Horváth László szerk.: Zalai Múzeum 17. (Közlemények Zala megye múzeumaiból, Zalaegerszeg, 2008)

NÉMETH JÓZSEF: A Göcseji Falumúzeum létrehozása

B/ Alig volt lehetőség a nemzetközi tanulságok felhasználására. Ez időben még gondot okozott a szomszédos országok hasonló intézményeinek megismerése, s többségüket is ez idő tájt hozták létre. A tervezők a hasonló, külföldi létesítményeket jórészt leírásokból ismerték. Barabás Jenő és Tóth János hasonló célú utazásáról nem tudok, azt igen, hogy Szentmihályi Imrét csak az egerszegi megnyitása után tudtuk hozzásegíteni a bukaresti és a stübingi hasonló gyűjtemények megismeréséhez. C/ Jelen sorok írója akkor még inkább kívül állt a szakmai körökön, ezért csak sejtette, mintsem ismerte a hozzáértők közti megosztottságot. Vargha László és Tóth János együttes szakértelme bizonyára még jobb eredményt hozhatott volna. Az úttörő szerep magyarázza, hogy az előkészítés során nehezen kivitelezhető, szélsőségesnek tűnő javaslatok is szóba kerültek. Elegendő kettőt említenem: Felvetődött, hogy a fából készült épületeket változatlan formában, helikopterrel felemelve kellene átszállítani és az előre elkészített betonalapra helyezni. Hosszabb vita folyt arról, hogy a hottói kovácsműhely vert falát szét kellene fűrészelni, darabonként beszállítani, itt újra összerakni, hogy az anyagában is eredeti legyen. Csak a Néprajz Múzeumban 1966. október 13-án tartott szakmai konzultáció döntött véglegesen: „... szükségtelen a vályog- és vertfalú épületeknél az eredeti építőanyag felhasználása, ebben az esetben a helyi technika maximális figyelembe vételével a falak újra készítendők.'" A terv nagyobb része szakmai szempontból 45 év távlatából is időtállónak bizonyult. Természetes, hogy a négy évtized alatt felépített öt hasonló, de immár nagyobb intézmény tanulsága, a nemzetközi tapasztalatok megismerése birtokában néhány megoldás elavultnak tűnik. A/ A terv célul tűzte, hogy az 1900 körüli paraszti építkezési és lakáskultúrát örökítse meg. Azonban kizárólag fából készült, zsúppal fedett, kémény nélküli háztípusok kerültek bemutatásra. így aztán még a Gönczi Ferenc által megrajzoltnál is archaikusabb lett az eredmény. Szerinte ugyanis: „A lakóházak s melléképületek falait sövényből, fából, földből, vályogból és téglából építik." E már akkor is változatos építési módokat nemcsak említi, hanem tárgyalja is. Könyvében több kéményes házat ábrázoló felvételt is találunk. A megvalósult intézmény noha többféle alaprajzú házat is megőrzött, kissé egysíkú, mert adós marad a különböző tüzelőberendezésekkel, nem mutatja a 19. század végi falu már akkor is változatosabb képét, melyben együtt voltjelen nemcsak a többféle alaprajz, hanem a többféle építőanyag, a füstös konyhás és a kéményes változat is. Mivel a kiválasztott lakóházakat a 20. század közepére jórészt kéményesre alakították, szinte soha nem a bontáskor megismert forma, hanem az eredeti füstös konyhás állapot került felépítésre, szükségképpen rekonstrukcióra. Ezzel összefüggésben időközben módosult a bemutatás alapelve is. Az 1966. június 8-án kelt, Cseh Sándor OMF főmérnök által jegyzett irányelv szerint „Minden épületnek olyannak kell lennie, mint korábbi helyén volt: külső, belső, kialakítása, részletei, a rekonstruált szerkezetei és díszítése az eredetivel megegyező legyen." Az 1966. október 13-án, a Néprajzi Múzeumban rögzített megállapodás szerint: „A felépítés során a megbízható adatok alapján rekonstruálható legrégibb állapotnak megfelelően kell az épületeket felépíteni." B/ Ma már természetesnek tartjuk, hogy a göcseji faluhoz hozzá tartozott az iskola, a tűzoltó szertár, az árnyékszék, esetleg a bolt, a kocsma is. Ezek akkor még nem kerültek szóba, pótlásukra máig sem volt elegendő erő. Cl Az elmúlt évtizedekben az is kiderült, hogy annak idején nem sikerült megnyugtatóan tisztázni a rekonstrukció elveit. A részletesebb elemzést mellőzendő csak két példa fér e keretekbe: A kustánszegi emeletes kástut 1964 előtt lebontották, nagyon részletes dokumentáciciját Szentmihályi Imre már korábban elkészítette. Ennek alapján hitelesen felépíthető volt, de nem faragott borona gerendákból készült el, hanem vastagabb fürészelt pallókból. Jelezni kívánván ezzel, hogy nem eredeti. Pár év múlva a pallók bebarnultak, ma már a látogatót megtévesztik, mintha 150 éve már vastag, fürészelt pallóból építkeztek volna. Hasonlóan megtévesztő a kerített ház rekonstrukciója. Az építés idejére a csödei ház gazdasági szárnyait már lebontották, azokat távolabb építették fel. Célszerű és lehetséges is volt a rekonstrukció. Azonban ez - a rekonstrukciót jelzendő - nem faragott gerendákból készült, hanem fenyő-gömbfából. A mai látogató már ezeket is eredetinek vélheti. (A Finnugor Néprajzi Park közeli házai növelik a zavart.) D/ Ugyancsak nehezen értelmezhető ma már a házormok elhelyezése. Többségük fából készült állványzatra került, s azok bebarnulta után a látogató képtelen elkülöníteni a házormot a tartószerkezettől. E/A krónikás írásos nyomát nem találta, saját emlékeiben sem leli annak okát, hogy milyen megfontolások tették utólag a terv részévé a dabronci olajütő bemutatását. (Dabronc Veszprém megyében, Göcsejtől 40 kilométerre található.) Feltehetően Szentmihályi Imre szorgalmazta, mivel Göcsejben már nem talált működő olajütőt. Megszerzése annak idején rendkívül sok nehézségbe került, a veszprémi múzeum ragaszkodott hozzá, az ügyben Kiss Gyula elnökhelyettesnek többféle hatalmi kapcsolatát is igénybe kellett vennie. Úgy vélem, hogy a szerkezet a Hetesben dokumen-