Horváth László szerk.: Zalai Múzeum 17. (Közlemények Zala megye múzeumaiból, Zalaegerszeg, 2008)

TOKAI ZITA MÁRIA: A lengyeli kultúra egy újabb állatábrázolása Nagybakónakról

földrajzi adottságoknak, az eltérő helyi lakosságnak, a különböző fejlődési viszonyoknak. A lengyeli kultúrát csoportokra lehet osztani, ezt a csoportosítást a magyarországi lelőhelyeknél is megtették (pl. KALICZ 1985, ZALAI-GAÁL 2002). Nagybakónak - Pusztadülő leletanyaga, csak úgy mint Zala megye egésze a nyugati csoporthoz tartozik. A megye területének zöme a lengyeli kultúra időszakába többé-kevésbé lakott volt, melyet a zalai terepbejárások és nagyobb felületű régészeti kutatások is igazolnak: pl. a KisBalaton projekt (M. VIRÁG 1996), majd a Hahótmedence mikrorégiós vizsgálata (BÁNFFY 1996, BONDÁR 1996) és legutóbb az M7 autópálya zalai szakaszának megelőző feltárásai.

5 A megye nyugati részén a Kerka-völgyi mikrorégiós kutatás azonban eddig ismeretlen tényezők hatására - negatív eredménnyel zárult a lengyeli időszak tekintetében, hiszen egyetlen ilyen korú lelőhelyet sem észleltek (BÁNFFY 2004, 10). A Nagybakónakon gyűjtött leletek zömét kerámiatöredékek adják. Ezek színei a vöröstől a barna különböző árnyalatain át a sötétszürkéig terjednek, melyek az eltérő égetési eljárásnak köszönhetőek. A töredékek falvastagsága is változó, megtalálható az anyagban az egészen vékony 0,2 cm-es finom kerámia és a közel 1 cm vastag házi kerámia is. Vezető edénytípusnak - a terepbejáráson talált töredékek közül - a tálak nevezhetők (2. kép 1-3). Nagybakónakon az egyenesen levágott peremű, kissé bikónikus formától az enyhén S-profílú darabon át a tölcséresen szűkülő táltípusig megtalálhatók a töredékek. A lekerekített, az elvékonyodó és az egyenesen levágott peremkiképzések a lengyeli kultúra teljes élettartama alatt használatosak voltak, datáló értékük nincs. Az itteni tálak között nem csak az egyszerű tálformák vannak meg, hanem a lengyeli kultúrára oly jellemző talpas típus is. Ilyen edény részeként rekonstruálható egy tölcséresen szűkülő tál peremtöredéke, valamint egy hengeres talptöredék, melynek alja kissé kihajlik (2. kép I). Poharak részének két darab tekinthető (2. kép 4-5): egy apró bütyökkel díszített hastöredék és egy kissé homorú aljtöredék. A vékony falú, tölcséres nyakú, gömbös hasú pohárforma a lengyeli kultúra több időszakából ismert. A Nagybakónakon talált példányt éppen a kis méretű, lapos kerek bütyök alapján a Lengyel IB időszakba sorolhatjuk. Rábukkantak egy amforához tartozó peremtöredékre is, amely nyakán függőleges állású széles hurkafül van (3. kép 1). Az amforáknál a fül sokszor a peremből indul ki, amely a Lengyel II végén jelenik meg, vagy a perem alól, mint a mi példányunknál is. A nagyobb méretű tároló- vagy ún. puttonyedények töredékei minden lengyeli kultúrához tartozó lelőhely anyagában megtalálhatók. A nagybakónaki darabokon felfele húzott, függőlegesen átfúrt madárcsőrszerű fül van (3. kép 2-3). Valószínűleg egy ilyen típusú edény füles oldaltöredékét hasznosították újra, amikor legömbölyítették annak széleit és így egy új eszközt, csiszolót vagy más néven simítót hoztak létre (3. kép 4). Ez utóbbi tárgytípus általános lelet a lengyeli kultúra lelőhelyein. Fazék töredékének egy kissé kónikus, bütyökkel díszített hastöredék nevezhető (3. kép 5). A tölcséres nyakú, gömbös vagy kissé kónikus hasú fazéktípus a kultúra II. fázisától kezdve fordul elő. Bütyök díszítheti a vállán vagy a has legszélesebb részén. Egy ovális alakú nehezék töredéke is van a leletek között (3. kép 6), amelyet hosszabb ideig használhattak, mivel a rajta levő átfúrás felső részén mély, függőleges barázda látható. Ezt háló vagy szövőszék nehezékének tarthatjuk, ezzel feszítették meg és húzták ki azt a zsinórt, amely végére felkötötték. Edénydíszítésére utaló fcstésnyomot egyetlen töredéken találtunk. A talpas edény enyhén kihajló talptöredékének külső felén maradt meg apró foltokban a vörös festés nyoma. A vörös színű, égetés után az edény felületére felvitt festés már a középső neolitikumban megjelenik a vonaldíszes edényeken. A Dunántúlon a DVK Keszthelyi csoportjához tartozó késői leleteken bukkan fel először. Ekkor még csak néhány darabon látható elsősorban két vonaldísz közét díszítő pasztózus vörös színű festés. A Zselízi és a Malo Korenovo darabokon nem csupán a vonaldíszek mellett, azok kiegészítéseként, hanem önállóan is alkalmazták a festést, amely már nem csak az edények külső, hanem belső oldalán is jellemző volt. Később a déli eredetű Sopot kultúra általános díszítőeljárásává vált az edényfestés, amelynél szintén a vörös színt használták. Mindezekre, vagyis a lengyeli kultúrát megelőző időszakok vörös színű edényfestéseire jó például szolgálnak Becsehely - Bükkaljai-dűlőben napvilágra került példányok (KALICZ-KREITER KREITER-TOKAI é.n. - DVK: 10. kép 1; Zselíz: 10. kép 9a b; Malo Korenovo: 10. kép 2a-b, 4a-b; Sopot: 12. kép 1-6; Séi időszak: 14. kép 4a-c, 6-8).

6 A Sopot kultúra festett vörös sávos és vékony vonalas díszítése tekinthető a lengyeli kultúra edényfestési előzményének. A vörös szín alkalmazása általánosnak mondható a lengyeli kultúrában a II. fázissal bezárólag, de szórványosan még később is előfordul. A jó kcltezési pontnak tekinthető sárga és fehér festés a mi darabjainkon nem figyelhető meg, de mivel terepbejárás során a felszínről gyűjtött kis számú töredékekről van szó, azok megléte vagy nem léte se zárható ki. így tehát a festés alapján nem bocsátkozhatunk pontosabb keltezésbe. Az edények plasztikus díszítése csupán bütykök formájában jelent meg a nagybakónaki anyagban. Sem