Horváth László szerk.: Zalai Múzeum 17. (Közlemények Zala megye múzeumaiból, Zalaegerszeg, 2008)

BÉRES KATALIN: Színikerületi társulatok Zalaegerszegen az 1920-30-as években

1937-ben vitéz Bánky Róbert Kamaraszínháza a Katolikus Kultúrház 1930-ban felújított nagytermében tartott szezont. A terem színpada a városban a legkorszerűbb volt: a színpadot a nagyteremtől kettős függöny zárta el, a kulisszákat oldaldrapériák helyettesítették, világítása „modern berendezésű volt", összesen mintegy 160 lámpa világította meg a szcénát, fokozatosan gyengíthető illetve erősíthető fényekkel, s keverni lehetett a színeket.

15 A társulat produkcióját értékelve a Zalamegyei Újság azt írta: ,^4 színpad ellen semmi kifogás nem merült fel, a nézőtér befogadóképessége ellen sem lehet panasz, mint ahogy nem is volt,... Azok a helyiségek, amelyek - esetleg - számításba jöhetnek, [ti. színjátszásra] nem is hasonlíthatók a kultúrház nagyterméhez, ami vidéki viszonylatban — a mostani tapasztalatok szerint - minden tekintetben megfelelő. Arra egyhamar nem számíthatunk, hogy Zalaegerszegen Színház épül; ennek hiányát azonban nem is érezhetjük, mert itt van a Kultúrház, amely hajlékot biztosít a magyar színészetnek. "

16 A társulatoknak azonban valamiért mégsem tetszett a kultúrház színpada - valószínűleg a nézőtér befogadóképességét kevesellték -, ezért 1938-ban színház nélkül maradt a város. Ez azonban komoly presztízsveszteséget jelentett Zalaegerszeg számára, hiszen színtársulatok fogadása, vagy nem fogadása a városi élet minőségét is jellemezte. 1939-ben, hosszas tárgyalások után Szalay Károly színikerületi direktor társulata érkezett a városba, s tartott négy hetes előadássorozatot az Edison moziban. Gábor Béla, a mozi tulajdonosa, hogy kieső veszteségét pótolja, a várossal fizettette meg a színpad felépítését, a világítás és a szállítás költségeit.

17 Az eredmény azonban nem volt tökéletes: „a régi épület akusztikája nem felel meg teljesen egy jó színház igényeinek. Nagyon éreztük egy kimondottan Színluizelőadások céljaira épített előadóterem hiányát. "

18 Az 1920-30-as évek színtársulatai, hogy fenntartsák magukat, számítottak a helyi önkormányzatok anyagi támogatására, sőt a vallás- és közoktatási miniszter is rendre a vidéki színészet pártfogására hívta fel a törvényhatóságokat. Zalaegerszegen azonban nem állt módjában „a képviselőtestületnek ezen anyagi támogatást meghatározott címek alatt kifejezett összegekben előre megállapítani és ilyeneket a város háztartása terhére előirányozni. "

19

Az egyösszegű, előre meghatározott pénzbeli támogatás helyett az alkalmi segélynyújtást választotta a város. ., Tekintettel arra, hogy sem állandó színháza, sem ilyen célra megfelelő helyisége a városnak nincsen és évenként néhány heti idényre szokott a színi kerület egy színtársulata bérelt helyiségben működni - a város képviselőtestülete ily alkalomra a helyiség béréhez, valamint a fűtés és világításhoz való hozzájárulással esetről-esetre fog anyagi támogatást, mindenesetre a szükségeshez képest oly mérvben megállapítani, hogy a hazafias színészet itteni működését lehetővé tegye. "

20 - válaszolt 1922-ben a képviselőtestület a miniszteri leiratra. 1925 februárjában az Országos Színészegyesület mondott köszönetet Czobor Mátyás polgármesternek és a városi tanácsnak, amiért Halmi Jenő színtársulatát erkölcsi és anyagi támogatásban részesítette. "Ez a meleg és szeretetteljes támogatás ékes bizonyságot tesz Zalaegerszeg városának magas kultúrérzékenységéről és arról, hogy valóban méltányolja azt a héroszi küzdelmet, amivel a vidéki színészetnek lépten-nyomon fel kell vennie a harcot, hogy hivatása magaslatán állva, helyét a mai válságos időkben is megállhassa. " - írták a köszönőlevélben.

21 E behízelgő szép szavak után a város vezetése nem tehette meg, hogy ugyanezen év végén az ismét itt játszó - s ekkor csúfos bukást megélő - társulat 10 millió Koronás segélykérelmét elutasítsa. A pénzügyi bizottság és a városi tanács javaslata ellenére a képviselőtestület megszavazott Halmi Jenő társulata elutazási költségeire 8 millió Korona segélyt, azon kívül magára vállalta a trupp villanyfogyasztási költségeit is. Mindezt a következő évi költségvetés rendkívüli kiadások rovatának terhére. Döntésüket azzal indokolták, hogy ezt a „színtársulat létérdekén kívül kulturális és nemzeti szempontok is [a város] kötelességévé teszik azt. "

22 1928-ban a város, hogy a színtársulatok előadásainak telt házat biztosítson, és ezáltal elkerülje, „hogy hetekig tartó nyomorgás után elutazásra kérjen segélyt a direktor", új színház segélyezési rendszert talált ki; nem a társulatnak juttatott anyagi támogatást, hanem a színház támogatására szánt összegen ingyen jegyeket osztott ki az iskolákban és a leventék között. „Ezzel egyszerre megtelt a színház s a közönség értesülvén a telt házakról, egyre nagyobb csapatokban kezdett a látogatáshoz. A színházpártolás aztán olyan nagy arányokat öltött, hogy Radó Béla direktor a szezon meghosszabbítására gondolt... "

23 Már a 20-as évek végén felmerült egy színpártoló egyesület létrehozásának ötlete, mert csak így volt remélhető, „hogy összehozhatnak olyan társaságot, mely már magában is biztosítani képes a színi szezon sikerét, de hatással lesz a közönségnek minden rétegére, a színházlátogatást fokozza s így nemcsak hogy éhezni nem engedi a nemzet napszámosait, de egy kis kényelmet is szerez itt tartózkodásuk alatt".4 A szervezés nehézkesen haladt, a helyi sajtó, amely mindig „nagyszívű barátja volt a színészetnek ", folyamatosan napirenden tartotta az ügyet, végül 1931 decemberében alakult meg a Zalaegerszegi Magyar