Zalai Múzeum 16. In memoriam Kerecsényi Edit 1927-2006. (Zalaegerszeg, 2007)

Vándor László: In Memoriam Kerecsényi Edit (1927–2006)

6 In Memóriám Kerecsényi Edit (1927-2006) sikerének. Részt kellett vállalnia a Göcseji Falumúzeum tudományos előkészítésében s különösen annak berendezésében, nem tudott kitérni a tótszerdahelyi horvát kiállítás létrehozása, a galamboki tájház berendezése elől. Három nagy állandó kiállítás fűződik nevéhez: kettő várostörténeti, a harmadik az „Erdő és ember Zalában" című tárlat. 1983 őszén nyílt meg, s a téma sokoldalú feldolgozásával (történet, néprajz, természettudomány, üzemtörténet), és az erdészeti szakemberek segítségül hívásával rangos, fennállásának másfél évtizede alatt a látogatóknak sok tanulságot adó bemutató volt. Méltán aratott szép sikereket. Sokat, sok emberrel, nem egyszer makacsul vitázott. Mégsem szerzett ellenségeket, mert az asztal másik oldalán állók-ülők megérezték: nem önmagáért, nem a saját hasznáért, hanem a szentnek tartott ügyért, városáért száll perbe, s ha kell, hamarosan elpárolgó haragba is. Életművének, mai teendőinek is elszakíthatatlan részét képezi, hogy kezdetektől ösztönzője, segítője lehetett a zalai nép hagyományait újjáélesztő szakköri mozgalomnak, főleg a népi textilművészet megújulásának. Nem akart menekülni a terhes teendők elől akkor sem, amikor 1983 végén nyugdíja vonult. Evekig dolgozott még régi munkahelyén, változatlan kedvvel, lelkesedéssel. Az igazgatás terhétől szabadulva, 1985-ben szerezte meg a történelem (néprajz) tudomány kandidátusa címet. Új tennivalót is magára vállalt. Észrevette, hogy a valaha Zala megyéhez tartozott Alsólendva környéke még ma is számos meglepetést tartogat, a politikai, gazdasági és nyelvi elszigeteltség sok-sok régi szokást, népművészeti értéket megőrzött. Olyanokat is, melyeket már Gönczi Ferenc sem talált meg Göcsejben. Kerecsényi Edit ezek szakmai feldolgozását, a hiányzó adatok felkutatását vállalta magára, s végezte sikerrel. Eredményeit több tanulmányban, kötetben publikálta. Az első 1954-ben jelent meg, s szinte valamennyi írását ma is frissnek, időtállónak találunk. Talán legjelentősebb vállalkozása volt „A Mura menti horvátok története és anyag kultúrája" című, magyarul és horvátul is olvasható tekintélyes kötete. Legtöbben forgatják - anélkül, hogy Editre gondolnának - a Zala megye földrajzi neveit tartalmazó gyűjteményt, melyben Nagykanizsa város és a letenyei járás névanyagát ő szerkesztette, egészítette ki, igen sok néprajzi ismeretet is közölvén benne, és mai napig használjuk a sajnos befejezetlenül maradt zalai helytörténeti lexikon számára készült gyűjtéseit. A letenyeiek nemcsak a község - ma már város - múltját bemutató több kiállításra emlékezhetnek jó szívvel, hanem a település történetét összegző kötet első részét is neki köszönhetik. Nemcsak megyénkben, de a Zalával szomszédos országok határ menti területein sincs olyan hímző szakkör, ahol ne forgatnák a zalai népi hímzésekről készített útmutatóit, példatárait. Egyetemi doktori disszertációjának készült, de alapvető munkává vált a „A népi méhészkedés története Nagykanizsa környékén" című monográfiája. Sokféle témával foglalkozott, s mégis szinte mindegyik tanulmány ugyanarról szól: Zaláról és közvetlen környékéről. Egy részük különböző kongresszusokon hangzott el, itthon is, külföldön is. Némelyikük ma már alig hozzáférhető, esetleg csak horvát vagy szlovén nyelven olvasható. Többen restellj ük, hogy mindeddig nem tudtuk kötetbe gyűjteni régebbi, nem egyszer csak utánjárással, szerencsével hozzáférhető tanulmányainak javát. Sokoldalú munkásságát elismerései, kitüntetései is jelzik: a szakma a Kiváló Népművelő címmel, Móra Ferenc emlékéremmel, Zala Megye Tanácsa Alkotói Díjjal, Zalai Közművelődési Díjjal, Aranykoszorús TIT kitüntetéssel, a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium Kós-Károly-díjjal tüntette ki. S természetesen megkapta szülővárosa legmagasabb elismeréseit, Nagykanizsa díszpolgára volt. Több mint húsz éve ment nyugdíjba, de a legutóbbi időkig jelen volt köztünk. Vártuk, mikor toppan be, mesél felfedezéseiről, gondjairól. Mióta betegsége miatt látogatásai megszakadtak, szelleme járt közöttünk. Nincs olyan hét, hogy valami kapcsán ne említődne Edit néni neve. Köztünk marad, és maradni is fog. Nemcsak múzeumot, gyűjteményt teremtett, hanem példaként élő múzeumi tradíciót. A fiatal néprajzos generáció minden tagját valamilyen mértékben Kerecsényi Edithez hasonlítják. A múzeumi szervezet dolgozóinak nem kell formálisan megígérni, hogy emlékét megőrizzük. Amit alkotott, garancia, hogy élni fog az új generációk tudatában. S e kötet tisztelgő tanulmányai mutatják, hogy pályatársai, kollégái így gondolják az egész országban. Zalaegerszeg, 2007. december 16. dr. Vándor László megyei múzeumigazgató