Kovács Zsuzsa – Marx Mária szerk.: Zalai Múzeum 18 : Petánovics Katalin 70 éves. Közlemények Zala megye múzeumaiból (Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2009)

Gráfik Imre: A kézműipar és a népművészet hatásterülete - Műfajok, mesterségek rendszere

112 Gr à fik Imre gyáripar, az ipari termékek kereskedelmének elterjedése, a vasúti szállítás, majd a világháborúk okozta elszegényedés csökkentette a kézművesek számát és jelentőségét. Az országhatárok megváltozása átrendezte a táji munkamegosztást és a vásári forgalmat. Napjainkban a hagyományos kézmüvestechnikákat túlnyomóan a népi iparművészek tevékenysége tartja fenn. A parasztgazdaságokban az egyszerű termelőeszközöket, a háztartási eszközöket házi munkaként készítették. Az ügyesebb parasztok a házi munkában specialistákká váltak, előbb alkalmi megrendeléseknek tettek eleget, majd termékeiket piacokra, vásárokra vitték, munkájuk lassan háziparrá vált. Az 1851-ben kiadott Ideiglenes utasítás a Magyarországbani kereskedelmi és iparviszonyok szabályozása iránt engedélyezett és szabad kézműipart különböztetett meg. Az Iparügyi Min. az 1870-es évektől az országos összeírások alapján foglalkozott a háziiparral; a szegény lakosság foglalkoztatására és a háziipar fellendítésére mozgalom alakult. Az 1870-es években háziipari szaktanfolyamokat szerveztek a technika javítása és az igényesség fokozása érdekében. A mozgalom intézményesült az 1876-ban alakult „Központi Háziipari-egyesület"-tel, amely 1883-ban beol vadt az Országos Iparegyesületbe. A termékek értékesítését azonban nem szervezték meg, ezért tömegesen hagytak fel a háziipari tevékenységgel. A 19-20. sz. fordulóján a legkiterjedtebb háziipari ág a faipar, a szövés, a hímzés és a bádogosipar volt. A hagyományos értékesítési módok mellett a termékek adásvételével viszonteladók, megbízottak foglalkoztak, de Bp.-en a kereskedelmi múz. Háziipari bazára (amely a mozgalom értékesítési hiányosságait kívánta pótolni) is árusította, ill. exportálta a bizományba átvett árukat. A II. vh. után a népművészeti hagyományok ápolására alakult a Népművészeti Tanács szervezte a háziipari szövetkezetekbe tömörült mesterek és specialisták tevékenységét. A gyáripar kifejlődésével a háziipari cikkek fokozatosan kiszorultak a vásárokról, a kereskedelemből. Napjainkig mutatkozik kereslet az egyénileg v. szövetkezeti keretekben előállított termékek iránt."

1 Mi sem természetesebb, hogy a legfontosabb irodalomként is csak néprajzi kiadványok vannak feltüntetve.

2 Megjegyzem, hogy a korábbi lexikonok sem külön címszóban tárgyalják a kézműipar fogalmát, hanem, mint például a Pallas Lexikon, az iparnak különböző nemei között említve {gyáripar, kézműipar, házi ipar és vándor ipar, illetve a kifejtés közben felbukkan a kisipar, sőt a házi ipar kapcsán még a népipar is). Az 1893 és 1897 között megjelent Pallas Lexikon szövege, illetve nyelvezete néprajzi szempontból azért fontos, mert ekkor már túl vagyunk a Néprajzi Múzeum gyűjteményi anyagát megalapozó első nagyobb hazai gyűjtéseken.

3 A Nemzeti Múzeum keretén belül 1872-ben önállósult Néprajzi Osztály, mint tudjuk, jogelődje a mai Néprajzi Múzeumnak. Az alapozó gyűjtések és az osztály első őreinek fogalomhasználata lényegében azonosságot mutatnak a lexikonban olvasható szöveggel. Eszerint a házi ipar: „az ipari foglalkozás azon neme, melynél a munkás saját lakásán, családja körében, esetleg családtagjai segítsége mellett dolgozik. A H. kétféle: olyan, mely csak a család szükségletére dolgozik, nem számítva piaci értékesítésre, melyet rendesen népiparnak nevezünk, s olyan, mely rendes keresetre termel, a tulajdonképeni H. Hazánkban különösen a szövés terén előbbi van túlnyomó mértékben elterjedve, bár a kereseti H. is mind nagyobb tért foglal."

4 Legújabb néprajzi kézikönyvünk-miközben (történetileg) lényegében azonosan értelmezi a háziipar fogalmát-azonban tovább differenciál: „Házimunka alatt a paraszti családon és gazdaságon belüli tevékenységet értjük: használati eszközök, a gazdálkodás, lakás, bútorzat, viselet tárgyainak saját használatra való elkészítését, azok javítását, pótlását. Specialista: olyan személy, aki szakképesítés nélkül bonyolult munkák elvégzésére, irányítására alkalmas, ezt a képességét a közösség is számon tartja, igényli. Az ilyen személyek azok közül kerülnek ki, akik az egyes házi munkákban-fafaragás, szövés, varráshímzés, szappanfőzés stb.-különös adottságokkal és jártassággal rendelkeznek. Háziiparos: olyan személy, aki termékeit maga, illetve családtagjai segítségével, külső munkaerő igénybevétele nélkül, kézi erővel állítja elő otthonában, a rendszerint saját maga által gyűjtött, vásárolt nyersanyagokból mások számára is. Tevékenysége hatósági engedélyhez kötött, de szakmai képesítés ehhez nem szükséges. Kézmüves-iparos: valamely szakképesítéshez kötött iparág müvelője, aki kéziszerszámokkal, elemi erővel meghajtott gépek segítségével folytat termelőtevékenységet a fogyasztó számára. A feldolgozott anyag lehet a sajátja vagy a megrendelőé, díjazása pénzben vagy természetben történik. Kisiparos: kéziszerszámokkal és mesterséges energiával meghajtott egyszerűbb gépekkel végez árutermelő ipari tevékenységet, többnyire magántulajdonban lévő saját műhelyében. Tevékenysége képesítéshez kötött, a nyersanyagot pénzért vásárolja és termékeit is pénzért értékesíti. Kontár: az, aki valamely képesítéshez kötött ipart engedély nélkül üz. A céhes világban kontár, himpcllcr névvel bélyegezték meg a céhen kívül dolgozó mestert, legényt és az ilyeneknél szakmát tanult személyt is. A kontárokat a piaci értékesítésben, munkavállalásban korlátozták, sokszor hatóságilag is tiltották tevékenységüket."

5