Zalai Múzeum 16. In memoriam Kerecsényi Edit 1927-2006. (Zalaegerszeg, 2007)

Vándor László: In Memoriam Kerecsényi Edit (1927–2006)

ZALAI MÚZEUM 16 2007 5 In Memóriám Kerecsényi Edit (1927-2006) Két esztendeje távozott közülünk dr. Kerecsényi Edit, mindannyiunk Edit nénije. A 20. század közepén indult muzeológusnemzedék utolsó zalai képviselője volt. Annak a generációnak, akinek életét egy nagy álom, a múzeumteremtés töltötte ki. Olyan kolléga volt, aki nehéz, sok küzdelemmel nehezített-szépített hivatali munkája során nem vonulhatott vissza egy szűkebb tudományág bizonyára több szakmai sikert hozó elefántcsonttornyába. Polihisztor volt, aki majd minden muzeológiai szakmához értett, mindegyiket művelte, de emellett a saját szakterületén, a néprajzban képes volt maradandót alkotni. Egész életében kénytelen volt sokféle témával foglalkozni. Jó sorsa megadta, hogy sokfelé figyeljen, sok emberrel, sok témával kerülhessen kapcsolatba, s akinek nem terhet, hanem örömet okozott, hogy tudását megoszthatta az őt felkereső sok-sok érdeklődővel. Nagykanizsán született 1927. szeptember l-jén. Kistisztviselő család ötödik gyermeke, mind az öt egyetemet végzett. 1946-ban iratkozott be a Pázmány Péter Tudományegyetemre. Magyar-német szakos tanárjelöltként kezdte, az átszervezések miatt néprajzos-középkori régész-művészettörténész muzeológusi diplomát vehetett kézhez 1951-ben. Még egyetemi hallgató volt, mikor a Múzeumok és Műemlékek Országos Központja megbízta a nagykanizsai Városi Múzeum és Könyvtár vezetésével. 1950-ben a múzeum és a könyvtár még együtt elfért a gimnázium két termében. A gyűjtemény jó része, leltárkönyve is elpusztult a háború idején. 1950-ben 2762 tárgy volt a raktárban, 1961-ben a már Thúry György nevét viselő intézményben 13.366 darabról tudósít a statisztika. Ne feledjük, ezek az esztendők nem kedveztek a múlt emlékei őrzésének. Nagykanizsától délre határsáv húzódott, ahova csak engedéllyel, a határőrök gyakori igazoltatásától zaklatva lehetett belépni. S egy fiatal, filigrán lány kis fényképezőgépével, jegyzetfüzetével gyakran gyalogszerrel járta a falvakat, régi tárgyakat, történeteket gyűjtött, múzeumba menekítette az elűzött ferencesek ebédlőjének intarziás ajtaját, a megcsonkult szenteket, az Inkey-kápolna fakorpuszát, osztályidegennek minősített famíliák megmaradt tárgyait. Nemcsak a politikai hangulat volt kedvezőtlen, az anyagi feltételeket is szűkösen mérték. Ma már elképzelhetetlen feltételek között dolgozott. 1951-ben mindössze egyetlen hivatalsegédet kapott társul. Edit asszony 1950-1983 között, 33 éven keresztül állt az általa felnövelt intézmény élén. Országos mércével mérve is számottevő néprajzi, történeti gyűjteményt hozott létre. A mintegy 20.000 tárgy a maga részletes adattári anyagával, a nagyrészt Edit által készített fotótárával együtt Nagykanizsa város, egész Dél-Zala történetének, néprajzának szinte teljes képét adja. Kerecsényi Edit azon negyedszázadban, amíg egyetlen muzeológusként dolgozott Nagykanizsán, mintegy 100 időszaki kiállítást készített: eleinte évente négyet-ötöt, később tízet-tizenkettőt is (néprajzit, történetit, képzőművészetit, természettudományit). E tevékenysége nem szorult be intézménye ez időben meglehetősen szűkös falai közé. A részletes számbavétel helyett csak a legemlékezetesebbeket sorolom: Zalaszentbalázson, Tótszerdahelyen, Letenyén, Pogányszentpéteren, Balassagyarmaton, később Kecskeméten, Szentesen, Szombathelyen örülhettek