicu drze, kaj ste coprnica". Onder e zena jako se zaklinjala, kaj ona nezna nikaj, kaj je nej istina, kaj ona nikaj nezna. Onda sen ja kvasa dala, pak sem si mislila, ne mre meni tu nikakvoga kvara naprajlat. Neg bo, kak bo Boza vola! Pak e nigdar nikfa falinga mi nie bila. Ko je zena mala scavu svinje, ni mala odnesla tu k sosedovene drugem. Vun su zlejali scava, kaj su rekli, kaj ne bi zivadi skodilo, kaj pocrkaju. Ona e coprnica. Pocrkaju, pak e nie bilo istina. Nije bila coprnica.-Csak magánál nem csinált semmit?-Sehunn! Itt mellettünk, mellettem szintén volt egy olyan. ... Es a nő már lehetett vagy hatvan éves, és kenyeret akart sütni. Es ez a nő ment kovászt kérni. Sehol sem kapott kovászt. Akkor eljött hozzánk, s mondja: „Mi ez? -mondja-senkinek sincs kovásza-Azt mondja— Adj valamennyi kovászt-azt mondj a-kenyeret sütnék, de nincs kovászom. " Mert nem hagyott kovászt, mert ritkán sütöttek kenyeret. Akkor azt mondtam az asszonynak, mondom: „Maga itt kovászt nem kap, magát boszorkánynak tartják. Hogy maga boszorkány. " Akkor a nő nagyon esküdözött, hogy ő semmit sem tud, hogy az nem igaz. Hogy ő semmit sem tud. Akkor adtam neki kovászt, s azt gondoltam, nekem nem mer semmi kárt sem csinálni. Legyen, ahogy Isten akarja! És soha semmilyen baj sem volt. Ha annak az asszonynak mosléka volt, disznaja nem volt, akkor elvitte a másik szomszédba. Kiöntötték a moslékot, mert azt mondták, hogy ne ártson az állatoknak, hogy el ne pusztuljanak. O boszorkány. Elpusztulnának. De nem volt igaz. Nem volt boszorkány.-Csak magánál nem csinált semmit?-Sehunn! (Jankovics Györgyné, Tótszerdahely, 1980. augusztus 23.) Na Bozic da je bila polnocka, ondak su znali tak rec „no-veli-ve e polnoci, ve damo kravan i svinjan i marhi jesti, ka ne i marha jedu. Ka bo smo si skupa toboz, ka smo si skupa. ... Mienila su se marha. -Beszélgettek?-Beszélgettek az állatok.-És lehetett hallani, hogy mit beszélnek?-Hát, én nem hallottam. De úgy hallottam, hogy ez így vuolt-az idősebb asszonyoktul. Karácsonykor, az éjféli misekor azt szokták mondani, „no-azt mondj a-rögtön éjfél, adjunk a teheneknek és a disznóknak és a számos állatoknak enni, hogy a számos állatok is egyenek. Hogy együtt legyünk, ahogy mondják. Hogy együtt vagyunk ...Az állatok beszélgettek.-Beszélgettek?-Beszélgettek az állatok.— És lehetett hallani, hogy mit beszélnek? - Hát, én nem hallottam. De úgy hallottam, hogy ez így vuolt. Az idősebb azsszonyoktul. (Vlasics Mártonné, Tótszerdahely, 1980. augusztus 23.) Najperle su zakurili jogno. Unda su deli drivo, kaj bilo vuglenje. Ja znan da je jedna zena tak delà vu nem nasem kraju, vu noj donjoj vulici. Onda da se, zerjafka, da se zgorela, onda su zerjafku deli va vodu, z zdenca vodu. Ve kaj on voglen sei doli, ondak e zdrav bil cövek, ali dete, ali kaj to. Előbb tüzet gyújtottak. Aztán vették azt a fát, ami szénné lett. Tudom, hogy egy asszony úgy csinált a mi részünkön, ott, az alsó utcában. Aztán, ha a tűz elparázslott, akkor a parazsat vízbe tették, kuti vízbe. És ha a szén leszállt, akkor egészséges lett az ember, vagy a gyerek, vagy valaki. (Vlasics Mártonné, Tótszerdahely, 1980. augusztus 23.) Dobro! Onde vodu s utak redili, kaj su venoj deli tak vuglena deli, pak kaj so napak molili. Ven Otecnasa. Ve da su dosli kaj bilo Amen, onda su ono najzaj venoj dali, najzaj zmolili. Jó! Azt a vizet úgy intézték, hogy beletettek, szóval, úgy szenet tettek bele és valamit visszafelé imádkoztak. Miatyánkot. És ha odaértek benne, hogy „Amen", akkor azt onnan visszacsinálták, visszafelé imádkozták. (Jankovics Györgyné, Tótszerdahely, 1980. augusztus 23.) Je,je! Igen. Igen. (Vlasics Mártonné, Tótszerdahely, 1980. augusztus 23.) -Ezt mindenki tudta a faluban?-Aaa. Hallották. (Jankovics Györgyné, Tótszerdahely, 1980. augusztus 23.) Azt hallottam, hogy mikor dzserek született, ha férfidzserek, szóval, ha fiúdzserek volt, akkor balta nyomtak kezibe, meg kalapácsot, meg ilyesmit, ha lánydzserek volt, akkor tit, meg nem tudom, ilyesmit ... kezibe tettek...- És a fiúnak?-Hogy ... cimereman kaj bo. (...) ács legyen. (Jankovics Györgyné, Tótszerdahely, 1980. augusztus 23.)
